Kristóf Attila: Ekkor egy korszerű gumi motorcsónakon két derék rendőr kerülte meg a kőhányást, s oldalazott lassan felénk. Az egyik megfogta a horgászkarónkat, s helytelenítő pillantással azt kérdezte, hogy van-e nádvágási engedélyünk. Visszakérdeztem: viccel? Hiszen mi csak a bedőlt, rohadt nádat szedjük ki a vízből. Egy kéve levágásához is engedély kell, felelte, hozzátéve, hogy egyáltalán nem viccel, van-e nálam személyi igazolvány? Mondtam, hogy nádlopás közben még sohasem érdeklődtek személyazonosságom iránt, s utaltam rá, hogy az egész maradék nádast levágták a télen, csak itt maradt meg ez a két bokor. Látszik, hogy nem ismerik az idevágó rendeletet, mondta, a víz felé eső részen egy keskeny sávban tilos levágni a nádat. De itt sávról szó sincs, feleltem, nézzen körül, összesen öt satnya bokor van. És mi egyébként is csak a vízbe dőlt szálakkal kínlódunk. Ezt látom, és emberileg méltányolom is, nyugtatott meg. De a levágott nádat ki kell vinniük a partra, és ott elégetni. Egyébként mi a neve? Reflexszerűen megmondtam. Miért kérdi? – tettem hozzá. Mert holnap ellenőrzöm, hogy eleget tettek-e az utasításomnak.
(Magyar Nemzet, 2005. május 10.)
origo.hu
Brutális verekedés szakította meg a majálist – videó
