Fehér Béla: A tradicionális alaprecept így fest: egy kiló húshoz általában 1,5 deka sót, 1 deka paprikát (édeset, csípőset vagy vegyesen), 2-3 deka őrölt borsot és kevés köménymagot tettek. De ahány ház, annyi szokás. Megvolt a saját receptje minden falunak, vidéknek. Mindez végleg a néprajztudomány hatáskörébe utalható. Sajnos, ma már a legritkább esetben lehet jó kolbászhoz jutni. Lassan mind elmennek, akik még értettek hozzá, látták hogy csinálta az apjuk, a nagyapjuk, akik szintén a szüleiktől lesték el a fogásokat, és eszükbe se jutott eltérni a jól bevált recepttől.
Amit pedig manapság kolbász címén a boltokban lehet kapni, annak semmi köze a magyarság eme tradicionális, megunhatatlanul nagyszerű készítményéhez, amelyet disznótor idején frissen sütöttek ki, a többségét aztán felfüstölték, s ették téltől tavaszig, ameddig kitartott, sőt a főzéshez is nélkülözhetetlen volt.
A minap próbaképpen vásároltam kolbászt, mégpedig szeleteltet, ráadásul védőgázas csomagolásban. Nagy múltú, jó nevű termékről van szó! Idézem az árun (kolbász) található címkét. „Készült: sertéshús, gyártási szalonna, só, paprika, fűszerek, antioxidáns (E-300), (E-330), szacharóz, stabilizátor (E-331), tartósítószer (E-250) felhasználásával.” Pontosítsunk. Az E-250 a nitriteket jelöli, az E-300 az aszkorbinsavat, az E-330 a citromsavat, s az E-331 nem más, mint a nátrium-citrát.
Itt tartunk, testvéreim. Mi jöhet még?
(Magyar Nemzet, 2005. március 9.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
