Már a hetedik napja tartott, és pont itt, pont minálunk kellett ennek megtörténnie. Pedig a mi lakásunk egy erkölcsös hely. Nem is beszélve az erkélyünkről. Az meg aztán pláne. A szomszédok soha nem feltételeznének rólunk ilyesmit. Történt már ilyen korábban is, de én mindig résen voltam, mindig megakadályoztam, mindig a sarkamra álltam, hogy „az” még véletlenül se történhessen meg. Ilyenkor általában elég volt, ha félrerántottam a függönyt, vagy csak közelítettem az erkély felé. De változnak az idők és változnak az erkölcsök is. Rájöttek már az elavult és kispolgári módszereimre. Már semmi sem használ, mert ahogy belépek az erkélyről, azonmód újfent nekilátnak.
Hetedik napja minden hajnalban két, rosszabb esetben négy-öt parázna, erkölcstelen és magamutogató galamb próbált szerelmi légyottot, buja kalandozást lefolytatni az én erkölcsös erkélyemen. De nem ám valami nemes vérű kutyabőrös örvösgalamb, és nem is a szerényebb, kedvesebb, szürke kishivatalnoknak álcázott balkáni gerle, hanem a kitagadott, az „úrhatnám pógár”, a flaszterok bajnoka, a közönséges parlagi galamb.
Nem is törődnék velük, ha csendben keresnék egymás bájait, de ezek a megátalkodott szárnyasok törve, zúzva, mi több, hangoskodva próbálják a szerelem e világi gyümölcseit learatni.
Pedig de szeretem én ilyentájt a hajnalokat! Korán ébredni, de nem felkelni. Lustán nyújtózkodni… Ilyenkor még azt is elhiszem, amit amúgy soha nem hinnék el. De kérdezem én, hogyan nyújtózkodjak lustán, hogy higygyem el a hihetetlent, amikor már hetedik napja minden reggel bérbe veszik az erkélyemet kétes erkölcsű levesbevalók. (Egyszer majd írok a galambleves nyújtotta élvezetekről is, de nem most.)
Aztán eljött a nyolcadik nap hajnala, és én már nem bírtam tovább. Kisgatyában és kócosan, aligszemekkel feltéptem a fegyverszekrény ajtaját, és feldúlva mindent győzedelmesen kiemeltem… a gyerek légpuskáját. A nagy hangzavarban álmos feleségem, miközben a másik oldalára fordult, tett valami megjegyzést elmeállapotomra, de én ezt alig hallottam, mert már a gyerekszoba felé lépkedtem, hiszen ez a nyavalyás gyerek nem adta vissza a lőszereket, azok csakis a szekrénye tetején lehetnek.
Amikor az álmos utód meglátta kezemben a légpuskát, azonnal kiment a szeméből az álom, és felajánlotta, hogy bár nagyon fáradt, és tulajdonképpen nem is tudja, hogy mit keresek a szobájában, szívesen elvállalja a puskával való további teendőket.
Innentől fogva ketten lopakodunk gyilkos szándéktól vezérelve keresztül a szobán. Szépen, lassan, óvatosan. Minden lépést meggondolunk, pont úgy, mintha az erdőben cserkelnénk. Hirtelenjében csend lett. Furcsa, kiábrándító csend. Óvatosan elhúzom a függönyt, és látom, hogy ezek a parázna lények – vannak vagy hatan – a szomszéd erkélyen forgolódnak, és éppen becstelenítik egymást. A puskát óvatosan leengedem, és miközben behúzom a függönyt, igazat adok a szóbeszédnek, miszerint mégiscsak erkölcstelen népek ezek a szomszédék.
origo.hu
Halálra késelt egy miskolci férfi egy 16 éves kamaszt Miskolcon
