– Az ön életműve gigászi regényfolyam, amelyben benne foglaltatik a Temesi-univerzum, valamint Magyarország és Európa aurája, ahogy a Por, a Híd, a Pest, a Kölcsönidő, valamint a legújabb, az Amszterdam stb. című nagy Temesi-könyvben is.
– Benne is van a regényben már az elején, de elmondom, ha eddig nem tudták volna kedves olvasóim, hogy én mindig ugyanazt az egy könyvet írom, aminek mindig más a címe, ahogy minden író a világ bármely táján. Sőt hogy egészen a vad képtelenségig fokozzam a kijelentést, mindannyian ugyanazt az egy könyvet szeretnénk megírni egész életünkben. Valóban, az Amszterdam stb.-be igyekeztem belesűríteni a nyolcvanas, a kilencvenes esztendőket, sőt a munkámban gatyaváltásnak csúfolt úgynevezett rendszerváltoztatást is, de a „főhőse” mégis elsősorban a címben foglalt Amszterdam meg az a bizonyos Farkas nevű egyén, aki puszta véletlenségből író, és összejön ezzel a Jaap nevű amszterdami hollandus emberrel, aki véletlenségből könyvkiadó. A két sors metszi egymást, barátok lesznek, Farkas újabb és újabb utakat tesz Amszterdamba mindig másokkal, szerelmekkel, barátokkal, és közben megismerjük életútját, sorsát.
– Nyilván nem véletlenül hasonlít a hős élete az íróéhoz.
– Úgyannyira nem véletlenül, hogy a holland szerkesztő a regényben is, de a valóságban is kiadott végül egy magyar novelláskötetet, amelyhez az író visz egy régi szegedi történetet, amire a holland szerkesztő azt mondja, hogy olyasmit szeretne, ami csak Magyarországon történhet meg. A második novelláról is azt állítja, hogy ez még mindig nem elég magyaros. A harmadikról már elhiszi, hogy magyar, az beletalál, az annyira magyaros, hogy egy Kurjantó nevű kiskun faluban játszódik, ahol egy lány állandóan meg akarja mosni a főhős haját. De a másik fiú, Jaap története is benne van a könyvben, a válásától a nagyon is különös love storyjáig. A kezdet, amiről beszéltünk, tök felesleges a történet fő vonalának szempontjából, de valahogy mégis hozzá tartozik, mert anélkül nincs ez a könyv. Hiszen ama irodalmi társaságnak a tagja az a bizonyos Judit, akinek révén a főhős Jaapot megismeri. Judit barátnője, Dzsók, a fantasztikus, világszintűen nagy tehetségű festőnő a végkifejlet tragikus hősnője. Dzsókkal Farkas azon az amszterdami neo-neo-neoavantgárd fesztiválon ismerkedik meg, ahol még mint avantgárd költő lép föl, miközben ő már regényíró, és nagyon fél attól, hogy mi lesz, ha majd elmúlik a tíz nap, és vissza kell menni a regénybe.
– És hogyan tér vissza?
– Én magam ezt egy álomtrükkel oldottam meg, amit ajánlok minden írónak, egy álom által bármit, bárhol át tudsz fordítani. Hazajöttem, és leírtam álmomat egy vajillatú városról, ahol egy széles mosolyú fekete fiatalember megkérdezi tőlem: Some coke, man? – Nem, nem szeretem a kólát, feleli a hős (aki természetesen azonos a Por című szótárregényem központi alakjával is.), és felébredt. Ilyen egyszerű volt. Pedig először azt hittem, megőrülök, ültem az üres papír előtt, míg ki nem találtam, hogy fogok én ide, a regénybe visszatérni.
– Kitől tanulta meg ennyire boszárkonyasan bűvölni a tollat?
– Az első nagy regényem a Por volt, s azt ön is nagyon jól tudja, hogy az első nagy regény tanítja meg az embert írni. Az írót, legalábbis a szerencsésebbeket az írás tanítja meg írni. A szónak a hagyományos értelmében nem voltak mestereim, de azt is mondhatnám, hogy a mestereim száma minimum háromszáz. Én túl sok embertől tanultam, mindenkitől, akit olvastam.
– A regény befejezésekor leírja, ahogy a főszereplő, Dzsók halálos betegségétől megrendülten egy ferences szerzetes, Grácián atya segítségével megtér Istenhez, akiben alapjában véve mindig is hitt.
– A valóságban is szinte minden szó szerint így történt. Azt azért észre kell venni, hogy a regényem Istennel kezdődik, és Istennel végződik, ez a megtérés fontos változás volt az életemben. Mindig is tudtam, hogy vissza kell térnem a vallásomhoz, hitemhez, amit igazából soha el nem hagytam, de egy rossz pedagógus-lelkész miatt, no meg lázadásból úgy véltem, ateista vagyok. A vallások először filozófia formájában léptek be az ajtómon. Voltam buddhista, taoista – minden, egyszerűbb elmondani, hogy mi nem voltam: sintóista és konfuciánus. A buddhizmusból a legkeményebbet, a tibetit választottam, nem kis mértékben Hamvas Béla hatására, de mondjuk ki egyszer, neki halvány gőze sem volt a tibeti buddhizmusról, de annyira okos volt, hogy így is meg tudta írni a saját változatát. Mint könyvtáros, el tudtam olvasni a szocializmusban tiltott csemegéket, sőt olvastam Hamvas regényét, a Karnevált is, amit akkor is óriási torzónak tartottam, mert csak szeretetből lehet írni, gyűlöletből nem. A szeretet minden másnál fontosabb. Egy írónak hinnie kell, mert a valódi, a feltétel nélküli hit nélkül nem megy.
– Ez nagyon fontos mondat, különösen abban az eltorzult világban, amikor sokan azt állítják, „hiszek”, de „áttételesen”, vagy amit legalább annyira utálok: a magam módján én azért hiszek. Hát ilyen nincs.
– Egyetértünk, mert az ember vagy hívő, vagy nem hívő. Utólag azt gondolom, hogy én akkor is hívő voltam, amikor mást állítottam. Megtérésemet a regényben az amszterdami Szent Miklós-templomba transzponáltam, ami a legnagyobb katolikus templom Amszterdamban, ahol főleg protestáns emberek élnek, meg olyan emberek, akik hisznek, de jóval kevésbé járnak templomba, mint az ott élő mohamedán testvéreink. Amszterdam azért olyan fontos, és azért ő a főszereplő, mert még egy olyan szép város nem nagyon van a világon.
– Kevés ilyen szép és őszinte regényt olvastam eddig, mint az Amszterdam stb...
– Valóban, e regényben olyannyira közel engedem magamhoz az embereket, hogy bevallom: én nem hiszem, hogy mindentudó vagyok, és azt is tudom, hogy sosem voltam az. Egy író ugyanolyan szerencsétlen, vagy még inkább szerencsétlen, mint egy átlagember. Mi az életben nem úgy megyünk, mint a regényeinkben. Az író hasonlít ahhoz a lényhez, akit a franciák a lépcsőházi szellemesség emberének neveznek. Ennak az emberfajtának mindig a lépcsőházban, a vita után negyedórával jut eszébe, mit kellett volna korábban döntő érvként elmondania. Ugyanakkor az is igaz, hogy óvakodni kell azoktól az íróktól, akik mindig azonnal tudják a jó poént. A mindentudó író szerepével szakítani kell, az Amszterdam stb. nem más, mint leszámolás e hamis illúzióval.
origo.hu
Szavaztak az olvasók: ez Magyar Péter legbotrányosabb kijelentése
