Der Spiegel (spiegel.de)
A baloldali német hírmagazinban Anne Steith Steinbrück nehéz időkre készíti fel a németeket című cikkében ismerteti a berlini pénzügyminiszter gazdasági helyzetértékelését.
Peer Steinbrück (SPD) számára világos, hol találhatóak a felelősök. „Az Egyesült Államokban keresendő a válság eredete”- fogalmazott a pénzügyminiszter a Bundestagban. „Hagyjuk a piacot cselekedni” volt a mottó, ami a lehetővé tette, hogy a befektetési bankároknak, hogy hatalmas jövedelmet kaszáljanak és prémiumokatt tegyenek zsebre.
Talán azért volt olyan kemény Steinbrück Amerika ellenes támadása, hogy a bűnbak megnevezésével egyszerre riasztó híreit is eljuttassa a hallgatóságához. „A termelő gazdaság megszenvedi a történéseket.” Hogy mennyiben érinti a pénzügyi válság a költségvetést, azt nehéz előre jelezni – mindeddig stabilnak mondhatóak a büdzsé bevételei. Ugyanakkor nem látható fény az alagút végén. „A következő időszakban csökkenő növekedési adatokra és – időben elnyújtva – kedvezőtlen munkaerőpiaci számokra kell felkészülnünk” – fogalmazott a pénzügyminiszter.
Steinbrück beszédében igen nehéz időkre készítette fel a németeket jelezve, hogy a sokáig éltetett remény, miszerint a pénzpiaci válság, csak apró rosszullétet okoz a Szövetségi Köztársaságnak, már vége.
Steinbrück nemzetközi fellépést követel. Véleménye szerint „új közlekedési szabályokra” van szükség a tőkepiacokon. A bankokat például arra köteleznék, hogy a kockázatos üzleteikre nagyobb mennyiségben tegyenek félre saját tőkét.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilapban Albert Schäffer Félelem a normalitástól című cikkében elemzi a küszöbönálló bajor tartományi választások várható következményeit.
Bajorországban a hétvégén választanak és a tartományban nagy izgalom uralkodik, legalább is a politikusok között. Világnézettől függően „korszakváltásról”, az „istenek alkonyáról”, hol éppen „vallásváltásról” beszélnek Bajorországban. A CSU ugyanis a legjobb úton halad afelé, hogy normális európai párt legyen. Egy párt, melynek a számáraz előre jelzett 45, vagy 46 százalék és a parlamenti többség már hatalmas siker lenne.