Murawski Magdolna: Múltbeli dolgainkról szólva soha nem szabad megfeledkeznünk azokról a nagyszerű tanítókról, akik bennünk is éltették a reményt, és rendesen feltarisznyáztak minket a nagy útra, amelyet a felnőttkor önállósága jelent. Amikor már nem lehet és nem illik másokra hárítani a felelősséget, hanem mindig, minden tettünkért magunknak kell tartanunk a hátunkat. A polgári hagyományok és a nemzeti kultúra továbbadói, a sötét korokban is szellemi világosságot hirdetők azok, akik a nyelveket nem beszélő és a kulturálatlanság „igényét” meghirdető korban, a modernizmus leplébe burkolózó áltanokkal és szellemi pótlékokkal szemben mindig fel tudtak mutatni valamit. Olyasmit, ami valódi sikerélménnyel töltötte el a sikeresen vizsgázó nebulót, a szülőket pedig arra ösztönözte, hogy ne az út mentén heverő szellemi üvegcserepekre figyeljenek, hanem arra a belső igényre, amelyet Weöres Sándor az „örök áramnak” nevezett. Ez pedig, éppen belső értékei folytán, össze nem téveszthető és be nem váltható holmi baksisokra. A néptanítók és a nagy tanító szavai feledhetetlenek. Élnek a tanítványok mindennapi cselekedeteiben és a költészet halhatatlan értékeiben, a szép szavak csodálatos muzsikájában. Ezeket a hangokat nem nyomhatja el a júdáspénz csörgése. Igaz, akik az utóbbit választják, ideiglenesen vagy végleg megsüketülnek, a finomabb hangzásokat nem hallják meg. Kodály Zoltán hazájában azonban nem illik lemondani a botfülűekről sem, hanem mindent meg kell tenni azért, hogy „a fülük kinyíljon”. Az egygenerációs kihalás kultuszát nem szabad terjeszteni. A léleklángot pedig akkor is fel kell mutatni, amikor a gúnyolódók látszólag túlerőben vannak.
(Magyar Nemzet, 2006. február 28.)
origo.hu
Menczer Tamás beszólt Magyar Péternek: „Ilyen a Barátok közt”
