Jan Nowicki: Nem, mást tettem, de még 1956-ban. Tizenhét évesen Bidgoszc városában mentem az utcán, és egy fehér asztalt láttam kitéve, tele ínycsiklandozó sonkás szendvicsekkel és narancsdzsússzal. Abban az időben az ilyesmi ritkaságnak számított. Kérdeztem az ott álló hölgyet, eladásra szánja-e. Azt mondta, ez azoké, akik vért adnak a magyaroknak. Az én ereimben rengeteg vér folyt, és máris nyújtottam a karom. Most, öregemberként, remélem, hogy valahol Magyarországon egy gyönyörű nőben – aki már nem nekem való – talán ott folyik a vérem.
(Népszabadság, 2004. szeptember 24.)
origo.hu
A hétvégéig még kitart a jó idő
