A Magyar Nemzet 2009 augusztusa óta többször is foglalkozott azzal, hogy a hazai magánnyugdíjpénztárak átláthatatlan gazdálkodása és sokszor ellentmondó adatszolgáltatása miatt akár a tagok vagyona is veszélybe kerülhet. Már két évvel ezelőtt felhívtuk a figyelmet arra is, hogy a 2008-as, óriási mértékű vagyonvesztésnél akár még nagyobb baj érheti a hárommillió pénztártagot, hiszen az utóbbi években a folyamatos – több hónapos vagy akár éven túli – késések miatt százmilliárdos nagyságrendű összeget használhattak a magánnyugdíjpénztárak, illetve a mögöttük álló vagyonkezelők olyan számlákon, amelyeknek a hozamai soha nem kerültek nyilvánosságra. Ezzel szemben a hazai kasszákat képviselő Stabilitás Pénztárszövetség (Stabilitás) kimutatásaira épülő híradások mindig impozáns hozamokról szóltak, miközben jótékonyan elhallgatták a magánpénztári tagokat ért veszteségeket.
A nyugdíjpénztári lobbi és a hozzájuk kapcsolódó balliberális érdekkör a tények ismertetésekor minden alkalommal indokolatlan pánikkeltéssel vádolta lapunkat. Ekkor persze már nagyban dúlt a csúsztatásokkal és részigazságokkal terhelt játszma a pénztártagokért, de leginkább az általuk befizetett összegekért. Ennek ellenére – a kormány 2010 októberében elindított nyugdíjvédelmi programjának hatására – a magánkasszák tagjainak 97 százaléka január végén úgy döntött, hogy visszalép az állami rendszerbe. Tette mindezt többek között abban a reményben, hogy így legalább az addig elért reálhozamot felveheti. Sokan arra számítanak, hogy a hazai pénztárak tisztességes nyereséget termeltek számukra. Akár több százezer forintban is reménykednek, külföldi utazásokat, előre hozott vásárlásokat tervezgetnek. Azonban nagyon sokan szembesülhetnek óriási csalódással majd a nyugdíjpénztáraktól érkező csekkek láttán.
Lapunk egy konkrét személyes példán keresztül mutatja be azt, hogy a multinacionális háttérrel rendelkező pénzintézetek menynyire felelőtlenül bántak egykori tagjaik megtakarításával. Újságíró kollégánk egy – életkorban, befizetett tagdíjban, jogviszony hosszában – átlagos magánnyugdíjpénztár-tagot testesít meg. Azaz egy harmincas éveiben járó munkavállalót, aki az 1998-as kezdetek óta tagja egy hazai magánkasszának, az átlag vagy átlag körüli bér alapján fizette tagdíját, és egy nemzetközi hátterű nyugdíjpénztár tagja volt, s aki a cikkünk írásakor kalkulálható adatok alapján 35 ezer forint kifizetésére számíthat, a törvény szerint augusztus végéig. Az Axa nyugdíjpénztár gazdálkodására jellemző, hogy a 13 év alatt csaknem hárommillió forint levont tagdíjból ugyan 900 ezer forintos hozamot ért el, de ebből mindössze 35 ezer kerülhet az egykori pénztártag zsebébe. Elnézve a hazai magánnyugdíjpénztárak 1998 óta nyújtott teljesítményét, kijelenthető, hogy közel sem ő járt a legrosszabbul.
Várhatóan minden harmadik-negyedik embernek kell felkészülnie arra, hogy egyáltalán nem érkezik majd pénz a számlájára, mivel a pénztárak még a befizetések reálértékét sem tudták megőrizni. A mellékelt táblázatból jól látszik, hogy a kasszák jelentős részénél a hozam nem tudott versenyezni a pénzromlás ütemével. A legroszszabbul azok járnak, akik az utóbbi néhány évben lettek tagok, mert ők nem részesülhettek az évtized első felében és közepén elért növekedésből, a válság okozta zuhanást viszont nem úszták meg. Ráadásul a fiatalabb munkavállalók pénzei a kasszák úgynevezett növekedési portfólióiban landoltak, amelyekről tudható, hogy jóval kockázatosabbak, mint a klasszikus és kiegyensúlyozott portfóliók.
A gyenge hozamok már évekkel ezelőtt gyanút keltettek néhány szakemberben, és többen is megkérdőjelezték a pénztárak működésének tisztaságát. Néhány napja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője kijelentette, néhány kassza egyáltalán nem tagjaik érdekeinek megfelelően járt el, amikor a befektetéseikről döntött. Binder István lapunknak elmondta: négy jelentős pénztár kapcsán merült fel, hogy megkárosították a tagjaikat. Ezek ahelyett, hogy maguk vették volna meg a tagok pénzéből az értékpapírokat, a saját cégcsoportjukban lévő egyik alapkezelőt bízták meg a vásárlással. Természetesen ezért a szolgáltatásért külön fizettek is az érdekeltségükbe tartozó cégnek, ezért a tagok a szükségesnél drágában jutottak a részvényekhez. Az is előfordult, hogy egy vagyonkezelő befektetési alapot hozott létre, amelynek csupán egyetlen vásárlója volt: a cégcsoportján belüli magánnyugdíjpénztár. A felügyelet számításai szerint ezekkel a trükkökkel a pénztárak több milliárd forintos kárt okozhattak tagjaiknak. Binder István közölte: a felügyelet kötelezte ezeket a pénztárakat a többletkiadásaik összesítésére, így ezek a pénzek hamarosan visszakerülnek a tagok számlájára. Sőt olyan alapkezelő is van, amelyik már több millió forintot utalt vissza a pénztár számlájára.
A pénztárakat képviselő Stabilitás Pénztárszövetség eddig nem reagált az állításokra. Közölték: megvárják a PSZÁF hivatalos határozatát, és annak ismeretében alakítják ki álláspontjukat. Emlékezetes, hogy a nyugdíjpénztárakat tömörítő szervezet tavaly akkor is hallgatásba burkolózott, amikor a Magyar Nemzet megírta: a Stabilitás a pénztártagok által befizetett járulékok terhére finanszírozta „felvilágosítónak” szánt 200 milliós reklámkampányát.
Szilágyi Richárd-Csécsi László
origo.hu
Filmklasszikusok újragondolva
