Kristóf Attila: Én nem tudom, hogy a szocialisták és a szabad demokraták mérhetetlen ellenszenve a Magyar Nemzet iránt méltányos-e. A méltányosságot természetesen csakis az ő szempontjukból nézem, ugyanis ha nem így tennék, akkor egyszerűen ki kellene jelentenem, hogy ez az olykor lekicsinylésnek álcázott gyűlölet, ha a dolgot őt magát nézzük, tagadása a demokráciának.
Saját, tehát kifejezetten MSZP-s, SZDSZ-es nézőpontból azonban a gyűlöletet lehet személyes sértettséggel és a lap „méltatlan” hangvételével magyarázni, ily módon leplezve a lényeget: a kormánypártok szíve vágya, elérhetetlen ábrándja, hogy az írott sajtóból teljességgel hiányozzon a kritikai hang, hogy míg mindenkoron a Népszaváé, a Népszabadságé, a Magyar Hírlapé, a 168 Óráé, az Élet és Irodalomé, a Vasárnapi Híreké, a Mozgó Világé (stb.) legyen a vezérszólam, hogy ezek a balliberális ihletettségű lapok határozzák meg a politikai és ideológiai közbeszédet, a kormány konzervatív ellenzékét populista, demagóg, gyülevész népségként mutatva be. Ez persze csak a dolog egyik oldala, a másik a mélységes és készséges hallgatás, amely időnként kiegészül különböző talpnyalási technikákkal.
(Magyar Nemzet, 2005. október 4.)
Döntött a kormány a Hévízi Tófürdőről
