Lóránt Károly: Mindig csodálkozom, ha a lakosság öngondoskodásáról beszélnek azok, akikről a nagy multinacionális bankok gondoskodnak. Nem a dolog erkölcsi oldal bánt, hanem az, hogy ez a felfogás a társadalom és a gazdaság összefüggésének teljes meg nem értéséről tanúskodik, mintha Max Weber, Emile Durckheim, Polányi Károly meg sem született volna. Az állam nem valami nagybácsi (vagy -néni), akinek az emlőin a lakosság tengődik, hanem egy közösség képviselője, amelynek kutya kötelessége, hogy a közösséget szolgálja, amire egyébként egy állami tisztviselőnek fel is kell esküdnie. A termelőeszközöktől megfosztott lakosság tömegében nincs abban a helyzetben, hogy egyéni vállalkozás alapján önellátó legyen, vagy hogy olyan tudásra tegyen szert, ami „konvertibilis”. A takarítónő vagy a betanított munkás tudása konvertibilis, de például egy szakmunkásé vagy mérnöké nem, mert három-öt évnyi tanulás és ugyanannyi gyakorlat kell, hogy valaki a saját területén jó szakember legyen. Ez idő alatt egy multinacionális cég kétszer is telephelyet változtathat (például a Nokia Németországban). A magyar gazdaságot pont az a gondolkodás vitte a jelenlegi katasztrofális helyzetbe, amelyet Simor András is képvisel. Újjászületés csak akkor lehetséges, ha az ország meg tud szabadulni a neoliberális eszméktől, és gazdaságpolitikáját nem elvont elméletekből, hanem gazdaságtörténeti tapasztalatokból, a magyar gazdaság és társadalom konkrét helyzetéből kiindulva építi fel.
(Magyar Nemzet, 2008. április 7.)