Féktelen őrület a körúton – még az ég is megnyílt + Videók + Képriport

Az ember úgy van vele már néhány év óta, hogy hónapokon át csak várakozik, számolja a napokat, hogy eljöjjön újra. És hiába süt ki a nap, nyílnak ki a virágok, addig nem az igazi, amíg színpadra nem lép a Braindogs. Szerdán Budapesten, az egykori Szikra moziban koncerteztek, úgyhogy a számolgatás kezdődhet újra.

Emlékzenekar, ami a még élő művész előtt tiszteleg? Az ilyenre szokták azt mondani, hogy kösz, nem. Aztán az ember véletlenül vagy puszta kíváncsiságból elmegy a Tom Waits-dalokat játszó Braindogs egy koncertjére, és többé nem szabadul: ezt újra át kell élni, lehetőleg azonnal.

Persze a zenészek névsora mindenképpen csábító. 2004-ben az élő legenda életműve előtti egyszeri tisztelgésként állt össze először a magyar bluesélet színe-java – a Quimby két frontembere, Varga Livius és Kiss Tibi mellett Frenk, Varga Laca és Nagy Szabolcs –, kiegészülve a tiszteletbeli magyar gitáros-énekes Ripoff Raskolnikovval, valamint Európa legjobb soul-blues énekesével, az angol Ian Siegallel. Az est hatalmas sikerének köszönhetően az egyszeri alkalom azóta évente megismétlődik, az utóbbi időben többször is.

És hogy mi a titka a sikernek, annak, hogy rajongók ezrei vágják a centit, hogy mikor áll össze újra a szupergroup? Ez szerencsére minden közös estén kiderül, ezen a héten pedig különösen szerencsések a rajongók, hiszen minden napra jutott/jut egy Braindogs-koncert az ország különböző szegleteiben.

A turné budapesti előadásának a Szikra Cool Tour House, az egykori Teréz körúti filmszínház adott otthont szerda este. Bár nyolcra volt hirdetve a buli, mégis mindenki meglepődhetett, amikor fél kilenc után nem sokkal elkezdődött a koncert. Gyakorlatilag telt ház fogadta a zenészeket a székektől megszabadított egykori moziteremben.

Heten vannak, mint a gonoszok. Süt róluk az alázat a zene és Tom Waits iránt. És bár mindannyian vérprofik, mégis igazi örömzenélésként fogják fel az estét, ahol a lényeg nem saját maguk, hanem a közönség szórakoztatása. Az egymás felé küldött mosolyok, a színpadon uralkodó hangulat a táncteret is pillanatok alatt elragadja, percről percre egyre jobban eluralkodik a ritmus. A showman egyértelműen az angol fenegyerek, aki azonban a magától értetődő természetességgel húzódik hátrébb, hogy a többiek is vele együtt ragyogjanak.

Így kerül elő Kiss Tibinél az elmaradhatatlan megafon, vagy perdül táncra Ripoff Raskolnikov. A jó értelemben vett őrület aztán egyik pillanatról a másikra csap át balladába. És ekkor szó szerint megnyílik az ég, hiszen a mozi tetejét elhúzva pillanatok alatt a felhők alatt találjuk magunkat. Ez történik akkor is, amikor Frenk előjön a dobok mögül, és egy szál zongorán eljátssza a Christmas Cardot – nem csak a tetőn beáramló hűs levegő miatt lesz libabőrös az ember háta. Aztán átül a gitárhoz és előadja a Downtown Traint, tovább fokozva a hangulatot.

Amikor Livius is a mikrofonhoz lép és elkezdődik a Down, féktelen őrület lesz úrrá a tánctéren, a talpak pedig félméteres magasságokba emelkednek. Ekkor már kenyérre lehet kenni mindenkit a teremben, legyen egészen fiatal vagy éppen ötvenen túli, egy hullámban mozog. Siegal a Hallelujával szokás szerint megénekelteti a közönséget, aztán jöhet a ráadás, benne a Jersey Girl, mikor több száz torokból szól a sáláláá. Amikor kialszanak a fények és újra kiürül a színpad, hihetetlen űr marad utánuk. A pesszimistábbak már hazaindulnak, de a zenekar az ütemes tapsnak engedve újra visszatér, hogy aztán körülbelül két és fél órával az első hangok felcsendülése után végleg levonuljon.

A maratoni koncert megmutatott mindent, amiért rajongani lehet, vagyis inkább kell a Braindogsért. Aki átélte, újabb életre szóló élménnyel lett gazdagabb, aki kimaradt belőle, még pótolhatja: pénteken Pécsen, szombaton pedig Veszprémben varázsolnak a fiúk. Aztán jönnek a szürke, várakozással teli hétköznapok, egészen a következő turnéig...