Fogjunk egy poharat, öntsünk belé egy kis holdvilágoséjszakát, egy kis leszmaga-jusztis-azenyémet, löttyintsünk bele egy kevés gyűlölömmagátot és óvatosan kavarjuk össze egy visszatérő kérdéssel: járt-e maga Sümegen? Ezután nincs más dolgunk, mint derűs szívvel és kacagó szájjal hörpinteni a frissiben kevert Fekete Péter-koktélunkból, hátradőlni a revüszínpaddá alakult Centrál Színház székeiben és hagyni, hogy a művészek elvarázsoljanak minket.
A Centrál Színház idén repertoárra tűzte a Keszthelyi Nyári Játékokra felújított Fekete Péter című zenés vígjátékot. A fergeteges szereposztással életre keltett darab egy mesevilágot varázsol elénk a jól megszokott Eisemann-féle derűvel. Vagy talán nem is annyira mese mindez? Mi lenne ma aktuálisabb, mint az 1929-es gazdasági világválság idején játszódó történet?
Egyesíti magában azokat az érzéseket, amit mindenki érez ebben az országban: semmi sem sikerül, minden rossz, mindenért mi vagyunk a hibásak és hibáztatjuk is magunkat a lehető legőrlőbb módon. Kapkodjuk a fejünk, mert egy olyan játszmának a részesei vagyunk, amelyet mások játszanak a meggazdagodásukért, a jólétük hajszolásáért, amiből – persze – nekünk nem jut, mégis, a végén a mi hátunkon aprítják a fát.
A darab választ ad arra, hogy ki a hibás minden bajért. Láthatjuk a valóság és a színház közti különbséget. A mesevilágban derűvel tudunk rámutatni a bűnbakra – nem más ő, mint Fekete Péter. Míg a valós életben nem ennyire egyértelmű és nem is ilyen vicces, amikor megpróbáljuk megkeresni a mindenkori feketepétereket.
Puskás Tamás rendező szavaival itt egy történet – ami mindenki szívében úgy él, mintha régóta ismerné – találkozik emberekkel, akik szintén régi ismerősei mindenkinek. Ez egy nagy találkozás. A színház közel 10 éve játssza már a darabot, de az idei keszthelyi játékokra átdolgozták és új szereplők is feltűnnek. A Fekete Péter ősbemutatója a Vígszínházban volt 1943 júniusában Ajtay Andor, Dénes György, Kiss Manyi és Kelemen Éva főszereplésével. Idén első alkalommal mutattak be magyar szerzők tollából származó darabot a Keszthelyi Nyári Játékokon. A ma már örökzöldnek számító dallamok, a Fekete Péter öcsém, a Holdvilágos éjszakán vagy a Lesz maga juszt is az enyém olyan neves művészek előadásában hangzottak fel, mint Básti Juli, Oroszlán Szonja, Haumann Péter, Magyar Attila, Gubás Gabi, Simon Kornél. A címszerepben sziporkázó Magyar Attila elmondta, folyamatosan bővítik az előadást, ami egyre hosszabb, mert nem tudják kihagyni, hogy egy-egy poént bele ne csempésszenek. Magyar Attila pedig remekel, mintha Fekete Péter szerepét rá szabták volna.
A színészek láthatóan lubickolnak a szerepükben, élvezik a közös munkát, nevetgélnek, szeretnek. Haumann Péter kótyagos Charlie bácsiját nem lehet nem kedvelni, amikor a neves művész megjelenik a színpadon, hatalmas tapsot kap – pedig még egyetlen szót sem ejtett ki.
A történetet senkinek sem kell bemutatni: egy jóképű világfi, aki nem mellesleg tőzsdecápa (Simon Kornél) véletlenül rábukkan Fekete Péterre (Magyar Attila), az örök vesztes balekra, akinek kárára részvénytársaságot alapít. Fekete Péter bármihez is nyúl, katasztrófa lesz belőle, minden összeomlik, akár egy rosszul megépített kártyavár. Az üzlet mégis beindul, milliók érkeznek milliók hátára. Ám közbeszól a szerelem: a dörzsölt úriember és a lúzer is találkozik egy-egy, világuktól merőben eltérő nővel. Ezután a jól megszokott receptet követik: van szerelmi kergetőzés, féltékenység, félreértés, elszakadás és egymásra találás. Megmásszák a szerelmi létrát, mely – Fekete Péter után szabadon – csupán ötfokú (a negyedik még a darab legelején kiesik): először feltétlen bizalmat éreznek egy nő iránt, majd kinyílik a szem és mintha egy teljesen ismeretlen nő állna előttük. A létra harmadik fokán megőrülnek a féltékenységtől. Miután a negyedik fok kimarad, rögtön az ötödikre lehet lépni, ahol rájönnek, már nem tudnak a nő nélkül élni, olyanná válik számukra, mint „tüdőnek a levegő, ételben a só”.
A nézőtér telve van kacagással, tapssal és boldogsággal. Egy-egy régi dallam felcsendülésekor megmozdul a láb, ringani kezd a váll. Együtt él a néző a színésszel és a darabbal. Meghökkentő poénokban sem szűkölködik a Puskás Tamás által rendezett darab. Megelevenedik előttünk a Titanic és elhangzik – majdnem Humphrey Bogart szájából – a ma már unalomig ismételt szállóige: „I think, this is the beginning of a beautiful friendship.” Mindenki nézze meg a darabot és kiderül, milyen kontextusban köszönnek vissza ránk ezek a gegek. Magyar Attila minden mozdulata és mondata maga a humor, keresve se lehetett volna jobb színészt találni a szerethető balek szerepére. Básti Juli korunk egyik legnagyobb dívája lett, a szó nem pejoratív értelmében. Nincsenek klisék, hiszti vagy rikácsolás. Hihetetlen jó párost alkotnak Haumann Péterrel, aki talán kicsit keveset szerepel. A Charlie bácsi szerepében kacagtató neves művész messze jobb választás, mint Kárász Zénó volt. A darab végére ő is kiteljesedhet, megtudhatjuk, volt-e már Sümegen, ahol biza nincsen címke az üvegen…
Fekete Péter egy kellemesebb tényező a pénzvilágban, mint akikkel mi találkozhatunk. Azt a kínkeservet, amit megél ma az ország, Fekete Péter mellé lépve röhögve lehet végignézni. Jó dolog, amikor – akár csak órákra is, de – az ember fityiszt tud mutatni a gondnak.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
