1956: közös érdek volt az antiszemitizmus eltúlzása

A magyarországi zsidóság és az 1956-os forradalom kapcsolatáról tartottak tudományos konferenciát vasárnap Budapesten, a Scheiber Sándor Gimnáziumban. A rendezvényen elhangzott: dilemmájuk az volt, hogy maradjanak-e, vagy válasszanak új hazát maguknak az ismét megjelenő antiszemitizmus miatt.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az Országos Rabbiképző Intézet-Zsidó Egyetem közös történészkonferenciáját megnyitó Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke a tudományos tanácskozás címét – Ismét válaszúton – a magyar zsidóság és az '56-os forradalom – elemezve elmondta: a magyar zsidóság az 1848-49-es szabadságharc, az 1867 utáni asszimilációs folyamatok és a második világháborús holokausztot követően 1956-ban negyedszer is válaszút elé került.

A zsidóság dilemmája az volt, hogy maradjon-e, vagy válasszon inkább új hazát az ismét megjelenő antiszemitizmus miatt; a magyar zsidók túlnyomó része nem ment sehova, kitartott Magyarország mellett – jelentette ki Feldmájer Péter.

Stark Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa az 1956-os forradalom társadalmi gyökereit elemző előadásában úgy fogalmazott: a kommunista rendszer homogén, önszerveződésre képtelen társadalmat kívánt létrehozni. Az 1956-os forradalom azt mutatta meg, hogy ez mennyire nem sikerült. Kifejtette: Magyarországot 1945 és 1956 között több trauma is sújtotta, amelyek logikus okai lehettek egy általános – előbb utóbb a felszínre törő – elégedetlenségnek.

Az 50 évvel ezelőtti forradalom antiszemita jelenségeit felelevenítő előadásában Haraszti György egyetemi tanár arról beszélt, hogy a zsidóságot ért, viszonylag nem túl jelentős számú atrocitás „eltúlzása„ közös érdeke volt az államnak és az akkori zsidó hitközségi vezetőknek egyaránt. A hatalom egyenlőségjelet tett az antiszemitizmus és a kommunizmusellenes megnyilvánulások közé, előbbit felhasználta a rendszer védelmében – mondta. Budapesten '56-ban a zsidókérdés nem igazán játszott szerepet – jelentette ki, hozzátéve, hogy ha voltak is a forradalom napjaiban az utcán hőzöngések, a többség inkább csitította a rasszista megnyilvánulókat. Haraszti György elmondta: október 23-a és november 4-e között 21 feljegyzett antiszemita atrocitás történt az országban, igaz – hangsúlyozta –, ezeknek vidéki településen voltak halálos áldozatai is.

Elemzésében az egyetemi tanár utalt arra is, hogy az 1956-ban ismét felszínre törő antiszemitizmus egy „csapda” következményeként abból alakulhatott ki, hogy 1945 után – a magyar zsidóság történetében először – lehetőség nyílt arra, hogy zsidó származásúak is – például Gerő Ernő, Rákosi Mátyás vagy Péter Gábor – vezetői pozícióba juthassanak. Megjegyezte: a forradalom mintegy 200 000 magyar emigránsa között 20-25 000 zsidó is az ország elhagyása mellett döntött – közöttük nagyon sok volt a fiatal – ennek a „demográfiai pusztulásnak„ máig ható nyoma világosan érzékelhető mai társadalmunkban.

Ahol elégedetlenség volt, ott mindig bevetették a zsidóellenessége” – mondta az 1956-os forradalom zsidó szemmel című előadásában Domán István főrabbi. Szubjektív múltidézésében kiemelte: a demokratikus változásokat szorgalmazók körében nagy számban voltak zsidó származásúak is, közülük sokan vesztették életüket a fegyveres harcokban.

A rendezvényen meghívott vendégként vett részt Bölcskei Gusztáv püspök református zsinati elnök és Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodájának vezetője, valamint David Admon, Izrael magyarországi nagykövete és Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő.
(Híradó)