Néhány gondolat a regösmozgalomról

Észak-Erdély visszacsatolását követően, 1941-ben, Nagyszalontán Arany János nevét választva alakult meg az 543-as gimnáziumi cserkészcsapat. Megtiszteltetés volt, hogy az országszerte ismert vezetőtiszt, Jánosi Sándor – Juló bá’ – lehetett az útbaigazítónk, hogyan, mihez kezdjünk, hogy megtölthessük tartalommal hétköznapjainkat. Az első cserkészkötelesség: ismerjük meg hazánkat, határunkat, és ismerjük meg az itt élő embereket. Másodszor: tanuljunk a néptől, azaz Nagyszalonta gazdag népdalkincsét a legmegfelelőbb közlőktől, a pásztoroktól gyűjtsük össze, mert legértékesebb a hazai kincs. „Előttünk járó öregdiák társaink jó párat lejegyeztek, ti folytassátok! Kezdjetek falujárásba, csináljatok magatok is előadásokat, mindig az irodalom és a népművészet legjavából, és keressétek fel a falun élő fiatalokat, barátkozzatok!” Ez egyben a regöscserkész mozgalom alapja: felkészülni a kultúra kincséből, s visszajuttatni oda, ahonnan származott: a néphez.
Különösnek hangzott az útbaigazítás, de megfogadtuk. Magyar- és történelemtanárunk, Heltai Miklós vezetésével hamar összekovácsolódott a csapat, s elkezdődött a felkészülés. Tanuljunk verseket, de tucatjával. A jó hallásúak keressék az ismerős öreg pásztorokat, gyűjtsék a dalokat. Hallgassák, s jegyezzék a meséket-mondákat, de még a szép, érdekes szófordulatokat is, mert szólásmondásokban őrzik eleink a találó anekdotákat, tréfákat, az ő beszédük színes, képes kifejezésekben gazdag. „Anyanyelvetek a nagyszalontai nyelvjárás, de azt tudatosan is kötelesség gazdagítani.”
Milyen jólesik felidézni, ahogy Bene Sanyi, Gurka Laci és mi mindannyian nekiindultunk gyűjteni. Egész kötetre való mese, monda, nóta, játék, szólásmondás került egybe egy új, második nagyszalontai gyűjtés gyanánt. Szomorú, hogy a második világháború szétfújta a kiadásra előkészülőben lévő kötet lapjait. De a jó példára fogékony volt az ifjúság, az akkori regösmozgalom terjedt, népszerűsödött szerte az országban 1948-ig.
Ismét egy szomorú évszám. A párizsi dzsemborin még ott volt a magyar cserkészküldöttség, és a játékok, versengések minden ágában első helyen végeztek – jutalmul hazatértük után feloszlatták a Magyar Cserkészszövetséget. Pedig a lelkekben élt a minden kötelezettség nélküli gyermek- és ifjúsági szerveződés, népszerű lett az egész országban – de helyébe intézményesítették moszkvai mintára és rendeletre az úttörőt, amely éppen kötelező volta miatt elveszítette varázsát. 1956 ígéretes szép napjaiban az örök cserkész Jánosi Sándor még megjelent a Parlamentben, a Rádiónál, hogy meghirdesse a cserkészszövetség újraalakulását – az eredményt ismerjük.
Annyi azonban mindenképpen és mindig érdemes a felidézésre és emlegetésre, hogy a cserkészet – s ebben a regösmozgalom – átjárta az országot, és énekelni akkortájt tanult a magyar ifjúság. A magyar népdalok feltámadása volt ez a rövidre szabott történelmi idő, de milliók szívében ekkor gyökerezett meg kitéphetetlenül, hogy az igazi értékeket mindig a forrásnál kell keresni, s ha a jóban megfrissültünk, tovább kell adni, mert annak lesz igazi és általános haszna a nemzet számára. A táncházmozgalom, a Jánosi együttes (amely egyben apai örökség) – és folytathatnám a felsorolást – minden más divat ellenére él, hat és tanít bennünket, hogy a sajátunkat ne engedjük semmi áron elveszíteni, mert akkor lennénk csak igazán szegények!