Fogalmi keretek közé nehezen szorítható külsőségek közepette csütörtök-pénteken Dél-Afrika egy kis funkyval és egy kis reggae-vel fűszerezett slágerdömpinggel beharangozta a június 11-én kezdődő futball-vb-t. A tornán automatikusan szereplő hazaiak ennek megfelelően igyekeztek mindent megtenni, hogy kiszolgálják a johannesburgi stadionba kilátogató majd’ százezer szurkolót. Mindenesetre a meccs előtt meglepetésnek tetszett, hogy a világranglista 83. helyén álló vendéglátók elkapják az előkelő 17. Mexikó grabancát. (Azonnal meg kell jegyezni, az utóbbi hetek legtöbbet fejlődő nemzeti csapata papíron éppen Dél-Afrikáé, hét országot előzött be a legutóbbi statisztikai adat elkészülte óta, és 13 meccses veretlenségi szériával készült brazil kapitányával!)
A két ország közös futballtörténelméből fontos volt, hogy bár külön kontinensen találhatóak és közülük csak Mexikó nevezhető stabil vb-résztvevőnek, már háromszor is találkoztak egymással ezelőtt. A mérleg serpenyői közül az amerikaiaké volt lejjebb, kétszer ők nyertek, igaz, éppen a legutóbbi találkozón, 2005-ben szenvedték el egy szem vereségüket. A dél-afrikaiak még abba is kapaszkodhatnak, hogy vb-rendező csapat még sosem kapott ki a nyitányon, sőt, Mexikó már négyszer is játszhatott elsőként, mégis mindig elbukott (1930-ban, 1950-ben, 1958-ban és 1970-ben is).
Bafana Bafana – semmi más
Az üzbég Irmatov viszont sípjába kapaszkodott, a kíméletlen vendég Mexikó pedig tartósan a házigazda tizenhatosába: dos Santost alig tudta tartani a vuvuzelák által is támogatott Bafana Bafana („fiúk, fiúk” – a dél-afrikai válogatott hivatalos beceneve), a mexikói portás Perez a félidő derekáig labdába sem ért. A 89 ezernél is valamivel több néző fél óra után a trombitálást hullámzással kezdte vegyíteni saját szórakoztatására. A lefújás előtt kevéssel aztán Vela eredményes volt, viszont lesgólját érvénytelenítette az üzbég sípmester. Némi hazai rémisztgetés fejjel a félidő utolsó perceiben, és fordulás.
Lejtős pálya
Úgy tűnt néhány percre a frissítést követően, hogy lejt a pálya abba az irányba, amerre az első félidőben a mexikóiak támadtak. Egyre ügyesebben fűzögették támadásaikat Parreira mester afrikaijai az evertonos Pienaar vezérletével. Az 55. percben góllá is érett az enyhe dél-afrikai fölény; a sárgamezesek szokásos kontrájukat vezetgették, a baloldalról kiugró Tshabalala forintos labdát kapott középről, és a bizonytalanul kiporoszkáló Perez fölött a hosszú felsőbe küldte a labdát (1–0). Dos Santos megpróbált azonnal válaszolni, de Khune résen volt sunyi lövésénél. A Bafana Bafana azonban nem illetődött meg, és ha egy kicsit helyén van a sípmester szíve, bő 20 perccel a vége előtt eldönthették volna a meccset. Nem így történt, a figyelmetlen hazaiak nagyon elrontottak egy lesre állítást, és Márquez közvetlen közelről egyenlített. A hajrá a hazaiaké volt, akik Mphela révén még egy kapufát is lőttek, de a meccs összképe alapján a döntetlen igazságosnak mondható. Mindkét csapat remélheti, hogy az esti Uruguay–Franciaország meccsen is hasonló eredmény születik, így nem lépne meg egyik csapat sem az A-csoportban.
DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG–MEXIKÓ: 1–1 (0–0)
2010. június 11., 16 óra (magyar idő szerint). Johannesburg, Soccer City, 89 000 néző
Vezette: Irmatov (üzbég) – Iljaszov (üzbég), Kocskarov (kirgiz) Gól: Tshabalala (55. perc), Márquez (79.) Sárga lap: Juárez (18.), Dikgacoi (27.), Torrado (57.), Masilela( 70.)
DÉL-AFRIKA: Khune – Gaxa, Mokoena, Kumalo, Thwala (Masilela, 46.) – Dikgacoi, Letsholonyane – Modise, Pienaar (Parker, 83.), Tshabalala – Mphela. Szövetségi kapitány: Carlos Alberto Parreira.
MEXIKÓ: Perez – Aguilar (Guardado, 55.), Rodriguez, Osorio, Salcido – Juárez, Márquez, Torrado – dos Santos, Franco (Hernandez, 73.), Vela (Blanco, 69.). Szövetségi kapitány: Javier Aguirre.
