A BUX a napközbeni emelkedés és a délutáni csökkenést követve 29 ponttal előző értéke alatt 8731 ponton zárt. A 6,955 milliárd forintos forgalom jelentősen meghaladta a korábbi napon elért szintet, elemzők a BÉT zárása után azt nyilatkozták, hogy az OTP papírjain eladói nyomás keletkezett, ezt a véleményt igazolta a banki részvények 2,69 milliárd forintos forgalma is.
A szakértők az OTP mellett a Richter gyengülését emelték ki, mint ami a BUX árfolyamára negatívan hatott. A gyógyszergyártó cég részvényei 200 forinttal gyengültek. A MOL a Petrom privatizálási tervek kihirdetésével párhuzamosan drágult, egyes szakértők a magyar cég részvételét igen fontosnak tartják a román privatizációban.
A tőzsde kisebb forgalmú papírjai közül az áramszolgáltató és a gépgyártó szektorra volt érdemes figyelni, a Rába esetében pletyka szinten az esetleges felvásárlási tervek is szóba kerültek a spekulánsok között, így a győri cég részvényei 10 forinttal emelkedhettek. Az áramszolgáltatók közül az Elmü és a Démász 400-400 forinttal, a Dédász 200 forinttal, az Édász 455 forinttal drágult. A nap meglepetését a Forrás törsz részvények gyengülése, és a Brau Union visszaesése jelentette.
A Brau esetében a befektetők vélhetően rájöttek, hogy a sörgyártó cég részvényeire a Heineken a közeljövőben nem ad felvásárlási ajánlatot, így történt ez a BorosChem papírok esetébe is ahol a többségi tulajdonosok kivárásra helyezkedtek el. A BÉT mellett a bankközi devizapiacon is nagy volt a sürgés-forgás, a forint kurzusa tovább erősödött és tőzsdezáráskor már 256,45/50 forinton lehetett eurót venni.
A nemzetközi értékpapírpiacokon is gyengülési irányt vettek az árfolyamok, a Wall Street-en jobbára a makrogazdasági adatok voltak meghatározóak, de hírértékük nem sokat nyomott latba az indikátorok elmozdulása tekintetében. A Conference Board amerikai gazdaságkutató intézet augusztus havi bizalmi mutatója a júliusi csökkenés után újból 80 pont fölé emelkedett, amit az elemzők kedvezőnek találtak. A piacok mégsem reagáltak a hírre, inkább a Deutsche Telekom lengyelországi felvásárlási tervei keltettek nagyobb feltűnést, a német távközlési cég a PTC-t akarja megvásárolni, ezzel is növelvén a kelet-európai térségbeli szerepét.
Záró: 8731,67 Min: 8692,78 Max: 8816,55 Nyitó: 8749,40 Előző: 8760,84 Vált.: -29,17 pont (-0,33 százalék)
Két autó ütközött Tatabányánál, három ember meghalt