Lukács Csaba: Elnöki üzenet

Lukács Csaba: Sólyom kezdeményezése üzenet a szocialista–liberális vezetésnek is, amely jó ideje szőnyeg alá söpri a határon túli magyarok ügyét. Retorikai szinten ugyan felmerült néhányszor a kérdés – legutóbb éppen a választások második fordulójának estéjén tett egy szóbeli gesztust a győztes párt miniszterelnök-jelöltje a határon túli magyarok felé, amikor kifejtette, hogy „tízmillió magyar nevében, tizenötmillió magyar érdekében” szeretne kormányozni, azonban a tények egészen mást mutatnak. Gyurcsány Ferenc hangzatos kijelentése azért sem hiteles, mert a gyászos emlékű 2004. december ötödike után az ő kormánya nem merte – nem akarta összehívni a Magyar Állandó Értekezletet (a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Szabó Vilmos szerint azért nem, mert „egy veszekedős értekezlet senkinek sem kell”), a határon túlra szánt támogatások pedig évről évre fogynak. Bár a kormánypropaganda ezt másként látja, a tények makacs dolgok: 2005-ben a magyar költségvetés 0,195 százalékát költöttük a határon túli nemzettársakra (az adófizetők ezer befizetett forintjából mindössze kettőt), idénre pedig a támogatások a rendelkezésre álló büdzsé alig 0,132 százalékát teszik ki (ezer adóforintból egy forint harminckét fillért). A teljes magyar költségvetéshez viszonyítva a csökkenés tehát egyetlen év alatt harminchét százalékos! Most, hogy túl vagyunk a kampányidőszakon, immár a kormányon levők sem titkolják, hogy megszorításokra van szükség, és eddig egyetlen szocialista kormány sem volt szemérmes, ha a határon túli magyaroktól kellett elvonni pénzt. Ezzel szemben minden lehetőséget megragadtak a nemzettársakkal szembeni uszításra, ha rövid távú politikai érdekeik ezt kívánták, gondoljuk csak a magyarigazolvány kapcsán elkezdett hisztériára („huszonhárommillió román fogja elözönleni az országot”) vagy a december ötödike után beözönlő határon túli nyugdíjasokkal való riogatásra.
Tény, hogy szükség van józan társadalmi párbeszédre a határok túloldalára szorult nemzettársainkról. Miközben a magyar állampolgárok egy része úgy gondolja, hogy Budapestről számolatlanul ömlenek oda a forintok, nincsenek tisztában azzal, hogy itthon sokkal többet költünk például állateledelre, mint a határon túli magyarokra, s közben szó sem esik arról, hogy a környező országokból elszívott, jól képzett munkaerő nélkül (melynek tanítása egy fillérjébe sem került az anyaországnak) összeomlana többek között a magyar egészségügy is.

(Magyar Nemzet, 2006. május 2.)