SNI: egyre több gyereket érint és egyre sürgetőbb megérteni

Ott vannak a gyerekeink, unokáink mellett az osztályban, a játszótéren, az edzéseken. Nem mindig vesszük észre vagy éppen nem is tudjuk, mit kezdjünk a másságukkal – pedig jelen vannak, egyre nagyobb számban. A képernyőfüggés, a Covid-időszak hatásai, a szorongás és túlterheltség ráadásul csak tovább növeli azon gyermekek számát, akik mások, másként működnek, másként tanulnak, másként reagálnak. Ma Magyarországon több mint 112 ezer sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermek jár óvodába, iskolába. Egyre több családot érint tehát, és egyre sürgetőbb kérdés, miként tudjuk valóban befogadóvá tenni az oktatást és a társadalmat számukra. Hiszen együtt kell élnünk a mindennapokban. Hogyan lehetséges ez?

Fotó: Havran Zoltán

Nem csak eszközök, nem csak számok: emberek

Gáti-Bőti Mariann, a Palotás Gábor Általános Iskola igazgatója Gábor Áron szavaival egyetértve úgy fogalmazott, valójában minden gyerek sajátos nevelést igényel. Ugyanakkor vannak, akiknek egy kicsit több türelem, több figyelem, több megértés kell. 

És egyre többen vannak: míg 2001-ben a diákok 3,3 százaléka tartozott a sajátos nevelési igényű tanulók közé, 2024-re ez az arány már 6,7 százalékra nőtt. 

De kikről is beszélünk pontosan? Az SNI-s gyerekek közé tartozhatnak:

• kiemelkedően tehetséges tanulók,
• beilleszkedési nehézségekkel küzdők,
• autizmus spektrumzavarral élők,
• értelmi fogyatékkal élők,
• súlyos figyelemzavarral vagy hiperaktivitással élők,
• beszédfogyatékosok,
• vagy magatartászavaros diákok.

Gáti-Bőti Mariann külön kiemelte továbbá a PDA-t mint egyre gyakoribb, ám keveset ismert jelenséget. Ez a szorongás által vezérelt viselkedés olyan gyerekeknél jelenik meg, akik mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék az elvárásokat – akár a legegyszerűbbeket is. A szakember egy Tanith Carey-től származó idézettel érzékeltette ennek hátterét:

A szülői túlbuzgóság tragikus következménye, hogy a gyermekekből nem okos, bátor és elszánt zseniket nevelünk, hanem minden idők legnagyobb szorongóit.

Gáti-Bőti Mariann beszél arról, hogyan lehet az SNI-s gyermeket támogatni a mindennapi nevelés során (Fotó: Havran Zoltán)

A feladat tehát nagy, ezért fontos az őszinteség. A pedagógus szerint szükséges, hogy a tanár merje kimondani, ha valami nehéz. Mert az első őszinte mondat után indulhat el a valódi motiváció és a közös munka. A nehézségekből siker lehet, de csak akkor, ha ebben minden szereplő együtt dolgozik: tanár, szülő, pszichológus. Az előadó a megoldási javaslatok között kiemelte például a ritmust és egyensúlyt fejlesztő mozgást, a memoritereket, a jól kialakított fejlesztési környezetet, a csapatmunkát. És persze fontos a szülők aktív részvétele – például abban, hogy otthon korlátozzák a képernyőidőt.

Amikor az iskola tényleg mindenkié

Sziklássy-Kókay Zsófia és Téglás Anna, a Gyermekek Háza Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai azt mutatták meg, milyen is az inkluzív nevelés, a befogadó iskola a mindennapokban. 

Vezérelvük szerint a sajátos nevelési igény mindenkit megillet. Osztályaikban együtt tanulnak ép és sérült, különböző adottságú, eltérő lehetőségekkel bíró diákok. A tananyaghoz pedig nem egyféle út vezet: a tanárok differenciáltan adják a feladatokat, akár öt különböző szinten, csoportokra bontva. Így mindenki a maga szintjén dolgozik, de közben mégis együtt haladnak.

A Gyermekek Házában tanulás közben nagy hangsúlyt kap az önállóság és az együttműködés is. A tantermek kialakítása lehetővé teszi, hogy kis csoportokban dolgozzanak, ezek összetétele pedig kéthetente változik. Így a gyerekek megtapasztalják, hogyan lehet együttműködni azzal is, aki más. És nem csak az órákon működik ez a személyre szabott figyelem: témahetek, projektek, fakultációk, tantárgyi rehabilitációs órák és mentori támogatás is segíti a tanulókat. A különféle vizuális segédeszközök és tanulást segítő tárgyak pedig abban támogatják őket, hogy mindenki megtalálja a saját tanulási stílusát. Az iskola minden csütörtökön nyílt napot tart, így bárki megnézheti, hogyan néz ki a gyakorlatban egy olyan iskola, ahol tényleg minden gyereknek helye van.

A diagnózis nem bélyeg, hanem kapaszkodó

Füzesné Illés Zsuzsanna pedagógiai szakpszichológus a diagnózis és a szakvélemény szerepéről beszélt, arról, hogy ezek nem „címkék”, hanem eszközök ahhoz, hogy egy gyerek megkapja azt a támogatást, amire ténylegesen szüksége van. Ez teszi lehetővé az igazi esélyegyenlőséget is: mindenkinek annyit segíteni, amennyire ténylegesen szüksége van. Személyre szabottan.

Ahogy a szakember fogalmazott, a cél végső soron az, hogy a gyerekek a lehető legjobb önmagukká válhassanak.

Ehhez el kell sajátítani bizonyos alapvető képességeket – mindegy, hogy SNI-sek vagy sem. 

Füzesné Illés Zsuzsanna beszélt a neurodivergenciáról is, vagyis arról, hogy az emberek agya és idegrendszere különbözőképpen működik. Másként érzékeljük a világot, másként is reagálunk rá. A különbözőség nem hiba, hanem a természet része. 

A nevelésnek ezért nem az a dolga, hogy „egyformává tegyen”, hanem hogy megtanítson együtt élni – különbözőként, de egymást elfogadva, egészséges társadalmat alkotva. 

Ehhez pedig – ahogy a szakember fogalmazott – a szeretet és a gondoskodás ereje kell. Enélkül nem megy.