A szombathelyi dobóiskola kisegítettea magyar atlétikát Párizsban

Túlzás lenne azt állítani, hogy atlétáink egy nhuszáros rohammal bevették volna Párizst. Versenyzőink gyengén kezdtek a kilencedik világbajnokságon, márpedig a rossz nyitány még akkor is meghatározza a többiek szereplését, ha nem csapatversenyről van szó. Régi tapasztalat, hogy egy világversenyen doppinggal felérően serkenti a társakat, ha bármelyikük kiugró sikerrel kezd, ám ugyanígy lesz tétova és gyámoltalan a sportoló, ha a nációjából valók kudarcot kudarcra halmoznak. Ehhez képest a párizsi vb-n Bíber Zsolt, az első „harcosunk” súlylökésben közel másfél méterrel maradt el egyéni csúcsától. Aztán potyogtak a többiek: Szeglet Zsolt a négyszáz méteres síkfutásra az Egyesült Államokban készült, szemmel láthatóan azonban nem Young, Harrison vagy Washington társaságában, így a nagy bizakodása alaptalannak bizonyult. Viharos gyorsasággal tűntek el a pályáról vágtázóink, Dobos Gábor és Németh Roland, de a női rúdugró Szabó Zsuzsa is hiába kereste 1999-es önmagát, nem találta. Pedig az akkori sevillai eredménye, a 440 centiméter most is döntőt ért volna.
Miközben valamennyien az éremesélyeseinkre, a diszkoszvető Fazekas Róbertre és a kalapácsvető Annus Adriánra figyeltünk, elsikkadt az a sajnálatos tény, hogy mögöttük mennyire nem tudtak élni a lehetőséggel azok a fiatalabbak, akiknek a vállát nem nyomta az esélyesség terhe. Kővágó Zoltán 61,31 méteres eredménye diszkoszvetésben ma már nemzetközi porondon nem számottevő. Igaz, ő Sydneyből, az olimpiáról érvényes kísérlet nélkül tért haza, így ez a teljesítménye akár előrelépésnek is mondható. Máté Gábor viszont csak a szektoron kívülre hajigált, őt tehát minősíteni sem lehetett. Botfa Péter számára is adva volt a lehetőség, de elszalasztotta. Bizony, nem szárnyalt a kezéből a kalapács.
Varga Judit rajthoz állt nyolcszáz méteren, utólag elmondhatjuk, hogy kár volt. Az ő főszáma az 1500, jól tette volna, ha arra tartalékolja erejét. Egyébként az ő esete megér egy misét: addig-addig panaszkodott fáradtságra, mígnem kiderült, hogy a szervezetében kevés a vas, ami pedig a vér oxigénellátásához elengedhetetlen. Világbajnokságra készült, miközben kóros vashiánnyal szerepelt hetente különféle Grand Prix-versenyeken. Ezt a rendellenességet egy háziorvos is könnyedén diagnosztizálja, így talán egyszer valaki azt is megkérdi, milyen is a magyar élsport orvosi háttere úgy egy évvel az olimpia előtt?
Az éremre joggal pályázók közül Annus Adrián nem okozott csalódást. A döntőben első lett az egyenlők között, az viszont a sport örök bizonytalanságával jár, hogy aznap a fehérorosz Ivan Tyihon azzal kelt föl, hogy legázolja az egész világot. És lőn. Athénban talán Annus ébred így. Fazekas Róbert ugyan csak ezüstérmet szerzett diszkoszvetésben, őt a 205 centis litván Alekna előzte meg. Az ő hatalmas markából bármikor kirepülhet egy hatalmas dobás. Számunkra ezzel a világbajnokság érdemi része nagyjából be is fejeződött. Ha nincs a szombathelyi dobóiskola, a sportág nem hagy túl sok nyomot maga után a francia fővárosban. Pedig az atlétika az egyik legjobban „fizető” műfaj az olimpián. Érdemes lenne végre a vezetői viszálykodás helyett a kajako