Szerencsére nem sikerült a Hitler elleni merénylet?

Brecht Hitlernek szurkolt az Führer elleni összesküvés idején. Németországban többen szerencsésnek tartják a hatvan évvel ezelőtti merényletkísérlet kudarcát – Az Egyesült Államok egy 39 éve dezertáló, mára súlyos beteg katona kiadatását követeli Japántól.

Die Welt (welt.de)

Az amerikai dezertőr Charles Jenkins Észak-Koreából Japánba utazott – írja rövid tudósításában a konzervatív napilap. Az egykoron Dél-Koreában állomásozó amerikai katona 1965-ban tűnt el egy őrjárat során. Nem sokkal később Észak-Koreában bukkant fel, ahol számos filmben játszotta el a gonosz, a koreaiakat kínzó amerikait. Eltűnése óta nyomoznak az időközben 64 éves Jenkins után a washingtoni hatóságok többek között dezertálás miatt.

Jenkins 1978-ban vette nőül a korábban koreai ügynökök által elrabolt japán Hitomi Sogat. (Az észak-koreai titkosszolgálat rendszeresen rabol el japán állampolgárokat, hogy személyazonosságukat megszerezve telepítse ügynökeit a szigetországba – a szerk.) Tavaly Soga – családja hátrahagyásával – hazatérhetett.

A súlyosan beteg Jenkins leányaival Indonéziát érintve – ahol találkozott feleségével – Tokióba utazott orvosi kezelés céljából. Sorsa ugyanakkor bizonytalan, hiszen az Egyesült Államok azonnali kiadatását követeli, s a szigetország a katonai egyezmény értelmében köteles ezt teljesíteni.

Die Presse (diepresse.com)

A konzervatív bécsi lap, Gusenbauer bele kíván szólni című írásában idézi az osztrák szocialisták elnökét, aki az osztrák EU biztos, Franz Fischler utódlása kapcsán kijelentette: „Elvárom, hogy a kormány egy ilyen fontos kérdésben az ellenzékkel közös álláspontot alakítson ki.„

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)

A konzervatív napilap tárcarovatában Lorenz Jäger A német nyilvánosság és július 20-a című írásában foglalkozik a közvélemény és a hatvan éve történ Hitler-ellenes merénylet viszonyával. A görög történész Polübiosz is úgy vélte, hogy a zsarnokság nem egyszerűen a demokrácia szöges ellentéte, hanem ezzel gyakran sajátosan összekapcsolódik. Zsarnokok gyakran érkezhetnek demokratikus mozgalmakból és hatalmuk megtartása érdekében nem ritkán a széles tömegre utaltak.

Mert ez így van, ma 1944. július 20-a távolibbnak tűnik, mint valaha. A német ellenállás keresztény etikai alapokon nyugvó, elkeseredett hazafias tette egy olyan társadalommal aligha értethető meg, melyet a nemzet meghaladandóságára nevelnek, mely semmi pénzért sem lehet egy keresztény klub. S mit mondhat egy nemzetnek egy tiszti csoport államcsínykísérlete, amelynek legfőbb taláros testülete legalizálta a mondatot: „A katonák gyilkosok”.

Jäger szerint, aligha alkalmasak a mostanság a közszolgálati televíziók által sugárzott félhivatalos játék- és dokumentumfilmek, hogy a július 20-i összeesküvők erényeit és emberi gyengeségeit valóban megfoghatóvá tegyék.

Mivel az összeesküvők és a szövetségesek céljai nem estek egybe, az Egyesült Államokból és Nagy Britanniából érkező első reakciókból a cinizmus érezhető ki. Bertolt Brecht július 21-én ezt írta naplójába: „Amint némi hír kiszivárgott Hitler és a junkertábornokok közötti véres eseményekről, én abban a pillanatban Hitlernek szurkoltam, mert ki fog bennünket ettől a bűnöző bandától megszabadítani, ha ő nem? Először ennek az úriemberi klubnak áldozta fel az SA-t, most feláldozza a klubot.” Ez nagyjából megfelelt a nyugati közvélemény álláspontjának. A New York Herald Tribune 1944. augusztus 2-i számában úgy fogalmazott: „Ha a hitlerizmus megkezdi végső harcát, melyben a katonai hagyományokat megsemmisíti, akkor a szövetségesek munkájának jelentős részét elvégzi.”

Ez a cinizmus jellemző a mai Szövetségi Köztársaságra is. Ebben az értelemben nyilatkozott az elmúlt napokban Hildegard Hamm-Brücher, aki az államcsínykísérlet meghiúsulását szerencsésnek nevezete. Abszurd azt hinni, állította, hogy a merénylet után egy belpolitikailag értelmes megoldás jöhetett volna létre. Sokkal inkább „történelmi szükségszerűség„ volt Németország számára a nemzetiszocializmus mellett a keserű végig kitartani: mint lecke szükséges volt. Szükséges lecke: ezen a nyelven beszél a német oktatáspolitika, amit Hildegard Hamm-Brücher hosszú ideig Hessenben képviselt. (A szabad demokrata politikus Hildegard Hamm-Brücher 1967-től államtitkár a hesseni kultuszminisztériumban, 1969-től a szociál-liberális koalíció megalakulásától szövetségi oktatási és tudományos miniszter, 1977-től külügyi államminiszter – a szerk.)

Írása végén néhány könyvet ajánl Jäger mindazoknak, akik nem kívánnak csatlakozni a fenti szellemi fő csapásirányhoz.