A grófnő Dobozon közel érzi az Istent

Gróf Wenckheim Dickens Jeanne-Marie derűs hölgy. Miközben életéről mesél, gyakran fölkacag. Ma már nevetve beszél az egykori tragédiákról. A Békés megyei Dobozon, a római katolikus plébánián lakik, négy-öt éve hozatta rendbe a régi, elhanyagolt épületet. Augusztus 2-től egy hétre a Tisza-parti Kőtelekről jött cserkészeket fogadta a plébánián.
A neves Wenckheim család szülötte férje révén a híres angol író: Charles Dickens családját is megismerhette, hiszen ő, Christopher Dickens az író ükunokája volt. Bár a grófnő 1935-ben, Budapesten született, gyermekkorát Dobozon töltötte. A családnak nagy birtoka volt itt, dédapja: Wenckheim Dénes építtette a katolikus templomot. Nyolc és fél éves volt, mikor a második világháborúban, 1944. október 5-én a front elől el kellett menekülniük.
Egy évig Ausztriában és Bajorországban hol itt, hol ott fogadták be a családot. Gyakorlatilag minden vagyonukat elveszítették, de a következő évek ennél sokkal nagyobb tragédiát hoztak. Még tizenkét éves sem volt, amikor meghalt az édesanyjuk, majd rá két évre az édesapjuk, így a bátyjával együtt árván maradt. Édesapja két barátja gondoskodott róluk. Tizennyolc éves koráig apácáknál nevelkedett, utána, hogy franciául tanulhasson, a nagymamájához, Algírba utazott. Később, az angol nyelv elsajátítása végett ismerősei segítségével eljutott Skóciába, ahol szívélyes viszonyt alakított ki egy idős házaspárral, akik a lányukként szerették. Kanadai és argentínai kitérő után egy magyar ismerőse révén Londonban találkozott Christofer Dickens-szel.
Házasságkötésük után Yorkshire-ben telepedtek le, később pedig két lányuk született: 1966-ban Cathrine Maria, 1968-ban pedig Lucy Denis. Amikor a gyerekek iskoláskorúak lettek, szabad idejében sérült gyerekeket kezdett lovagoltatni. Ezt a foglalkozást 1973-ban kezdte el, és mindmáig folytatja.
Mikor lányai felnőttek, arra gondolt, Charles Dickens emlékének ápolására létre kellene hoznia egy alapítványt. Ennek keretében Dickens íróasztaláról az USA-ban mintegy ötszáz hiteles másolatot készíttetett. A bevétel tíz százalékát kapta meg, és így több mint félmillió dollárt fordított különböző alapítványokon keresztül jótékony célra.
Négy évvel ezelőtt halt meg a férje, akkor döntött úgy, hogy végleg hazaköltözik. Az első Dobozon eltöltött karácsonyra több mint ötven ajándékcsomagot készített. Míg máskor kevesen látogatták a miséket, most tömve volt a templom. A mise után elmondta: itt kapta a hitet, Dobozon, és ez az egész életére vele maradt. Szeretné, ha ez a lehetőség minden dobozi gyereknek megadatna.
Már karácsony napján jelentkezett az első kislány hittanórára. Aztán az egyik gyerek hozta a másikat. Most, a nyári szünetben húsz-egynéhány fiatal jár hozzá, bibliaórát tart nekik. Gyakran látogatnak meg idős, beteg, mozgássérült embereket is. A grófnő azt mondja: itt, a szegények között nagyon közel él Istenhez. Neki ez a feladata. A második világháború után, mikor menekültek, sok támogatást kaptak, most neki kell másokon segítenie. A legnehezebb élethelyzetekről is mosolyogva mesél. Azt mondja: minden körülmények között meg kell látni a jót, a kedvezőt. Bár életét viszontagságosnak is mondhatná, nem teheti ezt, mert aki kesereg, nem tud másokkal törődni.