Lagarde a pályázatát bemutató világkörüli út keretében járt a kínai fővárosban, ahol szerdán megbeszélést folytatott Vang Csi-san (Wang Qishan) miniszterelnök-helyettessel, Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszterrel, Hszie Hszü-zsen (Xie Xuren) pénzügyminiszterrel és Csou Hsziao-csuan (Zhou Xiaochuan) jegybankelnökkel.
Lagarde az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban úgy vélte, „nagyon igazságos lenne”, ha az IMF vezetőségében „a legmagasabb szinten” Kína képviselői is helyet kapnának. Lagarde beszélt arról is, hogy kedvező változásnak látja a nagyon alulértékelt kínai nemzeti fizetőeszköz, a jüan felértékelését, amelyet szerinte folytatni kell.
Jang Csie-cse kínai külügyminiszter szerdán úgy nyilatkozott, hogy az IMF vezérigazgatói székéért folyó versengés még nyitott, és nagyon sok jó jelölt akad a tisztségre.
Az IMF előző vezérigazgatója, a francia Dominique Strauss-Kahn május 19-én lemondott, mert szexuális bűncselekményekkel gyanúsították meg. Az IMF következő vezetőjét június 30-án fogja megválasztani a 24 tagú igazgatóság. Az érvényes szavazati eljárás szerint az európai országok és az Egyesült Államok nagyobb súllyal érvényesíthetik az akaratukat. A BRICS-országok, vagyis Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika május végén nyilatkozatban támogatták az „elavulttá vált íratlan szabályok elhagyását”, miszerint az IMF vezetőjének európainak „kell” lennie.
(MTI)
Lagarde elégedett látogatásával
Nagyfokú elégedettségének adott hangot csütörtökön pekingi megbeszéléseivel kapcsolatban Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, aki indul a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói székéért.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!