Simicskó István, a testület kereszténydemokrata elnöke azt mondta, hogy szerinte a bizottság helyesen döntött, ezek után viszont már a minisztert, illetve a miniszterelnököt terheli a felelősség, ha kinevez egy ilyen múlttal, tevékenységgel és esetleges kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt, ami szerinte egy NATO-tagország esetében nem vállalható fel. Simicskó reményét fejezte ki, hogy Szilvásy György levonja a bizottsági döntés konzekvenciáit.
A tárca nélküli miniszter ugyanakkor újságíróknak azt mondta, a bizottsági vita arról győzte meg, hogy Laborc Sándor szakmai alkalmasságához nem fér kétség, így számára nem elsődleges, a jelölt hol végzett, és ebből milyen következtéseket lehet levonni. Sokkal fontosabb, hogy partnerszervezeteink a NATO-ban és a szövetségen kívül is elismeréssel nyilatkoznak az NBH munkájáról és Laborc Sándor személyéről is – tette hozzá Szilvásy György, aki kérdésre válaszolva megerősítette, hogy nem fogalmazódtak meg aggályok a NATO-n belül Laborc személyével kapcsolatban. Kitért arra is, hogy a magyar átvilágítási procedúra – aminek nagy részén Laborc Sándor már túl van – nagyon szigorú és a NATO-standardok szerint készült.
Tóth Károly, a testület szocialista alelnöke úgy fogalmazott: az ülésen elsősorban nem szakmai, hanem bizalmi kifogások vetődtek fel, főként Szilvásy György iránt, és "ha már ő jelölte" Laborc Sándort, akkor iránta is.
Demeter Ervin, a bizottság fideszes tagja úgy értékelte a döntést, hogy "győzedelmeskedett a józan ész". Mint mondta, a testület részben elfogadta a Fidesz felvetését, miszerint 2007-ben egy NATO-tagország nemzetbiztonsági szolgálatának élére nem lehet kinevezni egy ilyen végzettséggel, munkássággal és kapcsolatrendszerrel rendelkező embert. Kitért arra is, hogy a bizottsági meghallgatás során az eddigi tapasztalataik még rosszabbak lettek Laborc Sándorról, mert fontos nemzetbiztonsági kérdésekre semmitmondóan, a képviselőket lekezelően válaszolt.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!