Százöt éve született Páger Antal

Százöt éve, 1899. január 29-én született Páger Antal Kossuth-díjas színész. Makón született, ahol apja a pénzügyigazgatóság altisztje, anyja pedig a helyi színház jegyszedője volt, aki fiát is gyakran elvitte magával a színházba. A színészi pálya mellett a gimnáziumi években a festészet iránt kezdett érdeklődni, tanárai szerint is rendkívül tehetséges volt.

Az érettségit követően az I. világháborúban az olasz fronton volt katona. Leszerelése után Budapesten jogot tanult. Egy műkedvelő előadáson tűnt fel, amely után Andor Zsigmond 1919-ben Székesfehérvárra szerződtette táncoskomikusnak. További állomásai: Kecskemét, Pécs, Nagyvárad, majd Szeged. Népszerűségét itt szerezte meg operett és „naturbursch” szerepekben, pompás humorával, tánc- és karikírozó készségével. Partnerei Jávor Pál, Dajka Margit, Kiss Manyi és Neményi Lili voltak. Menelaoszt játszotta a Szép Helénában és Zsupánt a Cigánybáróban. 1929-ben Bárdos Artúr szerződtette a Belvárosi Színházba. Itt már drámai szerepeket is játszott, a Dauphint Shaw Szent Johannájában, vagy Molnár Liliomának címszerepét. (Állítólag Molnár Ferenc Páger alakítását látva csak annyit tudott mondani: „Az anyja istenit, de jó színész.”)

Korlátozott orgánumát drámai jellemformáló ereje, gesztusai pótolták. Az 1930-as években játszott a Magyar, a Király és a Vígszínházban, a második világháború idején az Andrássy Színház tagja volt. 1944 végén feleségével elmenekült Magyarországról, s önkéntes száműzetésének helyéül Argentínát választotta, ahol a magyar Színjátszó Társaság vezetője és színésze lett. Argentínában elsősorban festészettel foglalkozott, képei több kiállításon is sikerrel szerepeltek.

1956-ban kormányengedéllyel tért haza, a Vígszínház (akkor Magyar Néphadsereg Színháza) szerződtette, s haláláig ott szerepelt. Színpadon egyaránt játszott klasszikusokat és modernt, tragikust és komikust, humorosat és groteszket. Emlékezetes volt Kodolányi Földindulásának hőseként, a Háború és Béke öreg Bolkonszkij hercege, valamint Karenin szerepében is. Színpadi eszközei leegyszerűsödtek, szuggesztív ereje megnövekedett. Számtalan kisembert formált meg hitelesen, időskori szerepei mély humánumot sugároztak.

1932-től több mint 100 filmben szerepelt. Játéka különösen az 1930-as évek végén jelentett előrelépést ízes, naturalizmusba hajló aprólékos parasztábrázolásával, de számos hódító szerepet is alakított. Az idillikus parasztábrázolás helyett szociográfiai színészetet alkotott. Hazatérte után elsőnek a Nagyrozsdási esetben állt újra felvevőgép elé, ám a filmet nem mutatták be. Részletes, csiszolt alakítása a Kálvária maradi, öreg parasztembere, aki a világgal és családjával egyaránt szembekerül. Vígjátéki alakításai közül a Don Juan utolsó kalandja mai Budapestre tévedt Leporellója, a Fűre lépni szabad elfoglalt építészmérnöke és a Hattyúdal lumpen Tamburása különösen jelentős. 1964-ben a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapta (Ugo Tognazzival megosztva) Vajkai Ákos alakításáért a Pacsirta című filmben. Drámai tehetségét Az orvos halála Weisz doktora, az Utószezon kerekes gondnoka, a Húsz óra Elnök Jóskája, a Honfoglalás Dálnoki Miklós Bélája, a Vizivárosi nyár Dr. Gál börtönorvosa igazolja.

Életének szinte utolsó pillanatáig fáradhatatlanul dolgozott. Utolsó színpadi szerepe Mrozek Tangójában Eugeniusz alakítása volt. 1986. december 14-én azonban már nem tudott színpadra lépni, délután rosszul lett, lemondta az esti előadást, s nem sokkal később meghalt.