TGM: Már soha többé nem mutatkozhat testőrök nélkül Gyurcsány

Gyurcsány Ferencet és a balliberális értelmiséget siratja az Élet és Irodalomban Tamás Gáspár Miklós. A filozófus szerint bűnük az, hogy a neoliberális-konzervatív offenzívával szembeni ellenállás dicsőségét átengedték a szélsőjobboldalnak.

Az az antifasizmus, amely egylényegű a fokozott kizsákmányolással és a törvénytelen rendőri erőszakkal – finoman szólva –, nem lehet sikeres. Ha ez így megy tovább, sokan azt fogják érezni – habár persze csalatkozni fognak –, hogy az Árpád-sávos zászló a szociális méltányosság és az egyenlőség lobogója – írja az Élet és Irodalom augusztus 24-i számában Tamás Gáspár Miklós.

A marxistává lett filozófus szerint olyan „gyűlölet”, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni elutasítás, soha nem volt még politikai vezető ellen, pláne ilyen hosszan. Nincs nyoma, hogy Szálasit vagy Rákosit ennyire és ennyien gyűlölték volna – jegyzi meg TGM. Gyurcsány – aki szerinte már soha nem mehet ki testőrök nélkül az utcára – legnagyobb bűnének azt rója fel, hogy a szociális ügyet elválasztotta a „történelmi” baloldal maradéktól és kiszolgáltatta a szélsőjobboldalnak.

Míg alapjában már megunt riválisa, Orbán – nem saját magának, hanem Gyurcsánynak köszönhetően – fürdik a nép szeretetében, ostobácska könyve meg a bestseller-listák élén szerepel, Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, a kormány vezetője a közvélemény többségének szemében minden rossz kútfeje – írja TGM.

Már mártír sem lehet Gyurcsányból

Tamás Gáspár Miklós szerint, mivel Gyurcsány a baloldaliságot kisajátítva a neoliberális-neokonzervatív offenzívával szembeni ellenállás dicsőségét átengedte a szélsőjobboldalnak, már nem lehet az antifasiszta kisebbségnek, a progresszió kicsiny, modernista elitcsapatának a mártíromságra fölkészült vezére. Így nem adatik meg neki az sem, hogy a nemes ügy nemesen vesztes hősének a szerepében vonulhat be a történelemkönyvekbe.

TGM szerint Gyurcsány bukott ember az őszödi beszéd kiszivárogtatása és a 2006-os őszi tüntetések brutális szétverése óta. De megbukott az úgynevezett balliberális értelmiség is, mert a mindenkori hatalom mindenkori fő eszközeinek – a megtévesztésnek és az erőszaknak – a pártjára állt. Ezzel szertefoszlott „ellenzéki„ imázsa.

A filozófus érvelése szerint Gyurcsány Ferenc azért bukott meg, mert beismerte, hogy hazudott, és ezért külön elbánást várt, ezt pedig egy demokrácia nem viseli el. TGM így érvel: „Az, aki azt mondja, hogy hazudott és mégis azt várja el, hogy úgy bánjanak vele, mintha őszinte lett volna, az nem veti alá magát – még képmutató módon se – az ún. erkölcsi világrendnek, amellyel mindenki kiegyezik, tehát azt sugallja (vö. minden nagy dráma összes bukásra ítélt tragikus hősével), hogy neki szabad, ami másnak nem, hogy neki meg kell bocsátani azt, amit másnak nem, sőt. Őt meg kell dicsérni azért, amiért másokat elmarasztalnak (ez utóbbi szolgálatot a balliberális értelmiség – őszinte vonzalomból, nem hatalmi vagy anyagi érdekből, mint a Magyar Nemzet értetlen publicistái állítják olykor – megtette). Ezt az egyenlők demokráciája nem fogadhatja el.”

A pávakakas

Tamás Gáspár Miklós szerint nem valószínű, hogy Gyurcsány Ferenc (ez az „egyszerre gőgös és hiú – ez a két tulajdonság általában ellentétes – pávakakas”) előre kitervelte volna a politikájában beálló változást, de mivel nem bírná elviselni annak beismerését, hogy valaki rákényszerítette valamire, hát azt hazudta, hogy hazudott.

TGM szerint Gyurcsány pályaképe és személyisége tele van ellentmondásokkal. Úgy véli: a miniszterelnök pályafutása „a kívülálló, a föltörekvő plebejus dacreakcióinak, önmagát vállaló gőgjének és a följebbvalókhoz, elöljárókhoz való asszimilációs vágyának az egyedülálló keveréke”. Szerinte azonban Gyurcsány Ferenc „a többszörös osztályárulás közben hűségét is bizonyítani akarja. A KISZ-ben reformer, következetlen, lojális lázadó: sikerember, de megzabolázhatatlan proligyerek, nem holmi apparatcsik. A rendszerváltás – felőle nézve: a rendszer bukása – után apolitikus újgazdagnak látszik, de közben beházasodik a régi bolsevik főnemességbe.”

TGM szerint „Gyurcsány – minden elképesztő mutatványa és hihetetlen személyes teljesítménye ellenére – bizonytalan ember, aki a bámulatos önhittség és a gyötrő önbizalomhiány végletei között hányódik, innen (is) az emésztő szeretetvágy (...), az elapadhatatlan szükséglet a dicséretre, elismerésre, helyeslésre. A filozófus szerint ennek az ellentéte Orbán Viktor, akiről azt mondja: nem érdekli, mit gondolnak róla.

(es.hu)