Nagy N. Péter: Életfogytig – kétszer

Nagy N. Péter: Mit írnánk most, ha 2009. február 8-án az enyingi rémcsapat megtalálja Székesfehérváron azt, aki miatt összejöttek? Valószínűleg semmit. Akkor nem Veszprémbe mennek, hogy végül Marian Cozmába kössenek bele, mert túl nagy ember és túl csíkos a pólója, hanem Fehérváron egy velük egyívású férfival számolnak le. Vagy ő velük. Talán éppen így: leszúrják. Akkor most bandaháborúról ítélkezne a bíróság, kit érdekelne, talán nem is lenne életfogytig tartó büntetés a vége, még ha ugyanígy lenne esetleg halott és súlyos sebesült is. Itt viszont nem lehetett más az ítélet, csak életfogytiglan. És ez is kevés: ha volna halálbüntetés, attól nyugodna meg a közvélemény. Elviselhetetlen, ha kedvelt sportolót ölnek meg. Aki az életét viszi a pályára, nem veszítheti azt el jöttment késelő civilektől. A sportolókat szeretik – a bíróságnak pedig helyt kell állnia az emberek haragjáért. Így gondolja szinte mindenki. És nem haboznának kimondani a halált, ha lenne rá mód.

A teljes cikket itt olvashatja.

(Népszabadság, 2011. június 24.)