A kutatás az Alabamai Egyetem tudósainak nevéhez fűződik, akik több mint egy éven át dolgoztak a projekten. A team Sarah Parcak egyiptológussal az élen egy 643 kilométer magasságban keringő műhold infravörös felvételeit elemezte. A nagy felbontású kameráknak köszönhetően a képeken alig egyméteres átmérőjű tárgyakat is meg lehetett különböztetni.
Az első feltárások már igazolták némely objektum létét, köztük két piramisét – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában. „Mivel az egyiptomiak előszeretettel alkalmazták az agyagtéglát, amely sokkal tömörebb, mint a környező talaj, a vályogépítmények könnyűszerrel azonosíthatók” – magyarázta Sarah Parcak, aki szerint Egyiptom földje még rengeteg titkot rejteget. „Ezek a piramisok, sírkamrák és házak a felszínhez közel helyezkednek el, ám épületek ezrei rejtőzködnek a mélyben, vagy akár a Nílus alatt” – emelte ki az egyiptológus, aki számára a Nílus-deltában fekvő ókori Taniszban folytatott ásatások jelentettek különleges élményt. „Egy háromezer éves házat tártak fel, és az épület alakja majdnem tökéletesen egybeesett a műholdfelvételen látott alakzattal” – jegyezte meg Sarah Parcak.
Az egyiptomi hatóságok a műholdtechnikával az ókori műkincseket védenék, a felvételek ugyanis megmutatják, ha fosztogatók behatoltak egy sírkamrába. A felfedezésről a BBC Elveszett városok című sorozatában május 30-án számolnak be a kutatók.
(MTI)
Kiderült, hemzsegnek a piramisok Egyiptomban
Tizenhét egyiptomi piramist, ezernél több sírt, valamint háromezer ókori települést fedeztek fel Egyiptom legújabb műholdas „átfésülése” során.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!