Tűrni mindhalálig – A hercegnő

Az „Elizabeth: Az aranykor” és „A másik Boleyn lány” után már meg sem lepődünk azon, hogy az angol filmipar (francia és olasz közreműködéssel) ismét előállt egy történelmi drámával, melynek pazar látványvilága a legigényesebbeket is elkápráztatja. Szerencsére a filmnek nem csupán a vizualitás az egyetlen erénye: valós tényeken alapuló története és a művészek játéka mellett Pados Gyula képi világa, valamint Rachel Portman zenéje is igazi élmény.

Velkei Tamás
2009. 02. 17. 14:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A film Amanda Foreman életrajzi regénye alapján készült, amellyel az írónő 1997-ben elnyerte a rangos irodalmi Whitbread-díjat az életrajz kategóriában. A regény hosszú hónapokig vezette a brit könyveladási listákat; ilyen előzmények után talán nem váratlan, hogy film készült az érdekes történetből.

1774-ben járunk, amikor Georgiana, vagyis „G” 17 évesen Devonshire hercegéhez megy feleségül. Kezdetben élvezi a pompát, a hatalmas palotákat, a vidéki kiruccanásokat, a pazar fogadásokat, bálokat, ám hamar rá kell döbbennie: a nála évtizedekkel idősebb herceg egy magának való, érzelmek nélküli, faragatlan élvhajhász, aki nehézkesen fogalmaz és kutyáin kívül igazából senkit nem szeret. Tetézi a bajt, hogy G nem tud fiú gyermeket szülni a hercegnek, akinek végképp elmegy a kedve fiatal és gyönyörű feleségétől, vigaszt a szobalányok oldalán keres. Unalom és mellőzöttség lesz a kenyere a fiatal nőnek, aki a whig párt oldalán korteskedik, és az előkelő körök ünnepelt „sztárjává” válik.

Egy gyógyüdülőhelyen a herceg bemutatja G-nek Lady Bess Fostert, akit a férje apanázs nélkül dobott el magától, megtiltva a vonzó és művelt nőnek fiai láthatását is. A két fiatal nő között mély barátság szövődik, Devonshire hercege viszont nemcsak koszttal és kvártéllyal kedveskedik meghatározatlan ideig Bessnek, de három fiúgyermekét is palotájába hozatja – cserébe némi szeretetet vár el csupán. Georgiana férje után barátnőjét is elveszíti, de nem talál kiutat, a herceg nem engedi el aranykalitkájából. Ezért titokban ifjúkori szerelme, Charles Grey (aki később Anglia miniszterelnöke lesz) oldalán keres enyhet fájdalmára, ám a kötöttségekből nincs menekvés, a herceg ugyanis megzsarolja feleségét: vagy szakít szeretőjével, vagy soha többé nem láthatja gyermekeit.

A film betekintést nyújt a 18. századi Anglia felső osztályának mindennapjaiba, annak színfalai mögé, ahol minden ugyanúgy működik, mint a „pórnép” köreiben. A képmutatás álcahálójának védelme a palotafalak között mit sem ér, a nemesek, politikusok ugyanúgy, netán még „úgyabbul” viselkednek, mint az egyszerű emberek. Gyakran a legelőkelőbb férfiak is gorombábbak a kocsisnál, szó nélkül tesznek ágyasukká bárkit, vagy dobják el maguktól azt, akit megunnak, és legalább annyi zabigyerek születik, mint törvényes utód. Nincs szó emancipációról, a nő, ha előkelő is, csak szülni és reprezentálni hivatott. És tűrni. Sokat. A halálig. Mert így kívánja az etikett.

Keira Knightley a Szerelem határaival tavaly már dobott egy nagyot, bizonyítva, hogy a művésznő a Büszkeség és balítélettel, továbbá a Vágy és vezekléssel megkezdett úton halad tovább, s nem ragadt le a könnyedebb közönségfilmek műfajánál. Hasonló nagy élmény Ralph Fiennes bumfordi, ugyanakkor végtelen befolyásos hercege, amint savanyú képpel kritizálja a felszolgált fogásokat, és hűvösen csak annyit jegyez meg felesége égő parókája láttán: „Volnának szívesek a hercegnő haját eloltani?”

Pados Gyula változatos és agyafúrt kameramozgásaival számtalan esetben képes hozzátenni valami pluszt egy-egy jelenet drámaiságához, meghittségéhez, különlegességéhez; varázslatos képei pedig lenyűgözőek. Az operatőr segítségével a rokokó fényűző világa olyan közel kerül a nézőhöz, mintha maga is ott járna, teljesen átélve a 18. század végi miliőt. Érthetetlen, hogy Pados milyen elgondolás alapján nem került az Oscar-jelöltek közé. Ugyanez igaz lehet Rachel Portman zeneszerzőre is, aki megható, máskor komor, de a művel, a korral adekvát muzsikája üdítő színfolt a megszokás tengerében. (Zenéje mellett a betétdalok is egytől egyig a legnagyobb barokk szerzők darabjai, felcsendül Mozart, Beethoven, Vivaldi és Händel muzsikája is.)

Szerencsére a film azért így is magáénak tudhat két jelölést, Michael O’Connor jelmezei, valamint Michael Carlin és Rebecca Alleway díszletei méltán várományosai a filmipar talán legnagyobb elismerését jelentő kis szobornak.

A hercegnő
Színes, feliratos angol-francia-olasz történelmi dráma, 110 perc, 2008
Író: Amanda Foreman Forgatókönyvíró: Jeffrey Hatcher, Anders Thomas Jensen, Saul Dibb Zeneszerző: Rachel Portman Díszlettervező: Rebecca Alleway Jelmeztervező: Michael O’Connor Látványtervező: Michael Carlin Vágó: Masahiro Hirakubo Operatőr: Pados Gyula Rendező: Saul Dibb Szereplők: Keira Knightley (Georgiana, Devonshire hercegnője), Ralph Fiennes (Devonshire hercege), Hayley Atwell (Lady Bess Foster), Charlotte Rampling (Lady Spencer), Dominic Cooper (Charles Grey gróf), Simon McBurney (Fox)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.