A tavaly májusig védelmi miniszterként tevékenykedő Juan Manuel Santos összesen 6 758 539, míg az egykori egyetemi rektor és kétszeres fővárosi főpolgármester, a zöldpárt színeiben induló Antanas Mockus Sivickas 3 120 716 szavazatot kapott.
Az Uribe-effektus
Az újságíró és közgazdász végzettségű, 58 éves Santos még vasárnap este többször sietett kijelenteni, hogy az első forduló ilyen arányú sikerét főleg az államfő, Álvaro Uribe kormányzásának (2002-2010) köszönheti. Az Uribe személyében már a harmadik elnököt szolgáló Santos védelmi minisztersége idején – 2006-2009 – jelentősen meggyengítette a radikális marxista gerillaszervezetet, a FARC-ot. Sőt bár kis híján belebukott – Uribével együtt –, de kiszabadította a legértékesebb FARC-túszt, Íngrid Betancourt-t, a 2002-es kampány volt elnökjelöltjét, valamikori beosztottját. Külkereskedelmi és pénzügyminiszteri tevékenységéről minden ellenfele elismerően szólt.
Santos egyébként ugyanúgy, ahogy Uribe, a liberális pártból lépett ki, hogy aztán vele együtt megalapítsa az egységpártot. Amikor az idei kampány végéhez közeledve kiderült, hogy Mockus már-már beérte, régi és jól bevált módszerhez folyamodott: mesebeli módon alkalmazta a fekete propaganda egyik legjobb szakértőjét, a venezuelai Juan José Rendónt. Bár Rendón hivatalosan nem vett részt a kampányban – tehát szerződést se kötöttek vele –, de ha kérték tőle, tanácsaival segítette Santos csapatát, és felmérte, hol és miért áll gyengén a kormánypárti elnökjelölt.
Mockusszal ellentétben a volt védelmi miniszter egyáltalán nem szűkölködött a reklámokban, alaposan ki is használta ezt a lehetőséget, amelyek szakmai és politikai sikereit taglalták. Az elemzők már vasárnap levonták a következtetést: az első forduló ezek szerint azokat igazolta, akik mégsem az arculatváltást akarták, hanem az eddigi politika folytatását várják. Még akkor is, ha ezzel a biztonság érdekében Uribéhez hasonlóan olykor áthágta a törvényes határokat, vagy annak határán táncolt.
Miért fogtak mellé a felmérésekkel?
A legnagyobb példányszámú kolumbiai lap, az El Tiempo közölte két közvélemény-kutató reagálását: mindkét iroda kifogásolta, hogy utolsó felmérésüket csak 13 nappal a választások előtt tehették közzé. Ám nem volt módjuk elemezni a múlt hét utolsó három tévévitáját, és az utolsó héten se tudtak gyorsfelmérést végezni, szerintük ezért ekkora a különbség a legutolsó felmérés és a végeredmény között. A politológus Gabriel Misasnak viszont feltűnt, hogy a közvélemény-kutatók megfeledkeztek a jelek szerint nagyon is sokat számító vidéki szavazókról.
Itt ugyanis még mindig a régi vágású kiskirályok szava dönt. Az egyik iroda képviselője hozzátette, hogy a pártok szempontjából mindenképpen fontosak a felmérések: ugyanis két héttel a választások előtt Germán Vargas Lleras (Radikális Változás) és Gustavo Petro (Demokratikus Pólus) pártja levonta a tanulságokat az utolsó felmérésből, meg is lett az eredménye: előbbi a harmadik, utóbbi a negyedik helyen végzett. Napoleón Franco szóvá is tette, hogy ha engedik nekik a szondázásokat az utolsó héten is, biztos kisebb a különbség az eredmények és a felmérések között. Csak hát nem engedték nekik – mondta.
A pohár víz mint pedagógiai és kampánymódszer
De nem lehet mindent a felméréseket végzők nyakába varrni: a politológus Mónica Pachón szerint más dolog válaszolni egy felmérésre, és megint más, hogy a megszólított polgár el is menjen szavazni, sőt tartsa is magát a véleményéhez. A csodagyerekként feltűnt Mockus – kétéves korában már tudott olvasni – például hiába gyűjtött 450 ezer rajongót a Faecebookon, végül jóval kevesebb fiataltól kapott támogatást. Népszerűsége egyébként akkor kezdett szárnyalni, amikor a kampány kellős közepén nagy nyilvánosság előtt bejelentette, hogy kezdődő Parkinson-kórja van.
Elemzők azt is felrótták a kampány során ember magasságú, zöld ceruzával járkáló különc matematika- és filozófiaprofesszornak: sokat ártott neki, hogy az utolsó napokban túl gyakran változtatta a véleményét. Ellenfelei nem mulasztották el felidézni az egyébként is atipikus személyiség egyáltalán nem megszokott szerepléseit: 1994-ben, még az Országos Egyetem rektoraként diákok tömegei előtt tolta le a nadrágját, mert kifütyülték, és nem hagyták elmondani a beszédét.
Azt is a fejére olvasták, hogy az 1998-as választási kampány egyik tévévitája közben egy pohár vizet öntött liberális vetélytársa, Horacio Serpa arcába, hogy szemléltesse oktatási módszereit. De nem akármilyen sikert ért el, amikor nyilvánvalóan baloldali szavazók is mellé álltak, holott tudták róla, hogy nem ellenzi a privatizációt – ők fővárosi szavazók, akik még jól emlékeztek nem is olyan régi és eredményes főpolgármesteri kezdeményezéseire.
A második forduló
Mockus ugyan a június 20-án tartandó második fordulóba jutott, de tetemes hátrányt kell ledolgoznia, és még a koalíciókötések is szinte lehetetlenek: a 10 százalékkal a harmadik helyet megszerző jobbközép párti Germán Vargas Lleras biztos nem fog vele szóba állni, mert másfél millió követője egyébként is Uribe híve. Így marad az embert próbáló feladat: az 51 százalékban tartózkodók megszólítása, különben nem tud labdába rúgni három hét múlva.
Az első forduló előre megjósolt nagy vesztese az ország két legrégibb pártja, a konzervatívok és a liberálisok, pedig néhány évtizede még egymással vívtak öldöklő küzdelmet: előbbi a párton belüli, elhibázott előzetes választási rendszer áldozatául esett, utóbbi pedig meggyengült, felaprózódott, és tagjai több pártban kerestek menedéket, többek között Uribe egységpártjában.
(Eltiempo.com, Semana.com – Kolumbia, BBC Mundo, Wikipedia.org)
origo.hu
Szijjártó Péter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új vezetésével tárgyalt
