Két nő – a vádlottak – a miskolci vasúti pályaudvar környékén lézengtek idén júniusban, ahová megérkezett a – sértett – férfi, hogy prostituáltakkal ismerkedjen, és közülük feleséget válasszon magának.
Feleséget keresett magának a kéjnők között a miskolci pályaudvaron, valószínűleg egy életre megbánta
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt két nő és két férfi ellen, akik – a vád szerint – kirabolták a házasság céljából prostituáltakkal ismerkedni akaró férfit.

Beszélgetni kezdett tehát a kéjnőkkel, mire az egyik nő közölte vele, hogy elvállalná a feleségszerepet. A két nő aztán elkísérte a férfit egy elhagyatott házhoz, ahol folytatták a beszélgetést, azonban időközben megérkezett két férfi is, akik közül a házasságra hajlandó nő apja pénzt követelt a sértettől, és hogy ezt nyomatékosítsa, háromszor is tenyérrel arcon ütötte.
További Belföld híreink
A vádlottak elvették a sértett hátitáskáját, az övtáskjáát letépték, így a férfi elvesztette az egyensúlyát és a földre esett. Átnézték a táskák tartalmát és a földön fekvő sértett nadrágzsebét is leszakították, amiből egy kétezer forintot nem meghaladó értékű mobiltelefont vettek el és távoztak a helyszínről.
A bántalmazás miatt a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
További Belföld híreink
Az ügyészség minősített rablás bűntettével vádolja a csoport tagjait, akikkel szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tűz volt az Astoriánál, ötszáz embert kellett kimenekíteni egy vendéglátóhelyről
Az elszívó gyulladt ki.

Felszólították Magyar Pétert, hívja fel Zelenszkijt Kijevben
Ők zárták el közösen, most nyissák meg a Barátság kőolajvezetéket - mondta Lázár János.

Orbán Viktor: A kacsa elfogyott, aranyhal nem is volt
Magyar Péter korábban azt fejtegette, hogy a filippínó vendégmunkások megették az aranyhalakat és a kacsákat az állatkertből.

Telefonon hívták a polgármestert, az özvegye tudni véli, hogy miért vethetett véget az életének a férfi
Együtt mentek bevásárolni, ekkor csörgött a telefon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tűz volt az Astoriánál, ötszáz embert kellett kimenekíteni egy vendéglátóhelyről
Az elszívó gyulladt ki.

Felszólították Magyar Pétert, hívja fel Zelenszkijt Kijevben
Ők zárták el közösen, most nyissák meg a Barátság kőolajvezetéket - mondta Lázár János.

Orbán Viktor: A kacsa elfogyott, aranyhal nem is volt
Magyar Péter korábban azt fejtegette, hogy a filippínó vendégmunkások megették az aranyhalakat és a kacsákat az állatkertből.

Telefonon hívták a polgármestert, az özvegye tudni véli, hogy miért vethetett véget az életének a férfi
Együtt mentek bevásárolni, ekkor csörgött a telefon.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!