Tátott szájjal nézik a gyerekek: visszatért az egyik legnépszerűbb szokás

A legtöbben azt hittük, ez már csak poros emlék marad a nagyszülők padlásán. De valami furcsa dolog történt: a diafilm újra előkerült, egyre többen veszik elő, és a mai gyerekeket ugyanúgy rabul ejti, mint minket annak idején. Egyre többen fedezik fel benne a képernyőmentes gyerekkor egyik utolsó, működő varázslatát. Mi tud ez a kicsit retró élmény, amit sem a TikTok, sem a Netflix nem tud pótolni?

Fotó: Vermes Tibor Forrás: demokrata.hu

Volt viszont ennek az időszaknak egy vitathatatlan hozadéka is: a minőség. Az 1970-es évekig a diafilmek képi világa elképesztően igényes volt. 

Temperával és akvarellel készült képeik nemcsak illusztrációk voltak, hanem mesélő, önálló hangulatot teremtő kis műalkotások. Olyan nevek dolgoztak ezeken, mint Zórád Ernő, Réber László, Vida Gábor vagy Gyulai Líviusz – akiknek a stílusát ma is azonnal felismerni.

 Ám ahogy az 1980-as években megjelentek a videókazetták, majd később a DVD-k, a diafilm népszerűsége lassan csökkenni kezdett.

Nemcsak emlék, újra divat

Meglepő, de a 2000-es évektől mégis egyre többen fedezik fel (újra) a diafilm varázsát. Előkerültek a régi vetítők, leporolták a gyerekkori kedvenceket. A magyar diafilmkincs megőrzésére létrejött a Diafilm-történeti Gyűjtemény több ezer darabból áll. 

De sokan új vetítőgépet és új meséket szereztek be, 2004-ben ugyanis új korszak kezdődött: megjelent az első Bogyó és Babóca diafilm. 

A kissé megosztó, de kétségtelenül rendkívül népszerű mese sikere után pedig több mai könyv is diafilmre költözött: Rumini, Maszat, Kuflik vagy épp Kerekítő Manó. A mai gyerekeknek is lettek saját diahőseik. Sőt, hosszú idő után olyan történet is született, amit eleve diafilm formára írtak, ilyen például a Kisvonat a Mohavölgyben. 

Rumini diafilmen – modern mese képernyőmentes élményként

A műfaj ma is színvonalas, a legtehetségesebb hazai grafikusok és illusztrátorok munkáit nézhetjük az új képeken. Ebből is látszik, hogy bár a háttérben ott a nosztalgia, a diafilm nagyon is élő. Mert valami olyat tud, amit a telefonok, tabletek vagy a tévék nem:

• egyfajta digitális detox 
• lassú tempója van, amire nagy szükség van a mai információs zajban
• működik benne a nosztalgia ereje
• esélyt ad a kapcsolódásra: a szülők, nagyszülők és gyerekek egyaránt szeretik 

A diavetítő megállítja az időt, ajtót nyit egy lassabb, meghittebb világra. 

Olyan képernyőmentes szórakozást ad, ami újra összeköti a generációkat. 

Hiszen együtt nézzük, együtt hallgatjuk, nem lehet csak úgy átpörgetni. A közös vetítésből pedig közös szertartás lesz. Talán épp ez az, amit mi, akik még diafilmeken nőttünk fel, különösen jól ismerünk. Csak most mi ülünk a vetítő mögé. Persze, közben mi is újra egy kicsit gyerekek lehetünk.