Pénzhiány okozta a hegymászótragédiákat?

A lovas népek is képesek hegyet mászni, ha nem alulképzett, önjelölt oktatók tanítják a mesterfogásokat. Az alpinizmus divatja közepette a magyar hegymászás a fennmaradásért küzd.

A hegymászás életveszélyes sport, vonható le a következtetés az utóbbi hét hegymászóbaleseteiből, teljességgel hibásan. Azokban az országokban, ahol a hegymászás a kultúra része, Franciaországban, Ausztriában vagy Szlovákiában a hegymászók jó része visszatér hétvégi kirándulásairól. A hegymászás persze fokozottan veszélyes tevékenység, a fizikum mellett alapos ismeretek szükségesek hozzá. Tudni kell bánni a speciális eszközökkel, ismerni kell a hegy, a hó, a lavina jellegzetességeit, szükség van meteorológiai, sőt pszichológiai háttérismeretekre is. A kérdés így könnyen túldramatizálható, ha nem gondolunk egyszerű analógiaként az autóvezetésre: ki gondolná, hogy lehet biztonsággal közlekedni egy 130 kilométeres óránkénti sebességgel száguldó fémkasztniban? A helyzet ellentmondásosságát jelzi, hogy az osztrák hegyimentők mégsem alaptalanul intették óvatosságra a magyar alpinistákat. A magyarokkal valóban több baleset történik, mint az statisztikailag indokolt lenne. A magyarázat nem a lovas népek és a puszta alapvető jellegzetességeiben keresendő, hanem egyszerűen az oktatás hiányosságaiban. Megfelelő ismeretek nélkül ugyanis nem képzelhető el sem balesetmentes közlekedés, sem hegymászás.

Miközben a hegy- és sziklamászás divatsporttá vált, boltok tömegei kínálják a szaknyelven outdoor-tevékenységekhez szükséges felszereléseket, hegymászóoktatásunk, elsősorban a pénzhiánynak köszönhetően, a fennmaradásért küzd. Lázár István a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSz) Oktatási Bizottságának vezetője elmondta, hogy a szövetség kidolgozott egy kritériumrendszert az oktatók részére, ez azonban csak ajánlás. Hivatalosan senki nem ellenőrzi, hogy ki és milyen felkészültséggel oktat. Mindez azonban nem jogellenes, hiszen semmiféle szabályozás nincs a hegymászóoktatásra vonatkozóan.

Lázár kiemelte, hogy a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete (MAHOE) és az Excelsior klub oktatói kötelezőnek tekintik magukra nézve az MHSSz előírásait, így a tanfolyamot elvégző biztos lehet benne, hogy arra alkalmas tanárok oktatják. A megfelelő ismeretek elsajátításának biztosítéka pedig az, hogy vizsgáztatást az HMSSz legjobban képzett tagjai, az Oktatói Kollégium 40 tagjának valamelyike végzi. A képet Mécs László véleménye árnyalja. A 2001-es Mount Everest Expedíció vezetője, a 2002-es Mount Everest Expedíció tagja és a 8035 méteres Gashebrum II. egyik megmászója az Excelsior egyik oktatójaként is tevékenykedik. Mécs elmondta, hogy még az MHSSz által ellenőrzött vizsga sem lehet biztosítéka a minőségnek, mivel a hegymászás olyan szerteágazó tevékenység, amelynek elsajátítását igen nehéz egyetlen vizsgán leellenőrizni.

A magashegyi hegymászótól megtudtuk, hogy az alapfokú tanfolyam hét hétvégéjét veszi igénybe, amelyért nagyjából 50 ezer forintot kap. Mivel az oktatás egész nap tart, kevesen lennének hajlandók hét közben is tanfolyamra járni. Kérdésünkre, hogy eszerint havi 50 ezer forintnál többet nehezen kereshet egy hegymászó oktató, Mécs igenlően válaszolt. Egyetértett azzal is, hogy csak ebből megélni lehetetlen, így előfordulhat, hogy a hegymászók jobb híján, vagy mellékállásban foglalkoznak oktatással. Hasonlóképpen vélekedett Rácz Zsolt, a magyar hegymászás egyik legrégebben tevékenykedő, és ma is aktív tagja. Bár kiemelte, hogy sok magasan képzett oktató vesz részt a munkában, megdöbbentő egyesek képzetlensége. „Amikor kiszálltam a vizsgáztatásból, több olyan vitafórumon vettem részt, ahol olyan kérdések vetődtek fel, mint hogyha autóvezetők azon vitatkoznának, málnaszörpöt vagy tejet kell tölteni a motorba” – festette le szemléletesen a helyzetet.

Kifogásolta, hogy még az MHSSz által felállított mércét teljesítő oktatók sem feltétlenül számítanak gyakorlottnak. Csak a szakavatott érti ugyanis, hogy a három év alatt mászott tíz darab V-ös, VI-os nehézségű, öt kötélhossz magasságú mászás milyen alacsony követelményt jelent. Összehasonlításul megemlítendő, hogy a szerző fél év után már mászott ilyen nehézségű utat. Továbbá, hogy Franciaországban négy éves képzést követően lehet valaki hegyivezető, ha bizonyítottan részt vett magashegyi expedíciókban, mászott VIII-as nehézségű utakat, megfelelően síel, és levizsgázott az ide vonatkozó jogi ismeretekből. A leendő oktatók az igen szigorú kritériumok teljesítői közül kerülhetnek ki.

„Az oktatásnak manapság nincs becsülete. Milyen dolog az, ha a tenisztanárt a második órán megveri a diákja, még akkor is, ha az elméletet esetleg kevésbé ismeri?” – hozott egy újabb példát a nemzetközi szinten is elismert hegymászó.

Az utóbbi időben balesetet szenvedettek nem meglepő módon nem is voltak a hegymászószervezet tagjai, tudtuk meg Farkas Pétertől. Az MHSSz alelnöke elmondta, hogy a klubszervezet a rendszerváltás után felbomlott, így a fiatalabbak elesnek attól a lehetőségtől, hogy idősebb társaik mellett járva sajátítsák el a mesterfogásokat. Pénz ugyanakkor nincs arra, hogy az új helyzetben is működő, alaposabb képzési formában gondolkodjanak. A tanfolyamok ugyanis önfenntartóak, a szövetség képtelen azok támogatására. Az MHSSz évente csak másfél millió forintot kap a Nemzeti Sportszövetségen keresztül.

A sport ellentmondásos helyzetét jelzi, hogy két éve, amikor nagyobb mértékű állami támogatásért folyamodtak, azt a választ kapták: most utaltak ki 50 millió forintot a Mount Everest expedíciók számára, többet ebben a helyzetben nem tehetnek. Tudnivaló ugyanakkor, hogy az expedíciók magánkezdeményezésre indultak, és azoknak nem volt köze a hegymászás egészének koordinálását végző MHSSz-hez. A megoldáshoz csak részben járulhat hozzá a Testnevelési Főiskolán indult sportmászó edzői szak, mondta Rácz a jövőbe tekintve, mivel ott inkább versenyzők képzésével, mint praktikus, technikai ismeretekkel foglalkoznak. Véleménye szerint léteznek jó mászók az országban, akiket érdekeltté kellene tenni az utánpótlás nevelésében.