Tragikus körülmények között vesztette életét Kianna Underwood, a Nickelodeon Sok hűhó (All That) című sorozatának egykori szereplője Brooklynban. A 33 éves, hajléktalanná vált nőt péntek reggel két jármű is elütötte, a sofőrök pedig segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről – közölte a New York Post, a hatóságokra hivatkozva.

A rendőrség tájékoztatása szerint Underwood a Pitkin Boulevard és a Mother Gaston Boulevard kereszteződésénél ment át az úton a kijelölt gyalogátkelőn, azonban a jelzőlámpa piros volt.
Először egy terepjáró ütötte el, majd miközben a földön feküdt, egy másik autó is átgázolt rajta. Egy rendőrségi forrás szerint a második jármű „több száz méteren át” vonszolta magával a nőt.
A két sofőr a baleset után megállás nélkül továbbhajtott, egyiküket sem sikerült eddig azonosítani.
Underwood halála újra rávilágított a színésznő nehéz sorsára. Egykori színésztársa, Angelique Bates már 2023-ban nyilvánosan bírálta a Nickelodeon vezetőit és a szakmát, amiért szerinte magára hagyták Underwoodot. Bates akkor azt állította, hogy
a korábbi gyerekszínész hajléktalanként élt New Yorkban – ezt a rendőrségi források a halálakor is megerősítették.
A közösségi médiában korábban többen is aggódtak érte. Egy 2019-es bejegyzés szerint egy időre eltűnt, barátai pedig mentális problémákról írtak. Később több posztban Underwood zaklatott állapotáról számoltak be.
Halála után Bates megható üzenetben búcsúzott tőle:
El sem tudjátok képzelni, mennyire fáj ez… Sokan cserbenhagyták ezt a kislányt
– írta.
Kianna Underwood 1999 és 2005 között több tévés produkcióban is feltűnt, a Sok hűhó (All That) című sorozat utolsó évadában hét epizódban szerepelt.
Egy megrázó felvétel is előkerült a tragikusan elhunyt Kianna Underwoodról: a videón a Nickelodeon egykori gyereksztárja 2021 környékén New York utcáin látható.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!