Tovább bővül a békéscsabai légikikötő

Molnár Lajos
2003. 05. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Június végére a tervek szerint befejezik a békéscsabai repülőtér félmilliárdos fejlesztését. A többségi tulajdonos: a Békés megyei önkormányzat bízik benne, hogy a gazdasági élet élénkülésével növekedni fog a reptér kihasználtsága.
A békéscsabai repülőtér múltjáról, jelenéről és jövőjéről Füredi Lászlóval, a Békés Airport Kft. ügyvezetőjével beszélgetünk. A gazdasági társaságot a megyei önkormányzat hozta létre a repülőtér működtetésére. Füredi László igen jól ismeri a témát, hiszen több mint két évtizede itt dolgozik.
– A kutatók a békéscsabai repülőtér működéséről először 1943-ban találtak hivatalos dokumentumot, de nyilván már korábban is repültek itt – állítja az ügyvezető, aki szerint a békéscsabai repülőtér mindig is fontos bázisa volt a hazai repülésnek. Elsősorban sportcélokat szolgált, de a hadsereg és a Malév számára is képeztek itt fiatalokat motoros gépre, vitorlásra és ejtőernyőzésre, egészen a rendszerváltásig. Ekkor a tulajdonjog módosult. A repülőtér állami tulajdonban volt, a kezelői jogot pedig a honvédség gyakorolta, működtetését pedig 1990-ben a korábban is itt székelő Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület vette át.
Füredi László szerint a meglévő pénzügyi korlátok mellett már akkor arra törekedtek, hogy minél szélesebb körben váljon ismertté a csabai repülőtér, és minél magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsanak. Ennek eredményeként a kilencvenes évek közepétől ideiglenes határnyitási engedéllyel rendelkeznek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a világ bármely tájáról képesek gépet fogadni, és itt a helyszínen végzik el a beléptetést és a vámkezelést. Időnként érkeznek is vendégek – sajnos egyelőre nem sűrűn – Ausztriából és Németországból.
– Mintegy két esztendővel ezelőtt rendeződött a repülőtér tulajdonviszonya – meséli az ügyvezető – ekkor vált a Békés megyei önkormányzat többségi tulajdonossá, emellett néhány épület tulajdonjogát a sportegyesület szerezte meg.
Füredi László a reptér alapvető feladatának azt tartja, hogy ide repülővel bárki bármikor – esetleg rossz időjárási körülmények között is – el tudjon jönni. Az eddigi gyakorlat szerint a repülőteret üzleti céllal belföldről évente száz-százötven, a határon túlról pedig öt-tíz alkalommal vették igénybe. Emellett az utóbbi közel két évtizedben öt világversenyt rendeztek itt, először 1984-ben motoros műrepülő világbajnokságnak adtak otthon, legutóbb pedig tavaly a vitorlázórepülő Európa-bajnokságnak. Ez is azt bizonyítja, hogy a szakmában nem ismeretlen Békéscsaba neve.
– A most folyó félmilliárdos beruházásnak az a célja, hogy megfelelő feltételeket tudjanak biztosítani az ideérkezőknek. A fejlesztés elsősorban a forgalmi épületre és az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló létesítményekre, illetve a repülésirányítást ellátó toronyra terjed ki. Az ide érkezőket üzemanyag-kiszolgálással, étteremmel, szállodával, kempinggel és gépkocsikölcsönzéssel is várják – nyilatkozta Füredi László.
A kivitelezést tavaly október közepén kezdték el, és június végére be is kell fejezniük. A távlati tervek között szerepel a repülőtér további fejlesztése is, ez szilárd burkolatú kifutópálya megépítését jelenti.
– A tervek már készek – mondja Füredi László – most ezek engedélyeztetése folyik, továbbá a beruházás anyagi forrását is meg kell találnia a tulajdonosnak. Az első ütemben a nyolcszáz méteres kifutópálya épülne meg, a második ütemben pedig ezerháromszáz méteresre bővülne.
Hogy mit várnak ettől a fejlesztéstől? Az ügyvezető szerint nehéz megjósolni, hogy ennek hatására nő-e majd a repülőtér forgalma. Annyi bizonyos, ha ezt nem oldják meg, akkor nem várhatnak fejlődést. Meglátása szerint az uniós csatlakozásunk feltehetően élénkíteni fogja a gazdasági életet, ez vélhetően a repülésben is nagyobb forgalmat jelent majd. A világ nagyobb városaiban már működik repülőtér, és a repülés a világon mindenhol fejlődik, bizonyára így lesz ez Magyarországon is.
Füredi László végül kifejti, az itt élőknek is tenniük kell azért, hogy Békés megye vonzó legyen a befektetők számára. A gazdasági környezetnek olyanná kell válnia, hogy érdemes legyen Békés megyébe jönni. Jelenleg az egészségturizmus az, ami ide vonzza a vendégeket. Bizakodásra ad okot, hogy jelenleg több termálberuházás is folyik a megyében, vélhetően ez további vonzerőt jelent majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.