Azonosítás, őszinte pillanatok és traumafeldolgozás – segítség az Elfeledett Gyermekeknek

Érzelmi elhanyagolás, testi-lelki bántalmazás, szerhasználat, magány, láthatatlanság és kilátástalanság. Ezek mind a diszfunkcionális családok velejárói, hiszen a függőség a családi rendszer működési zavara, a család betegsége. Ezekben az életközösségekben mindenki sérül, a gyermekek közül sokan szintén függővé válnak. Idén nyolcadik alkalommal tartotta meg a Máltai Szeretetszolgálat szakmai konferenciáját neves szakértőkkel, a szakma képviselőivel, hogy a hallgatósággal együtt tölthessenek el egy egész napot a szenvedélybeteg szülők gyermekeiért, többé ne legyenek elfeledettek. Az egész napos előadássorozat mellett workshopokkal, kerekasztal beszélgetéssel, kisebb szakmai diskurzusokkal és kiscsoportos foglalkozásokkal várták a résztvevőket október 14-én kedden a Lurdy Házban.

Szabadhegÿ Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke Fotó: Kovács Bence – Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyarországon csaknem négyszázezer gyerek él olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. Sokan közülük még a segítők számára is láthatatlanok maradnak, őket hívják elfeledett gyermekeknek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2014-ben indított programot a támogatásukra Apa, anya, pia néven, amely az önsegítő csoportok, kiadványok, szakemberképzések, weboldalak mellett az Elfeledett gyermekek konferenciával segíti a függő szülők gyermekeinek traumafeldolgozását, és azt, hogy a téma minél szélesebb nyilvánosságot kapjon.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A konferenciát Szabadhegÿ Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke nyitotta meg. Civil összeKÖTtetések címmel Békési Tímea addiktológiai konzultáns, gyászkísérő, etnográfus, a Köttusa ötletgazdája és Kormos Piroska szociálpedagógus, Köttusa nagykövet, az Apa Anya Pia program koordinátora számoltak be a Köttusa adománygyűjtő kampányról. A programot Békési Tímea addiktológiai konzultáns kezdeményezésére a konferencián résztvevő szakemberek és érintett felnőtt gyermekek összefogásával indították el azért, hogy a szenvedélybeteg szülők mellett élő gyerekek közül minél többen kaphassanak segítséget, és esélyt arra, hogy teljes életet élhessenek. 

Békési Tímea addiktológiai konzultáns, a Köttusa ötletgazdája és Kormos Piroska szociálpedagógus, Köttusa nagykövet, az Apa Anya Pia program koordinátora    Fotó: Kovács Bence

– Hiszek a terápiás térben, és azokban a kapcsolatokban, amik ebben a térben megszülethetnek és hiszek ebben a térben a kapcsolatok gyógyulásában – mondta Frankó András családterapeuta, mentálhigiénés szakember, szupervízor, a Máltai Szeretetszolgálat Fogadó vezetője, Családterápia szenvedélybeteg családokkal című előadásában, melyet Hoffmann Kata klinikai szakpszichológussal együtt tartott. Úgy folytatta: Hiszek abban, hogy az apró lépéseknek a változása hozhat nagy változásokat. Hiszek abban, hogy felkerülhetnek a felszínre azok az erőforrások, amik reményt adhatnak ezekben a családokban, hiszek az őszinte pillanatok varázsában. Hiszek a változásban, amikor fáj, mert olyan sokszor van. Nem csak a klienseknek, sokszor nekem is fáj átérezni a fájdalmat, a szomorúságot. Hiszek a visszanyerhető mosolyban is – sorolta a szakember, majd elmesélt egy történetet egy családnál, ahol párterápia folyt. 

– A férfi nagyon óvatosan, többször megkérdezi a feleségét, elmondhatja-e, milyen tüneteket lát rajta olyankor, amikor ő olyan furcsa. A férj lassan elkezdett körülírni olyan állapotokat, amelyek kifejezetten egy hangulatoldó szer hatásának a következményei. Figyeltük ezt a párt és figyeltük a hölgyet, ő hogyan éli meg ezt a helyzetet. A tények hangzottak el, hogy nehezen mozog, furcsán beszél, elkent a beszéde, nehezen ért szavakat. A férfi tapintatosan, óvatosan beszélt erről, és azt mondta, ő így is el tudja fogadni a feleségét. És akkor enyhült a feszültség. A beszélgetés végén valahol visszatért a mosoly. A hölgy pedig azt mondta, szeretne még további segítséget is kapni – mesélte Frankó András, majd hozzátette: 

Hiszek abban, hogy a kimondott és elhallgatott szavaknak ereje és igazsága van.

– Hiszek a kimondott és az elhallgatott érzelmek igazságában és alkalmában, mert nem mindig mindent lehet megfogalmazni és elmondani– folytatta a szakember, majd azt mondta: hiszek a karzaton átnyúló kezek vigaszában. Frankó András ezután felolvasott egy írást, ami egy családterápiás folyamat alatt született. Hosszú ideje jár hozzájuk egy pár, melynek tagjai a szenvedélybetegséggel való küzdelem nagy lépcsőfokán vannak túl, jelenleg a felépülésben. A férfi beleegyezésével osztotta meg a történetet a családterapeuta: „Nem voltam képes a teljes asszisztenciára, nem voltam képes a józanságra. Nem voltam képes arra, hogy jó apa legyek. Kezdetben heti négy-öt alkalommal, egyre komfortosabban éreztem magam. Harmincöt napja nem ittam, illetve nem használtam semmit. Eljött a születésnapom. A feleségem mindig tortát készít ilyenkor, a lányomtól más dolgok mellett egy karkötőt kaptam ajándékba. Erre három gyöngy van felfűzve a következő betűkkel: A, P, A. Nem emlékszem arra, hogy valaha jobban örültem volna bármilyen ajándéknak. Még csak ennyi idő telt el a felépülésben és a gyerekek máris visszajelzik, hogy valami jó nekik. Feltettem a csuklómra és azóta is büszkén és hálásan viselem. Nagyjából két héttel később ülök a szombat reggeli anonim gyűlésen. Beült két srác totál részegen, bemindenezve. Borzasztó rosszul éreztem magam, azért jövök ide, mert szeretnék nem inni. Mit kell ebből tanulnunk, hogyan tudnék kapcsolódni ezekhez a srácokhoz, akik azt se tudják hol vannak a jelenlegi állapotukban. Mit üzen nekem a Felsőbb Erő? Magam elé bámulok, felszólal a gyűlésvezető, kapok egy új nézőpontot, s miközben még mindig magam elé bámulok, a csuklómra pillantok, amelyen a karkötőt hordom, és amelyen az utolsó karakter nem elmozdult, végigcsúszott a zsinóron, így a sor elejére került. AAP. A Felsőbb Erő üzenete, a legjobb helyen vagyok, hiszen felismerem az Apa, anya, pia című könyv betűit.”

Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus és Kovács András Péter a Töltsd velünk podcast műsorvezetője Fotó: Kovács Bence, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus, színházterapeuta, a Láthatatlan árvák és a Megsebzett gyermekkor könyvek szerzője, Csak a testemen keresztül című előadásában a test szerepéről beszélt a terápiában. 

Akkor tekinthető megdolgozottnak egy trauma, amikor az ember már tud róla beszélni, illetve amikor úgy tud róla írni, hogy már nem ő sír, hanem az, aki olvassa.

– mondta el a több mint húsz éve diszfunkcionális családban felnőtt, felnőtt gyermekekkel dolgozó szakember. „Az a tapasztalatom, sokan vagyunk, akik diszfunkcionális családból származnak, vagy ahol nagyon koraiak a sérülések, akik egyszerűen azt érzik, nem hozzáférhetőek bizonyos élmények és tapasztalatok. Ha valakit rémisztenének bizonyos módszerek, amiben nem beszélni kell, hanem mozgással, testtel dolgozni, annak bátorításként mondom, úgy mentem először színházterápiára, hogy vagyok én, ez így a fejem, tehát itt fent vagyok én. És van a testem, ami a szükséges rossz, ami a helyén tartja a fejemet. Így viszonyultam a saját testemhez, de megtapasztaltam, hogy mégis önazonosan és jól tudok már lenni a testemben és nagyon sok élmény vált hozzáférhetővé azáltal, hogy elkezdtem egy módszerrel dolgozni, és azóta nagyon szeretem ezt a hangszert – magyarázta a színházterapeuta szakember. – Az elfeledett gyerekeknél, illetve azoknál, akik ártalmas gyermekkori tapasztalatok között nőnek föl, a saját testhez való viszony, az énhatárom, a testhatárok sérültek. Van olyan, akinek folyamatosan megsértik a határait érzelmileg és fizikálisan is, így az adott gyermek nehezen fog viszonyulni a saját testéhez. Ez gyakran megnyilvánul a saját testtel való bánásmódban is, nem túl barátságosan viszonyul a saját testéhez, nem tiszteli annak határait, túlhajtja magát, nem veszi figyelembe a saját teste szükségleteit. 

Hoffmann Kata felhívta a figyelmet, sokszor az elfeledett gyerekek, ha olyan közegben szocializálódnak, ahol a saját igényeik nem voltak kielégítve, nem figyeltek rájuk, nem volt egy olyan biztonságos kötődésen alapuló kapcsolat, nem tudják, hogy a szükségleteik és igényeik reálisak, azok kifejezhetők, azok kielégíthetők. Nekik nagyon nehéz később megtanulni azt, hogy egyáltalán azonosítsák a saját szükségleteiket, és eljussanak oda, hogy joguk van a saját szükségleteikhez, vagy akár bizonyos helyzetekben nemet mondjanak mások szükségleteire annak érdekében, hogy a sajátukat tudják képviselni. Ez is egy hosszú tanulási folyamat. A szakember azt is elmondta, ezek a gyerekek sokszor nem tudják megfogalmazni mi történt, csak azt érzik, hogy valami nem kerek, sokszor azt érzik, hogy a testük intenzíven reagál valami élményre, ingerre, helyzetre. Ezért is nevezte fontosnak a testtel való munkát. 

A Bántalmazott gyerekek – a segítség lehetőségei és korlátai a Kék Vonal tapasztalatai szerint című előadást Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője tartotta. 

A szenvedélybeteg családok kiskorú gyermekeiről és a támogatási lehetőségekről Marton Krisztina addiktológiai konzultáns, szupervizor és  Tőkés Tibor szociálpolitikus, családkonzulens beszélt a Játékok és dilemmák – az AAP program tapasztalatai a szegregátumban című előadásukban, majd Gergál Tímea addiktológiai konzultáns, szociális munkás, szupervizor, az INDIT Közalapítvány Kamasz Addiktológiai Regionális Centrum (KaRC) vezetője és Máté Zsolt addiktológai konzultáns, családi tanácsadó, szociális munkás, az INDIT Közalapítvány „Alternatíva” Ifjúsági Iroda programvezetője számoltak be a Kamasz AAP csoportokról Pécsett a KaRCban.

Palacsintaterápia és szeretet: Gyermekpszichiátria másképp című előadást tartott Dr. Jáki Tamás a Hetényi Géza Kórház gyermekpszichiáter rezidense, Sós Eszter irodalomterapeuta, az MMSz Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának terápiás munkatársa az Irodalomterápia erejéről beszélt a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeinél. 

Élményalapú terápiás módszerekről szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeinél F. Lassú Zsuzsa pszichológus, egyetemi docens tartott előadást. 

Négy helyszínen zajlottak párhuzamos programok, a nagyteremben kerekasztal-beszélgetést tartottak a Szenvedélybeteg szülők felépülése során nyújtott támogatás a szülők szülősége szempontjából. A kerekasztal-beszélgetést Frankó András családterapeuta nyitotta meg, részt vett Bélley Csaba a pomázi Boldog Gellért Szakkórház Addiktológia Osztály programvezetője, Böcskei Balázs addiktológiai konzultáns, a Józan apaság létrehozója, Kardos Edina klinikai szakpszichológus, szakmai programvezető Kaposi Mór Oktató Kórház Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum Töröcskei Rehabilitációs Részlegéről, Lovizer Dániel pszichológus, addiktológiai konzultáns, felépülő, a szőci Családi Felépülési Központ munkatársa, Végh Anikó mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, támogatott lakhatás esetfelelős a dunaharaszti MPE Hajnalcsillag Szenvedélybetegek Rehabilitációs Otthonból, a beszélgetést Király Eszter újságíró moderálta. 

Lovizer Dániel elmesélt egy történetet az egyik, utógondozói rendszerben történt sikerükről. Már hét hónapos józan lehetett a kliens, és elmondta, a négyéves kisfiával mentek horgászni. A kisfiú talált még egy doboz sört az apja platós autójában, amire már ő maga, az apa sem emlékezett, hogy korábban otthagyta. Az apa azt mondta, majd a horgászat végén hazaviszik, és odaajándékozza a papának, vagy bárki másnak, nem fogja meginni. Kissé felkavarta a helyzet a férfit, hogy ott van a sör, de amikor visszament a kocsihoz, kiborította és kidobta a dobozt. A horgászat végén a kisfiú megkérdezte, hol van a sör. Az apukája elmondta neki, kiöntötte, mire a kisfiú azt válaszolta, nem hiszi el. Azt mondta, apa, én ezt nem hiszem el, légy szíves, lehelj rám. Ezt azért osztotta meg a férfi akkor, mert ott hét hónapos józanul döbbent rá arra, mit is jelenthetett az ő alkoholizmusa. 

Ön, vagy családtagja, barátja, függőségi problémában szenved, vagy érintett? Kérjen segítséget, tájékozódjon! 

A szenvedélybetegség kimondható!