Tamás Pál: S mit tudtunk közben meg a rendszerről és a személyükben érintettekről? A vita azt azért jól körüljárta, hogy Szabó remekműveinek megszületésénél a német harmincas-negyvenes évek nagy értelmiségi kompromisszumainak ábrázolásában személyes tapasztalatai mily fontosak lehettek. Ebben az értelemben én talán hálás is lennék az ötvenhetes magyar belügynek, hogy esetleg egy véletlenből következően hozzájárulhatott a közép-európai értelmiség mozgásterét az egész világnak felmutató emblematikus alkotások megfogalmazásához. És már látom – egy emberöltő múlva – azokat a vallásfilozófusokat és drámaírókat, akik a hetvenes-nyolcvanas évek meghatározó magyar főpapját is a nagy egyházmentők között jelenítik meg. Hiszen az egyház érdekében ő, akár saját külső képét is kockáztatva, tárgyalt az éppen aktuális római helytartóval, mentette hittestvéreit, közösségét. Miért kellene ezt most vagy a jövőben szégyellni?
De közben látom az új törésvonalat. A „múltfeltáráshoz” a növekvő közellenállás ellenére is ragaszkodók és a többiek között. S persze azokhoz képest az „igazságot” felmutatók magukat morálisan tisztának, a rendszerváltás eredeti szellemét megjelenítőnek fogják érezni. De errefelé, aki magát a többieknél tisztábbnak hiszi, gyorsan elszigetelődik. Kár. Az egészből több belátással azért valami más is kijöhetett volna.
(Magyar Hírlap, 2006. március 1.)

Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében