időjárás 3°C Andor , András 2022. november 30.
logo

A tudatosság aranyat ért

Magyar Nemzet
2003.07.29. 09:45

Két nehéz esztendő után jutott ismét a csúcsra Barcelonában a világbajnokságon a magyar férfi vízilabda-válogatott. Bár az olimpiai győzelem után a csapat semmivel nem lett rosszabb, mint előtte volt, 2000 óta a dobogó tetejére nem sikerült fellépnie. A Kemény Dénes szövetségi kapitány irányítása óta kétszeres Európa-bajnok, Világkupa-győztes, olimpiai bajnok csapat szombat este óta az utolsó, még hiányzó címet is begyűjtötte, s Olaszország legyőzésével világbajnok lett.

Az utóbbi időben számos bírálat érte az együttest, hiszen rendre „csak” a dobogón végzett. Most elégtételt érez a siker kapcsán?

– Nem elégtételt, hanem óriási örömöt – mondja Kemény Dénes. – A bírálatokból valóban nagyon kijutott, de igyekeztem a cspatot függetleníteni ezektől. Magunknak kell megfelelnünk, s nem a kivülállóknak. Nem vagyunk gépek, bárki hibázhat, a lényeg, hogy ezeket a helyzeteket meg tudjuk beszélni. A bírálatokból azonban sokszor az irigység csengett ki.

– Minden kritikát ilyen könnyedén elhárít?

– Nem, de meg kell nézni, hogy ki mondta, és milyen szándékkal. Ha például Benedek Tibi észrevételezi, hogy túl engedékeny vagyok a játékosokkal, akkor azon elgondolkozom.

– A világbajnokság előtt azt nyilatkozta, hogy az olimpián a legfontosabb meccseken kilencvenszázalékos formában játszott a csapat, a bronzéremmel zárult budapesti Európa-bajnokságon viszont csupán ötven százalékot sikerült elérni. Most a játékkal mennyire volt elégedett?

– Ezúttal jóval kevesebb volt azoknak a játékosoknak a száma, akik egy-egy meccsen elmaradtak a valós tudásuktól, s ez eredményezte az aranyérmet. Persze, ezúttal is akadt hullámvölgy. A görögök elleni elődöntőben három kulcsjátékos is gyengébben játszott, s amikor ennek ellenére nyertünk, már tudtam, nem lehet baj a döntőn. Az nem lehet, hogy a meghatározó csapattagok közül ismét hárman legyenek szürkébbek. A döntő ezt igazolta is, ekkor nyújtottuk a legjobb játékunkat, s bár ugyanúgy döntetlen lett a rendes játékidő végén, mint a görögök ellen, valójában csak a bírók tartották az ellenfelet.

– A vb előtt elárulta, hogy az együttesből egy igazi vezéregyéniség hiányzik, aki kritikus pillanatokban magával ragadhatja a többieket. Barcelonában sem sikerült megtalálni ezt az egyéniséget?

– Az vitathatatlanul jót tett, hogy Tibit a szélről beljebb hoztam, mert jobban hallják a többiek, mint korábban. Viszont nagyon fontos, hogy időkéréseknél, játékmegszakításoknál már többen kinyitották a szájukat. Most sokkal tudatosabbak voltak a játékosok, s ez a vízben, játék közben is meglátszott. Bátrabban vállalkoztak, s nem a másikra vártak, mint korábban egy-egy kritikus helyzetben.

– Hisz a sorsszerűségben?

– Valóban, volt abban valami sorsszerű, hogy a horvátok az olasz bíró segítsége ellenére sem tudták megverni négy góllal a románokat. Ez meghatározó volt, hiszen így könnyebb ágra kerülhettünk. Most nyugodt szívvel mondhatom, hogy szerencsénk is volt, annál is inkább, mert amikor balszerencsénk volt, akkor arra nem hivatkoztunk.

– Most talán visszakapta a sorstól a csapat azt, amit elvett az utóbbi esztendőkben, amikor néha egy hajszálon múlott a nagyobb siker?

– Így is lehet fogalmazni, hiszen ilyen keserű pillanatokból volt bőven az utóbbi időben. Elég csak a kranji Európa-bajnokságra gondolni, amikor a horvátok elleni elődöntőben kulcshelyzetben ítéltek ellenünk kettős emberelőnyt, s az döntő volt.

– A világbajnokságon sem az orosz, sem a horvát válogatott nem tudott bejutni a nyolc közé. Ez arra utal, hogy kiszélesedett a mezőny?

– Elég meglepő, hogy Oroszország csak a tizedik helyen végzett, ám az első tízből legfeljebb Szlovákia tűnik gyengébbnek, kilenc közel azonos tudású együttes van már. Számomra éppen ezért az aranyéremnél is fontosabb, hogy mi az elmúlt években csak egyszer, a legutóbbi vb-n nem tudtunk dobogóra állni. Az éremszerzés a legtöbb csapatnak már siker, míg mi ha rosszul játszunk, akkor is legalább bronzérmet szerzünk.

– Kétségtelenül elismerésre méltó, hogy a dobogón rendre ott a magyar csapat, de ugye nem mondja komolyan, hogy az aranyéremnél fontosabb az állandó éremszerzés?

– Egy döntő megnyerése persze, hogy mámorító érzés, de szakmailag és emocionálisan legalább akkora örömöt éreztem a belgrádi Világkupán a házigazda jugoszláv válogatott 7-5-ös legyőzésekor, mint két évvel korábban a Vk-döntőben Sydneyben, amikor az olaszokkal szemben 5-3-ra nyertünk.

– Az olimpiai győzelem terhet jelentett a játékosoknak, a világbajnoki cím hasonló gondokkal járhat?

– Nem szabad misztifikálni ezt a kérdést, jó háttér lehet ez a siker, és semmi több. Most még biztosabb vagyok abban, hogy ha jól játszunk, bárkit legyőzhetünk, de az elődöntő tapasztalata alapján gyengébb teljesítménnyel is nyerhetünk.

– Az aranyéremmel ismét a reflektorfénybe került a csapat, gondolom ezt azért könnyebb elviselni.

– Ha nem lenne ilyen meleg, jobban érezném magam.
Sütő-Nagy Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.