Jogászunk válaszol

Egyik olvasónk szerkesztőségünkbe juttatott levelében a következő helyzetet vázolta fel: házasságban él férjével, akitől van egy kiskorú gyermeke. Annak idején a házasságot követő közös együttélést olvasónk szüleinél kezdték meg. A szülők pár évvel később meghaltak, és az egész ingatlant ő és a testvére örökölte, fele-fele arányban. Testvérével közösen értékesítették a szülői házat, ezt követően olvasónk vásárolt egy új ingatlant, aminek felét a férje nevére íratta a közöttük levő szeretet és bizalom jeléül. A férje nem tudott hozzájárulni a vételárhoz, így azt teljes egészében a feleség fizette ki.
Pár évvel később azonban a kapcsolatuk megromlott. A férj nem dolgozott rendszeresen, alkalmi munkákat vállalt csak. Olvasónk úgy döntött, hogy a békesség kedvéért inkább elválik férjétől, aki időközben már az alkohol rabja is lett, és mindenféle idegi problémákkal küzdött. Sajnos az ilyenkor szokásos durvaság, agresszivitás, fenyegetés a férj részéről mindennapossá vált a családban. Olvasónk számára a kiutat a válás jelenthette volna, azonban ez nem történt meg. A házasságot a bíróság a mai napig nem bontotta fel.
Idővel olvasónknak sikerült rábeszélnie férjét arra, hogy vegyenek egy új lakást, és a férj a saját részét írassa a közös gyermekük nevére. Így most a tulajdoni viszonyok szerint az anyuka és a kislánya a tulajdonosai fele-fele arányban az ingatlannak úgy, hogy az anyukának az egész ingatlan tekintetében haszonélvezeti joga van.
Ez a történet – a vagyoni oldalt tekintve legalábbis – a körülményekhez képest szerencsésen végződött, ugyanis a férj önként a lánya nevére íratta a szerzett tulajdoni részilletőségét. Ha ezt az igényét olvasónknak peres eljárásban kellett volna érvényesítenie, akkor a per során neki kellett volna bizonyítania azt, hogy miből vette az ingatlant. Ezenfelül azt is bizonyítania kellett volna, hogy a férje akkor, amikor az ingatlant vette, nem rendelkezett olyan külön vagyonnal, amiből ő az ingatlan fele részét meg tudta volna vásárolni.
Jómagam az ilyen és ezekhez hasonló esetek miatt szoktam javasolni a feleknek, hogy kössenek egymással szerződést, amelyben megállapodnak, hogy bizonyos események bekövetkezésekor mi lesz a közös vagyon sorsa. Ezeket a szerződéseket sokan szégyenletesnek, kínosnak tartják, és arra hivatkoznak, hogy azért kötöttek házasságot, mert szeretik egymást, és bíznak a másikban. Mire én mindig azt szoktam válaszolni, hogy az életben számtalan ok lehet, amely esetén nemcsak a feleknek, hanem mondjuk a szülőknek, de még más leszármazóknak is nagyon nagy segítséget nyújthat egy ilyen okirat. Az ilyen szerződésben egyébként célszerű rögzíteni azt is, hogy a házasság megkötése előtt melyik fél milyen vagyonnal rendelkezett. Nem árt, ha azt is elmondják, hogy az a vagyon hogyan keletkezett, mert ennek az esetleges ági öröklésnél van jelentősége.
A közös, külön vagyon későbbi rendezését nagymértékben megkönnyíti az ilyen tényrögzítés. A későbbiek során ugyanis, akár ha az öröklés során, vagy válás miatt merül fel majd olyan kérdés, hogy melyik ingó vagy ingatlan dolog kié, és az honnan származik, abban az esetben a felek teljesen tárgyilagosan tudják a tényeket az illetékes hatóság elé tárni. Nem elhanyagolható egyébként az sem, hogy egy ilyen szerződés azért is megkönnyíti a felek nem éppen könnyű helyzetét, mert ez minden érzelemtől mentes.
A gyakorlat ugyanis sajnos azt mutatja, hogy ha pénzről, vagyonról van szó, melynek sorsáról dönteni kell, akkor az indulatok, érzelmek a legtöbb esetben előkerülnek, és ezzel a felek tárgyilagossága megszűnik. Ami pedig erősen megnehezíti a megegyezést.
A családi törvénykönyv a következőket írja a házastársak házasságkötését követő vagyoni helyzetéről és az arra irányadó jogszabályról:
A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és -fenntartás költségeit. Közös vagyon továbbá a feltalálót, az újítót, a szerzőt és más szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség fennállása alatt megillető esedékes díj.
A házastárs különvagyonához tartozik a házasságkötéskor meglévő vagyontárgy, a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy, a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy, a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy. Az a különvagyonhoz tartozó tárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, tizenöt évig tartó házassági együttélés után közös vagyonná válik.
A vagyonközösséghez tartozó tárgyakat – rendeltetésük szerint – mindegyik házastárs használhatja. A vagyonközösséghez tartozó tárgyakat a házastársak közösen jogosultak kezelni. Mindegyik házastárs kívánhatja, hogy a másik járuljon hozzá azokhoz az intézkedésekhez, amelyek a vagyonközösséghez tartozó tárgy fenntartása vagy értékcsökkenésének elkerülése végett szükségesek.
A vagyonközösséghez tartozó tárgyak fenntartásával és kezelésével járó költségeket elsősorban a közös vagyonból kell fedezni, ha pedig az erre nem elegendő, a házastársak kötelesek ahhoz különvagyonukból arányosan hozzájárulni.