Az érettségit követően az I. világháborúban az olasz fronton volt katona. Leszerelése után Budapesten jogot tanult. Egy műkedvelő előadáson tűnt fel, amely után Andor Zsigmond 1919-ben Székesfehérvárra szerződtette táncoskomikusnak. További állomásai: Kecskemét, Pécs, Nagyvárad, majd Szeged. Népszerűségét itt szerezte meg operett és „naturbursch” szerepekben, pompás humorával, tánc- és karikírozó készségével. Partnerei Jávor Pál, Dajka Margit, Kiss Manyi és Neményi Lili voltak. Menelaoszt játszotta a Szép Helénában és Zsupánt a Cigánybáróban. 1929-ben Bárdos Artúr szerződtette a Belvárosi Színházba. Itt már drámai szerepeket is játszott, a Dauphint Shaw Szent Johannájában, vagy Molnár Liliomának címszerepét. (Állítólag Molnár Ferenc Páger alakítását látva csak annyit tudott mondani: „Az anyja istenit, de jó színész.”)
Korlátozott orgánumát drámai jellemformáló ereje, gesztusai pótolták. Az 1930-as években játszott a Magyar, a Király és a Vígszínházban, a második világháború idején az Andrássy Színház tagja volt. 1944 végén feleségével elmenekült Magyarországról, s önkéntes száműzetésének helyéül Argentínát választotta, ahol a magyar Színjátszó Társaság vezetője és színésze lett. Argentínában elsősorban festészettel foglalkozott, képei több kiállításon is sikerrel szerepeltek.
1956-ban kormányengedéllyel tért haza, a Vígszínház (akkor Magyar Néphadsereg Színháza) szerződtette, s haláláig ott szerepelt. Színpadon egyaránt játszott klasszikusokat és modernt, tragikust és komikust, humorosat és groteszket. Emlékezetes volt Kodolányi Földindulásának hőseként, a Háború és Béke öreg Bolkonszkij hercege, valamint Karenin szerepében is. Színpadi eszközei leegyszerűsödtek, szuggesztív ereje megnövekedett. Számtalan kisembert formált meg hitelesen, időskori szerepei mély humánumot sugároztak.
1932-től több mint 100 filmben szerepelt. Játéka különösen az 1930-as évek végén jelentett előrelépést ízes, naturalizmusba hajló aprólékos parasztábrázolásával, de számos hódító szerepet is alakított. Az idillikus parasztábrázolás helyett szociográfiai színészetet alkotott. Hazatérte után elsőnek a Nagyrozsdási esetben állt újra felvevőgép elé, ám a filmet nem mutatták be. Részletes, csiszolt alakítása a Kálvária maradi, öreg parasztembere, aki a világgal és családjával egyaránt szembekerül. Vígjátéki alakításai közül a Don Juan utolsó kalandja mai Budapestre tévedt Leporellója, a Fűre lépni szabad elfoglalt építészmérnöke és a Hattyúdal lumpen Tamburása különösen jelentős. 1964-ben a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapta (Ugo Tognazzival megosztva) Vajkai Ákos alakításáért a Pacsirta című filmben. Drámai tehetségét Az orvos halála Weisz doktora, az Utószezon kerekes gondnoka, a Húsz óra Elnök Jóskája, a Honfoglalás Dálnoki Miklós Bélája, a Vizivárosi nyár Dr. Gál börtönorvosa igazolja.
Életének szinte utolsó pillanatáig fáradhatatlanul dolgozott. Utolsó színpadi szerepe Mrozek Tangójában Eugeniusz alakítása volt. 1986. december 14-én azonban már nem tudott színpadra lépni, délután rosszul lett, lemondta az esti előadást, s nem sokkal később meghalt.
Áramot vezetett a kerítésbe, hogy így öljön meg egy Zsolnay-családot