Színpad, hit és szabadság

– Nem sok színész mondhatja el magáról, hogy olyan táncosi képességekkel rendelkezik, mint Rajkai Zoltán.

– Mindig is sokat sportoltam, kiskoromban tornáztam. A mozgáskészségemet korán felfedezték. A Prológus Színészképző Stúdióból, ahova érettségi után jelentkeztem, Uray Péter hívott Bolero nevű mozgásszínházába, az ott töltött évek később a főiskolán is javamra váltak. A Katona József Színházban a Müller táncosai című darabban látott Bozsik Yvette, azóta rendszeresen dolgozom együtt a társulatával.

– Rajkai Zoltán valóban sokoldalú ember. A művészet minden ágát művelte, vagy műveli valamilyen formában. Például nem régen, még együttesben játszott, zenét szerzett.

– A zenélés az egyik dolog, amit muszáj volt elhagynom. Van két fiam, nyáron születik a kislányom, mindent nem lehet egyszerre... Az együttes tagjai egyébként olyan barátaim voltak, akik ma már ügyvédek, biológusok, mostanában nekik se nagyon marad idejük a zenélésre. A Szelídek című film zenéjét, pedig Balogh Zsolt, a rendező kérésére komponáltuk együtt a zenekar tagjaival.

– Az már „magától értetődik”, hogy festeni is tud...

– Szeretek festeni, bár úgy gondolom, hogy nem tudok, csak lelkes amatőr vagyok. Tizenvalahány képet festettem, és mindet el is ajándékoztam. Sajnos, mostanában erre sincs időm. Talán majd, ha nyugdíjas leszek...

– Mégis, minek tartja magát, színésznek, táncosnak, zenésznek, festőnek?

– Azt hiszem, egyiknek sem. Talán inkább úgy fogalmaznék, hogy széleskörű érdeklődéssel megáldott alkotó embernek. Végzettségem szerint színész vagyok. Lelkileg azonban egyáltalán nem érzem magam annak. Igaz, nem is veszem annyira komolyan a színészetet... Nem halok bele. Szerintem nem kell az embernek a lelkét eladnia.

– Pedig más művészek elég gyakran „adják, adták oda” a lelküket.

– Igen, sokan. Latinovits Zoltán is a lelkét adta a színészetért. József Attila a költészetért. El is vitte az ördög mind a kettőjüket. Sok színész is „belehal”. Úgy gondolják, csak úgy lehet nagyszerű művészi alkotást létrehozni, ha függnek a művészetüktől, ha pusztítanak: magukat és másokat. Az viszont, hogy jó vagy rossz, amit csinálnak, nem ennek a feltétele.

– Ezt mindig így gondolta?

– Nem. Régen én is „függtem” a színészettől. Meg akartam felelni, én akartam a legjobb lenni. De, igazából az ember ilyenkor nem tudja, kinek, minek is akar megfelelni, hogyan is szeretne élni.. Bizony gyakran szenved és gyötrődik.

– Míg egyszer csak száznyolcvan fokos fordulatot nem vesz az élete... Hogyan jött a fordulat?

– Egy folyamat eredményeként. Sok-sok probléma és lelki gyötrelem előzte meg. Olyan élet, amelyben az ember sok mindent kipróbál, sokféle helyzetbe „belemegy”, miközben keresi Istent és saját magát. Közben kialakít magának egy saját „igényeinek” a legjobban megfelelő istenképet. Ekkor szólított meg engem az Úr, akiről a Biblia ír, és aki semmilyen módon nem egyezett az elképzeléseimmel. Nem egy magam által összegyúrt bálvány volt, hanem tőlem és a világtól teljesen függtelen „személy”, aki nem olyan, mint amilyennek mi emberek képzelnénk. Megérteni és felfogni, majd elhinni az evangéliumot, hogy Jézus megváltotta a világot, és benne engem, ez egyedül Isten kegyelme. Ez a felismerés vezetett el oda, hogy „megtértem' a saját utamból, és Jézus útját választottam. Amerre ő megy, arra akarok menni én is.

– Sokan úgy gondolják, a hívő élet a szabadságától fosztja meg az embert.

– Pedig a hit hatalmas szabadságot jelent. Olyan életet, amelyben az ember tudja, hogy minek hol van a helye, hogy minek mi lesz a következménye. Testileg is, lelkileg is. Persze, nem jelent bűn nélküliséget. Sőt, iszonyatos kísértések, hatalmas elbukások lehetnek az ember életében hívőként is. Harminc éves koromig, bizonyos szempontból sokkal könnyebb volt az életem. Nem kellett szembesülnöm saját magammal, küzdenem a ”démonaimmal„. De most érzem, hogy élek. Hogy szeretek. Hogy megpróbálok lemondani dolgokról, segíteni másoknak. És, hogy mindez milyen nagy lelki gazdagsággal jár.

– Nemsokára három gyermek édesapja lesz. A színházi fizetésből nem lehet könnyű eltartani egy ekkora családot...

– Mindenünk meg van, ami kell, de pont annyi, ami ”ezen a szinten„ elegendő. A feleségem GYES-en van, én pedig a színházból és az összes többi munkából bejövő pénzből igaz, hogy már nem tudok nagyobb lakást venni, és a nyolcéves kocsit sem tudom lecserélni, de ezen kívül mindent, ami szükséges meg tudok adni a családomnak. Úgy gondolom, hogy ma egy fiatal színésznek, ha nem vállal túl sok ”gagyit„, ennyire telik.

– Milyen jellegű munka az, amilyet semmiképpen nem vállalna el?

– Például nem vezetnék műsort, mert szerintem, ha valaki színészként személyes tartalmakat is megmutat magából, akkor az később ”odaragad„ más szerepeihez is. Az a legjobb, ha a színészről a közönség nem tud semmit. Csak azt látják, amit a színpadon csinál. Mert akkor rögtön azzal a szereppel azonosítják, amelyet éppen el kell játszania.
Nem vállalnék reklámot, ugyanezen okok miatt. És nem vállalnék szerepet olyan műsorokban, amelyek szakmailag nagyon ”elhelyezik„ az embert. Például kabarétréfákban, vagy sorozatokban. A nézők könnyen azonosítják a színészt azokkal a szerepeivel, amelyekben gyakran látják. Azonban senkit nem ítélek el azért, ha ilyen jellegű szereplésekre vállalkozik. Manapság nem készülnek tévéjátékok, film se sok, színházba az ország lakosságának 0,8 százaléka jár. A színész pedig szerepelni szeretne, sikeres, ismert lenni. Van más választása?

– Úgy hírlik, filmet is rendez.

– Hetedik éve foglalkozom fiatalokkal a Gecse Aréna Stúdióban. Hetente egyszer tartok színházi tréningeket, és minden évben készítünk egy előadást. Egy évvel ezelőtt magalkottuk a Partvonal Alkotó Műhelyt és belekezdtünk egy nagyjátékfilm forgatásába. A címe Oscar-Show lesz, a média hatalmáról, a korlátlan manipulációs lehetőségekről és a minket körülvevő ”virtuális„ világról fog szólni. A felét már leforgattuk, nagyon szeretném, ha egy profi produceri iroda segítségével be tudnánk fejezni, és nem sokára a közönség is láthatná.