A történetírás számára mindmáig „szűz terület” a magyarországi Fehér Gárda mozgalom története, amelyről dokumentumfilmet mutatnak be a napokban Hódmezővásárhelyen. Az Emlékpontban önálló kiállítóteremben is megemlékeznek a bátor ellenállókról, a szélesebb közvélemény mégis szinte alig tud arról, hogy az ötvenes évek elején számos parasztember vállalta a veszélyt, hogy tegyen valamit a kegyetlen vörös diktatúra ellen.
A Fehér Gárda titkos, antikommunista szervezkedés volt, az egész hálózatot csak a vezetők látták át, egy-egy összekötő négy emberért volt felelős, a többieket nem ismerte. Láncszerűen épült fel a mozgalom, a fehér gárdisták szűk körű gyűléseket tartottak, és készültek arra, hogy ha kitör a forradalom, élére állhassanak az eseménynek. Vannak olyan vélekedések is, hogy a szervezkedés korai előrejelzése volt a hat év múlva kitört népfelkelésnek.
A parasztság kifosztása, a beszolgáltatás és a padlássöprés, az erőszakos téeszesítés, a kulákság elleni hadjárat, a megfélemlítés és az ÁVH terrorja váltotta ki azt az elégedetlenséget, amely a Fehér Gárda ellenállási mozgalom elindításához vezetett. Az Orosháza-Hódmezővásárhely közötti pusztán jöttek létre az első szerveződő egységek 1949-ben. A mozgalom főként a tanya lakóit ölelte fel, de Orosházán, Békéscsabán, Makón, Maroslelén és különösen Hódmezővásárhelyen városi-falusi sejtjei is voltak.
Természetesen a kommunista állam nem tűrhette egy ilyen ellenállás kiteljesedését, az Államvédelmi Hatóság besúgóhálózata segítségével göngyölítette fel a mozgalmat. 1950 őszén sorban tartóztatták le a szervezkedés tagjait. A harminc vádlottból két vezetőt, Blahó Jánost és Kovács Istvánt halálra ítélték, 1951. március 30-án ki is végezték őket. Huszonkét embert Kistarcsára internáltak. A Fehét Gárda mozgalom dél-alföldi történetéről Baté Szilveszter készített dokumentumfilmet, amelyben megszólnak a még élő fehér gárdisták és Kovács István mennyasszonya, Ravasz Mária Ilona is.
origo.hu
Tűz ütött ki a Puskás Arénában
