A fény, amely egész életünkben elkísér

A mondókák, virágcsokrok, képeslapok és egyéb csecsebecsék elválaszthatatlan kellékei az anyák napjának. Május elseje előtt a kis és „nagy”gyerekek lázasan készülnek, hogy valami kedves ajándékkal lepjék meg édesanyjukat, így fejezve ki szeretetüket és a szülői gondoskodás iránti hálát. Érdekes, hogy maga az ünnep létrehozója csalódott volt, mikor azt észlelte, hogy mekkora hangsúlyt kapott az ajándékozás gesztusa ezen a napon. A vásárlás, meglepetéskészítés közepette érdemes elgondolkodni azon, miről is szól valójában ez a nap.

Hazánkban idén május 1-jén ünnepeljük az anyák napját, melyről a világ számos más pontján is megemlékeznek különböző időpontokban. A legtöbb országban májusra esik ez az ünnep, de Norvégiában például februárban van, Bulgáriában márciusban, Luxemburgban júniusban, Argentínában pedig októberben. Magyarországon először 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szervezésében tartottak ünnepséget, mely aztán összekapcsolódott a májusi Mária-tisztelet hagyományaival. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.

Az anyák megünneplésének hagyománya egészen az ókorig nyúlik vissza. Görögországban a tavaszi ünnepségek alkalmával Rhea, az istenek anyja előtt tisztelegtek az emberek. Angliában már az 1600-as években komoly jelentősége volt ennek a napnak, a húsvétot követő negyedik vasárnapon a családjuktól távol lévő szolgák még szabadnapot is kaptak, hogy hazamehessenek, hogy a napot édesanyjukkal töltsék. Az Egyesült Államokban először 1872-ben került sor az anyák megünneplésére Bostonban, jó harminc évvel később Anna M. Jarvis kezdeményezte, hogy nyilvánítsák nemzeti ünneppé az anyák napját. Végül Woodrow Wilson amerikai elnök 1914-ben május második vasárnapját hivatalos ünneppé nyilvánította.

Az ünnepben hatalmas lehetőséget láttak a virágkereskedők, üdvözlőlapgyártók és egyéb ajándékárusok, akik számtalan portékával árasztották el a piacot, mellékelve az anyaság ünneplésének üzenetét. Az anyákról való megemlékezés napja gyorsan népszerű lett Európában is. Maga Anna M. Jarvis szomorúan tapasztalta, hogy az eredetileg az anyák tiszteletére irányuló kezdeményezés elüzletiesedett abban az értelemben, hogy a hangsúly az ajándékozásra terelődött.

Mindenesetre az anyák napja ajándékokkal vagy nélkülük mégiscsak a szeretetről szól, ez teszi univerzálissá, egy határokon átnyúló ünneppé, hiszen a legkülönbözőbb kultúrákban is megemlékeznek róla. Az anyai szeretet, amelyért köszönetet mondunk, ugyanúgy ismert Európában, mint Amerikában, tudjuk, mi az, de megfogalmazni mégis nagyon nehéz. Számtalan szakember is próbálta megfogni a lényegét, meghatározni eredetét, már-már misztikussá téve azt, vagy éppen tárgyilagosan megközelítve igyekezetek vizsgálni vélt térbeli és időbeli, társadalomtípusoktól függő módosulásait is.

Tény, hogy az egyik legkülönlegesebb állapot az anyaság, amelynek okait hosszasan elemezték már. A művészetekben is számos formában próbálták megragadni, példaként álljon itt egy jól ismert történet: Két civódó anya járul Salamon király elé, hogy tegyen köztük igazságot. Egyiküknek meghalt a fia, de nem tudni, kié, és az életben maradt gyermekről mindketten azt állítják, hogy az övék. A király végighallgatja őket, majd kardot hozat, azzal, hogy kettévágatja a gyermeket. Az egyik asszony erre heves könyörgésbe kezd, és azt mondja, inkább legyen a másik asszonyé a gyermek, csak ne bántsák. Így egyértelműen kiderül, ki is a gyermek igazi édesanyja.

E megható történetben megjelenik az anyai szeretettel együtt járó önzetlenség, aggódás, jóakarat. Számos ide tartozó tulajdonságot sorolhatunk még fel, vagy akár személyes életünkből hozhatunk sok példát ezen érzelmek bizonyítékaira. Az anyai szeretet jól ismert jelzőivel, gesztusaival együtt mégis az egyik legegyedibb érzelem, amit egy ember kaphat az életében. Jellemezhetjük ugyan, de nehéz megfogni azt a mélységet, amely édesanyánk mosolyában, ölelésében van. Lehet persze szép gondolatokat kölcsönözni, amelyek jól leírják azt, ami sokunk számára szavakkal nehezen megragadható: „Szeretetük átlát a hegyeken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük, s egy léghajót elkormányoznak a szeretet erejével, ha rajta utazik a gyermekük” – írja Örkény István, rávilágítva arra a hihetetlen erőre, amelyet gyermeki mivoltunkban oly sokszor tapasztalunk, amikor például gondjaink vannak, és szinte gondolkodás nélkül az édesanyánkhoz fordulunk.

Szabó Magda, aki a Régimódi történet című regényében rajongva ír édesanyjáról, úgy fogalmaz: „Anyámnak nem gyújtottam gyertyát, a fényt nem lehet megvilágítani.” Ez a fény, az anyai szeretet egész életünkben elkísér bennünket, halhatatlan, akkor is ott van, amikor fizikai mivoltában az édesanya már nem. „Az anya-gyerek kapcsolat bizonyosan a legmélyebb és leglényegesebb kapcsolat, amelyet ismerünk” – írja Carl Gustav Jung filozófus, amely kapcsán sok mindent lehetne még írni, de talán nem is ez a mai nap feladata, helyette inkább a háláé, hogy megköszönjük édesanyáink szeretetét, gondoskodását, és hasonló érzelmekkel viszonozzuk azt, hiszen – ahogy Jarvis akarta – a mai a szép érzelmek napja.