Tündér Lala az állatok nyelvét is érti

Jéger Zsombor, akit a bábszínházba járó gyermekek újabban csak Tündér Lalaként emlegetnek, ötéves korában lépett először a világot jelentő deszkákra.

A debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának hatodikos diákja aprócska óvodás volt még, amikor a Csokonai Színházban a Dzsungel könyve című darabban megkapta Maugli szerepét.
– Nagy rohanásban voltunk apával, és utolsónak érkeztünk a válogatásra. Énekeltem, táncoltam, versikét mondtam, ahogy azt a rendező kérte. Nem is gondoltam, hogy én leszek Maugli – idézi emlékeit Zsombi, miközben két testvére, a tizenegy éves Janka és a tizennégy esztendős Dorottya is csatlakozik beszélgetésünkhöz. A kisfiú lelkesen újságolja, hogy bár a „világ szeme” inkább rajta van, de Janka és Dorka is kiváló színészi képességgel rendelkezik. Sok felnőtt- és gyermekdarabban játszottak már ők is.
– Azért is vagyok büszke a testvéreimre, mert jóban, rosszban összetartunk. A lányok nagyon kitartóak a tanulásban és a zeneiskolában is. Dorkának a hangja is gyönyörű – jelenti ki Zsombi a tizenkét évesek határozottságával.
– Neked sincs okod panaszra…
– Nem is azért mondtam, csak például a lányokkal ellentétben, én egyáltalán nem vagyok jó tanuló. De nem azért, mert buta vagyok, hanem azért, mert nincs időm tanulni. Az igazgató néninek köszönhetően, aki nagyon megértő, még nem került sor arra, hogy magántanuló legyek. Éppen a múltkor számoltuk össze anyával és apával, hogy nyolc év alatt tizenhárom darabban szerepeltem.
Zsombi édesanyja fényképalbumot vesz elő. Képek a nagysikerű előadásokból. Csak néhány a legemlékezetesebbek közül: Üvegcipellő, Übü király, Bolond Helga, Sziluett, Bánk bán, Argentína, Péter Pán és a legutóbbi, a Tündér Lala.
– Apukám hangszerész, zongorákat újít fel, és mellette zeneszerző is. A testvéreimmel játszhattam olyan darabokban, amelyeknek ő írta a zenéjét – újságolja a kis színészpalánta, aztán kiválaszt néhány CD-t, s kéri, hallgassam meg édesapja szerzeményeit. Ezen felbuzdulva, Janka és Dorka arra biztatják Zsombit, játsszon a hegedűjén. Az örökmozgó fiúcska nem sokat tétovázik. Komótosan előveszi a hangszert, s mély átéléssel előad egy Chopin-darabot. Megtapsoljuk. Amikor befejezi, erősen szabadkozik:
– Nem jár a taps, mert nem játszottam pontosan – szögezi le nagy komolyan. Majd megragadva a pillanat kínálta lehetőséget, mintegy mellesleg bejelenti édesanyjának, a legutóbbi hegedűvizsgája nem sikerült valami jól. De ígéri, ezután többet gyakorol. Az elnézéskérés mellett pár puszit is odanyom a mama arcára. Jót derülünk a rögtönzött komédián.
– Mit szólnak osztálytársaid a sikeredhez?
– Nem beszélünk róla. Aki lát egy-egy darabban, odajön és gratulál. Inkább a felnőttek ismernek meg az utcán. Van, aki megsimogatja a fejem, van, aki autogramot kér. De egy gimis lány azt mondta a villamoson, nyolc év múlva együtt járhatnánk. Furcsa ez nekem…
– Alig van szabadidőd. Mi a helyzet a barátokkal, a játszótársakkal és a szerelmekkel?
– Hat éve vagyok szerelmes ugyanabba a lányba. A legjobb barátom pedig Tímár Levente, aki ötödikes, és itt lakik a szomszédunkban. Olyan, mintha a családunk hatodik tagja lenne. Ráadásul nemcsak játszani jó vele, de csodálatosan hegedül és énekel. Levente az állatainkat is nagyon szereti – mondja, s máris kivezet az előszobába, ahol a papagájok birodalma van. Robi, az egyik kedvenc, szégyellősen ugyan, de elfogadja kis gazdája ajkáról az eledelt. Aztán madárnyelven megbeszélik a történteket. A családnak két kutyája és két lova is van.
– Apa valaha díjugrató volt, szép eredményeket ért el – folytatja a kisfiú –, így amikor megtanultunk ülni, máris nyeregbe tett bennünket. Először csak a fotózás kedvéért, később a lovaglás öröméért. A sportolás és a színészkedés mellett ez a legkedvesebb időtöltésem. Van számítógépem is, de inkább megnézek egy filmet, vagy játszom az állatokkal, esetleg olvasok.
– Tényleg szeretsz olvasni?
– Dehogy! Csak vicceltem. – vágja rá nevetve. – Egyelőre elég a szövegkönyveket olvasni. Anyukám sokat segít a szerepek tanulásában. És minden másban. – Jó látni és érezni a Jéger család boldogságát. Aztán a mama fordít a szón, s a legutóbbi bemutatóról, a Tündér Laláról mesél. Elmondja, hogy kisfia előzetes válogatás nélkül, felkérésre kapta a főszerepet. Zsombi először tiltakozott, majd engedett. Nem bánta meg.
– Még sosem játszottam bábelőadásban. De ez nem olyan, mint régen, hogy paraván mögött állnak a színészek. Teljes alakban látszik mindenki. Komoly munka. Gyakran hazahoztam a bábomat, hogy barátkozzam vele.
– Tündér Lala, a majdnem életnagyságú báb, éppen olyan, mint te vagy.
– Rólam mintázták a bábkészítők a Vojtina Bábszínházban. Amikor csak a fából faragott emberkét láttam, nem tetszett, aztán kifestve tényleg magamra ismertem.