Portugália is elzálogosítja jövőjét

A Portugal Diáriónak nyilatkozott egy közgazdász-képviselő, aki közölte, miért isfogadta eleve fenntartásokkal a szocialista kormány két hetet késő költségvetési tervezetét. A spanyol El Mundo összefoglalta a madridi és Madrid környéki lakosok panaszait a folyamatosan privatizált kórházak ellátási és működési rendellenességeiről.

2008. 10. 16. 15:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

diario.iol.pt – Portugália

A legnépszerűbb portugál hírportál szerda délelőtt még a következő évi költségvetés egyre jobban húzódó beadásán háborgó képviselőket idézte; este már ugyanők s a szakértők is csalódottan vették tudomásul, hogy a költségvetés számaiból egyértelműen kiderül, hogy a közelgő választások miatt jelentősen felpuhult. A költségvetés egyik tartós áldozata az oktatás. A fenti figyelmeztetést a hírportálnak nyilatkozó Miguel Frasquilho, a jobbközép szociáldemokrata párti képviselő és közgazdász intézte valószínűleg a kormányhoz, illetve a szocialista képviselőkhöz. Már egyébként is nagyon eladósodtunk, a GDP 100 százalékával, és évente újabb 10 százalékkal toldjuk meg ezt az összeget. Az államnak ezért át kell gondolnia, melyek a legfontosabb állami beruházások, és újra egyensúlyba kell hoznia ezeket a terveket, mert ha így folytatja a kormány, az ország teljesen elzálogosítja jövőjét – mondta. Még szókimondóbban fogalmazott a lakosság képzettségével kapcsolatban: minden rossznak a gyökere a követelményszintek leszállítása, s ezt bizonyítja a 9-12. évfolyam év végi vizsgáinak botrányosan alacsony szintje. Ezért nagyon drágán fogunk megfizetni: mert ha egy ország lakossága nem elég képzett, akkor az nem lehet sikeres, márpedig Portugália téves úton jár. A legnagyobb tanárszakszervezet, a Fenprof vezetője máris tiltakozott az újabb lefaragások ellen, mert ismét kevesebb pénzt irányoztak elő a tanárok fizetésére és képzésére. November 8-án, éppen 8 hónappal a márciusi százezres megatüntetés után még több tanárt szólítanak az utcára, többek között azért, mert pont tanévkezdés előtt bocsátottak el 40 ezer tanárt.

elmundo.es – Spanyolország

A jobboldali napilap internetes változata összefoglalta, miért kelt ki a madridi lakosság a madridi autonóm közösség vezetőjének az egészségügyi privatizációja ellen. A privatizáció feltétlen hívének számító Esperanza Aguirre tartományelnök, és egészségügyi tanácsadója, Juan José Güemes májustól október elejéig számos alkalommal került szóbeli összetűzésbe a részben vagy teljesen privatizált egészségügyi intézményekben betegekkel és egészségügyi dolgozókkal – szakápolókkal és orvosokkal egyaránt. Az egyik neve elhallgatását kérő beteg nem szépítette a valóságot és szavait. Kereken megmondta, szerinte Aguirre azért rombolja le a közegészségügyet, hogy mindenki a magánkórházakat válassza, de arra sok embernek nincs pénze. Ráadásul munkájukkal tisztességes közellátásért fizetnek, nem pedig ezt a szemetért – mondta. Még a kórházak megközelítése is nehéz: vagy kocsival mennek oda és tilos helyen parkolnak, vagy a drága parkolókban, mert nincs tömegközlekedés. A betegek szakápolói és szakorvosi ellátása is megoldatlan – árulta el a szintén neve elhallgatását kérő ápoló. Ennek a katasztrofális helyzetnek pedig nem az orvosok, és nem is az ápolók az okai, hanem az autonóm kormányzat, amely a megnyerhető szavazatok miatt ígérte meg a kórházat. A kommunista befolyású Munkásbizottságok (CC.OO.) helyi képviselője szerint három okra vezethető vissza a kórházak rossz működése: nem jól tervezték meg, rosszul irányítja a madridi és a tartományi vezetés, ráadásul az állami és a magánszektor vegyítésének modelljét alkalmazzák. Ana González, a szakszervezet társadalompolitikai felelőse szerint a vegyes modell a fő probléma. Az egyes feladatokra pályázó cégek nem sok esetben rendelkeznek szakmai tapasztalatokkal, ráadásul az a fő szempontjuk, hogy minél olcsóbban végezzék el az elnyert munkát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.