Életveszéllyel fenyegetik a lakosságot Terézvárosban? + Képriport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem más, mint a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi karán a Szülészeti Tanszék vezetője döntheti el, ki kell-e vágni a Hunyadi tér 14 fáját. A növényzetet különös betegség tizedeli: épp a tér azon részén üt ki rajtuk a kór, ahol mélygarázs épülne. Ha a fák ügyében állatorvos dönt, miért ne lenne a Terézváros mélyén tervezett építkezés egyetlen esélyese a frankfurti repülőteret üzemeltető cég?

2008. 12. 12. 18:28

Mikor kiderült: nem veszélyes, elkerítették

A fákért küzdő civil szervezetek, akik – mint erről az MNO beszámolt – úgy látják, félretájékoztatták őket az önkormányzat által megbízott cég részéről, elhallgatva hogy többek közt egy mélygarázst kívánnak építeni a tér alá, azt kérték Verók István polgármestertől: hadd szerezzenek be ők is egy szakértői véleményt. Az önkormányzat ugyanis „igazságügyi szakértőként” többek között annak a Móczár Bélának az álláspontját fogadja el, aki a Jókai téri mélygarázs építése és a Nagymező utcai fakivágások kapcsán is rendre a fák kivágása mellett emelte szót; a már akkor is szakértői véleményt megfogalmazó soproniak viszont rendre ugyanezekről a fákról állapították meg, hogy nem szabad kivágni őket.

Bár az önkormányzat eredeti álláspontja az volt, hogy a fák veszélyesek, semmilyen védintézkedés az év során nem történt, egészen addig, amíg ismertté nem vált egy olyan komoly szakvélemény, ami arról szól, hogy a fák nem veszélyesek. Ekkor került sor a tér egy jó részének bekerítésére és a környezetvédőket az intézkedés okaként megjelölő feliratok kihelyezésére; ez a lépés nyilván felbőszítheti és a civil szervezet ellen hangolhatja a helyi lakosokat.

Tájékoztatjuk, hogy Ön most életveszélyben van

Csak az állatorvosi szülészet szakértőjének véleményére hallgatnak a fák ügyében

Nem jelentheti a fák gallyazása a kivágást, pusztán a közvetlen balesetveszély elhárítását – nyilatkozta az MNO-nak Hegedűs Károly alpolgármester. A soproni egyetem szakértőinek véleményéről kijelentette: nem igazságügyi szakértők, míg az önkormányzat által felkért személyek – Móczár Béla és az Illés Zoltán által is ajánlott Tóth Imre – azt állapította meg, hogy 14 fa „bizony baleset- és életveszélyes és kivágásra szorul.”

Mivel a szakértői vélemények egymásnak ellentmondanak, az önkormányzat az MTA-hoz fordult, „hogy osszanak igazságot” – folytatta Hegedűs. Solti László. az MTA levelező tagja, az Agrártudományok Osztályának elnöke az, akit a testület megkeresett – jelentette ki Hegedűs. (Solti László szakterülete az állatorvos-tudomány; jelenleg a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi karán a Szülészeti Tanszék és Klinika tanszékvezetője; publikációi között kiemelt szerepet játszik többek között a világhírű magyar sertésfajtával, a mangalicával kapcsolatos biotechnológiai kérdések taglalása – a szerk.)

Az önkormányzati politikus megismételte: a Hunyadi téri „mélygarázs vonatkozásában semmilyen engedélyezési terv nincs, így döntés sem születhetett”.

Hegedűs elmondta: korábban is vita tárgya volt, hogy milyen intézkedéseket hozzanak a veszélyt okozó fák miatt, s most az időjárás okán – jegesedés jöhet, letörhetnek az ágak – zárták le a teret.

A ránézésre írt szakvélemény mindent visz

Krumpli Béla, a Kincsünk a Piac – Hunyadi tér (KAP-HT) civil szervezet aktivistája lapunknak elmondta: érthetetlen, hogy miért nem fogadta el az önkormányzat a soproni szakvéleményt. Megjegyezte, hogy míg az önkormányzat állítólag most a Magyar Tudományos Akadémiát kérte meg a hivatalos vélemény megfogalmazására, az MTA-ban érdeklődésükre elmondták, nem tudnak az önkormányzat megkereséséről, ám a soproniak szakértelmét ők is mérvadónak látják. Kijelentette: míg a „vad kivágáspárti” Móczár és más, az önkormányzat által elismert szakértők ránézésre, a soproniak műszeres vizsgálatokat követően írnak szakvéleményt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.