Átvertek minket

Nem volt szüksége Magyarországnak arra a 25 milliárd dolláros hitelre, amelyet az IMF, az EU és a Világbank tavaly kölcsönzött a Gyurcsány-kormánynak – állítja Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke. A nemzetközi pénzügyi folyamatokat mérnökszemmel elemző szakértő szerint a magas összegű hitel csupán a nemzetközi pénzügyi közösség igényét szolgálta azzal, hogy a beáramlott spekulatív tőke kivonásához biztosítsa a devizafedezetet.

– Tavaly ősszel a kormány ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult segítségért. 2000-ben már azt gondoltuk, többé nem szorulunk rájuk.
– Most sem volt szüksége az államháztartásnak a hitelükre. Tényekkel bizonyítható, nem volt veszélyes a finanszírozási helyzet, sőt… Az IMF–EU–Világbank hitelszerződésének 2008. november 4-i aláírása idején már nem volt lejáró államkötvény, nem kellett új hitel hozzá. A még képződő, mintegy 180 milliárdos költségvetési hiány belföldi megtakarításból, kincstárjegyekkel is „lazán” finanszírozható volt. Mi több, 2009-re is elegendő volt a devizatartalék az államháztartással összefüggésben felmerülő körülbelül 4 milliárd eurós lejáró kötvények megújítására, a keletkező új hiány finanszírozására és a külföldiek értékpapírjainak eladásakor a tőke és a hozam devizában történő távozásához. Csakhogy a gazdasági propaganda nem szokott elszámolásokkal bíbelődni: céljai vannak. A felvett 25 milliárd dollár szakaszos lehívása a nemzetközi pénzügyi közösség igényét szolgálta. Az volt a célja, hogy az országba beáramlott horribilis spekulatív tőke kivonulásához biztosítsa a devizafedezetet. Ugyanis a külföldi deviza forintra váltva szerzi nagy nyereségét – a magyar kamatszinten –, de a nyereséget devizában akarja elvinni. Ehhez már nincs elég devizánk, tehát bespájzoltunk. Csakhogy a terhét a magyar lakosság nyakába varrták anélkül, hogy a valódi indokról és a várható hatásáról tájékoztatták volna. Így az új hitelt ránk sózták, válságpropagandával ijesztgetve a közt. Nem először. Amióta beléptünk az IMF-be, illetve a Világbankba, 1982-től Magyarország olyan gazdaságpolitikát folytat, amely eladósodását növeli. Az eladósítás a nyolcvanas években a rendszerváltozás kikényszerítésének eszköze volt, amellyel megalapozták a valutalap rendkívül komoly befolyását. Emlékezzünk, 1995. márciusban a Bokros-csomagnak nevezett megszorító intézkedések indoka az eladósodás megállítása volt, holott a háttérben épp a monetáris intézményeken át ömlött ki a jövedelem az országból. Ez ellen a látható manipuláció ellen szólaltunk fel többen, 1995 októberében az éppen hozzánk látogató Világbank elnökéhez írt nyílt levélben. Ugyanis láttuk, milyen jelentős pénzkiáramlás történik az országból. Világosan kiszámítható volt, hogy a megkövetelt megszorítás eredménye, valamint a szükségesnek mondott privatizációs bevétel együtt sem éri el a hatalmas pénzkiáramlás mértékét. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentése szerint az 1995 májusát megelőző egy év alatt 5 milliárd dollárral emelkedett a nettó adósság, a bruttó pedig 6,5 milliárddal. Az adósságnövekmény 70,5 százaléka az MNB-t, 6 százaléka a kormányt terhelte, a többi a magángazdaságot. Világos volt, hogy miközben a valutatalap megszorítást követelt az államháztartás egyensúlyáért, addig a monetáris intézmények sokkal keményebben rongálták az egyensúlyt olyan eszközökkel, amilyenekre az embereknek nincs rálátásuk, és a kormánynak sincs közvetlen befolyása. Az IMF-nél ezt pontosan tudták. Csak azt láttuk, hogy – mert kell a pénz – egyik napról a másikra eladják az erőművet, majd azt, hogy megnőtt a villanyszámlájuk. Ám azt, hogy milyen pénzügyi műveletekkel áramlik ki a „feloldott”, azaz likvid eszközre, pénzre cserélt nemzeti vagyon értéke az országból, azt már nem láthatják. Nem tartozik rájuk?

– Jó, de ezért van a felelős kormány, az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy ők lássák, értsék és ellenőrizzék a folyamatot. Igaz, a jegybank monetáris politikáját még az ÁSZ sem vizsgálhatja. A valutaalap ellenőrizheti? Miként?
– Nagyon részletes jelentéseket küld a jegybank az IMF-nek, a központi bankok bankjának mondott bázeli székhelyű Bank for International Settlementsnek, az Európai Központi Banknak stb. Az IMF elvárása tehát ’95-ben az volt, hogy a nettó adósságunk érzékelhetően mérséklődjön. Akkor is azt állítottuk nyílt levelünkben, hogy a változásnak a Magyar Nemzeti Banknál kell bekövetkeznie, nem a költségvetésben. Most is a költségvetést, az államháztartást teszik felelőssé az eladósodásért, ugyanúgy, mint eddig bármikor. Korábban és most is hamis tézisekre alapozták a valutaalap követeléseit. Az igazi szándék a struktúraváltás kikényszerítése volt, és az is maradt.

– Ez lenne a valódi cél?
– A megértéshez vissza kell tekintenünk pár évre. A Nemzetközi Valutaalap a magyar gazdaság változásait már hosszú ideje minden alkalommal megdicsérte. Nem is tehettek mást, hiszen mindent megtettünk, amit elvártak: a konvergenciaprogramot az Európai Unió elvárásai szerint benyújtottuk. Az IMF, évente kétszer felülvizsgálva bennünket, azonban egyre határozottabban emlegette, túlságosan nyitottak vagyunk, teljesen integrálódtunk a nemzetközi pénzügyi architektúrába. Oda, ahol viharok tombolása várható. Rögzítették, a nemzetközi pénzügyi rendszer bizonytalansága komoly kockázat számunkra. Ezt így leírták, például 2008. június 10-én: „a nagymértékű külföldiforrás-bevonás az egyik fontos sebezhetőségi pont”. Nekünk még azt szajkózták, húzzuk össze magunkat, elégedjünk meg az alacsony bérekkel, hogy növekedjen a versenyképesség. Azt elfelejtették mondani, hogy a külföldi tőke nem is foglalkoztat senkit, csak spekulálni érkezik. A valutaalapnál már másként beszéltek, már azt mondták, hogy vigyázzunk, mert emiatt sebezhető pontjaink vannak. A világ pénzügyi rendszerét fenyegető összeomlás veszélye helyett balsejtelmesen a „globális pénzpiaci helyzet bizonytalanságáról” beszéltek. Tehát miután mindennek eleget tettünk, amit elvártak – pontosabban, amit diktáltak –, most arra figyelmeztettek, hogy veszélyben vagyunk, mert eleget tettünk a követelményeknek. Most tehát éppen az itt lévő külföldi tőke mértéke és spekulatív jellege jelenti a túlzott kockázati tényezőt, és ezért kellenek már megint a megszorító intézkedések. Ötleteik most is vannak: csökkentsük az oktatásra, az egészségügyre fordított közpénzt, növeljük a nyugdíj korhatárát, csökkentsük a nyugdíjat a 13. havi elvonásával. Az IMF emlékeztette a magyar tárgyalópartnereit, baj lesz, ha emelkedik a kamat és gyengül a forint. Már 2008. júniusban erről beszéltek, és őszre bekövetkezett.

– A forint akkor még valóban erős volt, a válság begyűrűzésének esélyét a kormányoldalon még október elején is bőszen tagadták. Az ellenzéki oldal hiába kongatta a vészharangot, október elején még ki is gúnyolták őket ezért. De honnan tudhatta a valutaalap, hogy baj lesz?
– Nagyon pontosan tudhatta – mások is tudták. A magyar pénzügyi irányítás – a Pénzügyminisztérium, az MNB, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete – már két éve tréningezett a bajkezelés kommunikációját illetően: mit kell mondani és mikor. A pénzpiaci válság nem szeptember 15-én, a Lehman Brothers csődjével kezdődött. Már 2007 nyarán sorra mentette a bankokat az Európai Központi Bank. Ami történt, a pénzpiacon nagyon is jól látható volt a bedőlt hitelek elleni biztosítások óriási növekedésével. Az ingatlanpiaci zavar hátterében egy sokkal nagyobb stratégia húzódik meg, hiszen egy rendkívül kockázatos hitelezési gyakorlatot vezettek be az Egyesült Államokban. Fizetésképtelen ügyfeleknek adtak kölcsönt. E szerződéseket az amerikaiak főleg Európában, de Japánban és Ázsiában is eladták, fájjon majd az ottani kormányok feje a bankok megmentéséért. Miután az Egyesült Államok ipari termelését a Távol-Keletre helyezte, hogy ne omoljon össze a társadalom, és ne ugorjon meg a segélyekkel az államadósság, ezért a bankrendszer így pumpált pénzt a lakossági fogyasztás fenntartásába. Arra alapoztak, hogy a fedezetként szereplő ingatlanok ára oly mértékben nő, hogy „elviszi” a fedezetlen hiteleket is. A dollárban képzett követeléseket aztán a bankok öszszecsomagolták, és – főként európai bankoknak – eladták. Mindenki tudta, ebből baj lesz. És azt is tudták, ki viszi el a balhét. A mi kormányunk is beszállt – a nemzet terhére. Ez a pénzügyi összeomlás előre látható volt.

– De számos nyugat-európai ország sokkal jobban el van adósodva, mint Magyarország.
– Igen, de nem mindegy, miért. Ha a bankok megmentésére százmilliárd eurókat költenek, az nem számít, a statisztika azt elbírja. Magyarország nem adósodott el túlzottan, mi több, a nettó államadósságunk tavaly, az IMF-hitel előtt, egyenesen csökkent. A statisztika szerint nem az állam adóssága nőtt, hanem a magyar magánadósság, a bankok adóssága. A magyar vállalatok nem kapnak sok hitelt, főleg nem külföldről. A lakosság pedig nettó megtakarító, tehát a devizaalapú hitel is csak fikció, nem kell hozzá külső forrás.

– Vagyis nem is mi adósodtunk el, hanem a külföldi tulajdonban lévő bankjaink?
– Így van. Magyarországon tartják nyilván az adósságukat.

– De ha ez igaz, akkor mi egy nagy átverés áldozatai vagyunk.
– Pontosan. A bankok magánügyleteikkel 40-42 milliárd euróval növelték az ország adósságát. Ez a folyamat akkor gyorsult fel, miután elhangzott az őszödi beszéd, és mindenki azt hallotta, rosszul mennek a dolgok. Ekkor indult meg a spekulatív beáramlás, és 2008 elejére elképesztően felgyorsult. Vagyis az államadósságunk önmagában nem indokolta a valutaalap hitelének felvételét. Magyarország tavaly a GDP 67 százalékáig volt eladósodva, az uniós átlag alatt voltunk. Ez tehát egy gerjesztett álvita volt a közvélemény előtt, hogy indokolható legyen a hitelfelvétel.

– Azt mondták, hogy a lejáró államkötvények átváltásához van szükségünk a devizahitelre.
– Nem volt rá szükség. Utólag ez is pontosan látható. Az Államadósság Kezelő Központ 2008. október 29-én leállította a kötvénykibocsátást, mondván, nincs rá szükség, van elég tartalék, mi pedig azt hallottuk, a piac nem finanszíroz, mert túl kockázatosak vagyunk. Tehát nem volt pluszforrásra szüksége az államháztartásnak, még a pánik esetére sem. Tisztán kimutatható, hogy se devizatartaléki okból, se forintfinanszírozási okból nem volt szükség a valutalap hitelére. Ez ténykérdés.

– Akkor miért vettük fel mégis a hitelt?
– Jó okuk volt rá. 2006 májusában hangzott el az MSZP-frakció előtt Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Ami nem egyszerűen hazugságbeszéd volt, annál jóval több. Miután a szocialista párt megnyerte a választást, az őket hatalomba segítő érdekcsoportok benyújtották a számlát. Ami azt jelenti, hogy jelentős jövedelemkivonásra kerül sor. A társadalomtól csak akkor lehet elvonni a pénzt, ha meggyőzik, hogy baj van, és emiatt megszorításokra van szükség. Gyurcsánynak ezért kellett egy éles váltással lecserélni a „dübörög a gazdaság” propagandát a válságkommunikációra. Csak így lehetett a jövőbeli liberális berendezkedésnek a céljaival összhangba hozható struktúraváltásokat indokolni, gondoljon az egészségügy privatizációjának tervére. Tehát megrendelték, „a rossz a helyzet” kommunikációt.

– Szép kis összeesküvés-elmélet…
– Ez nem összeesküvés-elmélet, ez a tények alapján utólag logikusnak látszó folyamat. Ne feledjük, a valutaalap a pénzpiaci szereplők érdekében érvel és reguláz. A statisztikai adatok alátámasztják a logikát. Semmi nem indokolta azt, ami az őszödi beszéddel indult el: a „dübörög” vagy „omlik” csak kommunikáció kérdése. Omlásveszélyt hirdettünk, és áramlott az országba a spekulációs tőke. Ez a pénz nem marad az országban, csak átáramlik rajtunk a kamatokkal megnövelten. A központi bankok európai rendszere egymás között tartja a tartalékokat a kereskedelmi bankok részvételével. Magyarországra is jelentős mennyiségű ilyen európai pénz áramlott be a kereskedelmi bankok segítségével. Csakhogy míg Nyugat-Európában ma egy-két százalék vagy az alatti a jegybanki kamat, nálunk 8-9 százalék, és „ijedtünkben” 11,5 százalékra emeltük. És áramlottak befelé a pénzek. Amikor Gyurcsány azt mondta, hogy nagy bajban van az ország, és hajlandó megszorításokat végrehajtani a kormány, akkor mindezt igazolandó, a jegybank kamatot emelt. Ez vonzotta ide a tartalék pénzeket. Ez a pénz ráadásul valójában be sem jött. Hiszen a mai világban már nem is kell az átutalásokat teljesíteni. A kör két végén csak a különbözetet számolják el. A nyilvántartásban úgy jelenik meg, mintha itt lenne a pénz, mert itt tartják nyilván. Lényegében ezek még csak nem is pénzáramok, hanem a pénzáramok vélelmének egymással szembeállított elszámolásai, swapnak hívják. 2006-ban megváltottuk a belépőt a monetáris rendszerbe a jófiúk közé azzal, hogy közhírré tette a kormány: hozzánk érdemes küldeni a pénzt, mert mi hajlandók vagyunk a társadalomból kisajtolni ennek a hozamát.

– Miért a társadalomnak? Miért nem a jegybanknak?
– A költségvetés a törvény szerint köteles a jegybank veszteségét megtéríteni. De hogy az emberek ezt ne lássák, mindig csak a költségvetési hiány elsődleges egyenlegének hiányáról beszélnek, ami úgy számított, hogy nincs benne a kamatkötelezettség. A kamatfizetés forintban történik a jegybanknak, de azért, hogy az országból devizában lehessen kivinni a korlátlanul beáramló pénzek kamatait, biztosítani kellett a szükséges devizamennyiséget, amihez az MNB 16 milliárdos tartaléka már nem biztos, hogy elegendő lett volna. Tehát azért vettük fel az IMF-hitelt, hogy a Magyar Nemzeti Bank devizára tudja átváltani a költségvetésből kisajtolt kamatkötelezettséget, és biztosítsa a beáramlott 42-43 milliárd euró releváns részének esetleges távozását. A hitel fedezete egyrészt számszerűsített követelmények sora a költségvetéssel szemben, másrészt strukturális átalakítás, harmadrészt vagyoni fedezet az állami vagyon generális felajánlásával. Tehát minden olyan intézkedés így végrehajtható külső kényszerként, amit a kormány saját erőből nem lenne képes végrehajtani.

– De ha az emberek megtudják, hogy itt mi történt, akkor évtizedekig a hatalom közelébe se kerül az a politikai erő, amelyik hajlandó volt ezt megtenni a néppel.
– A politikusok nem fogják fel a saját önelégültségük miatt, hogy ők pusztán eszközei voltak e játszmának, akik, miután elhasználódtak, nyugodtan eldobhatók. Az MSZP-t elhasználták. Az SZDSZ előrelátóbb volt, kilépett a kormányból, a politikai tőkéje védelmében. Kívülről támogat, de a balhét a másik párt viszi. Más kérdés, hogy a társadalom nagy része átlát a szitán.

– Ön szerint a következő hatalomra kerülő politikai garnitúrában lesz annyi erő, hogy ellenálljon…
– Lehet, hogy az új kormány azt mondja, örököltem, be kell tartanom, nekem a legfontosabb az ország stabilitása. A monetáris politika változatlan marad, a kormány a fiskális oldalon matat, közben kapjuk a fenyegető árfolyamgyengítést. A devizaalapú hitelekkel a családok túszokká váltak. A másik lehetőség, hogy kimenti a családokat, így a forintleértékelés már nem akkora tragédia, kevésbé revolverezhetnek vele. A termelő tőke nem menekül el, az exportban a hozzáadott érték jövedelmezősége még valamit javul is. A kamatot azonnal le kell szállítani, hogy illanjon el az irdatlanul sok spekuláns, nem marad a nyakunkon akkora járom, és amennyit lehet, a hitelből azonnal törlesztünk. Ám a kormány most éppen a teher nélküli kötvényadósságot a hitel mögötti követelményekkel terhesre cseréli azzal, hogy a valutaalap pénzéből államkötvényeket vásárol vissza. Hát ezért kell előre hozott választás. Azonnal!

Torkos Matild