Radoslaw Sikorski a Financial Timesnak adott nyilatkozatában – amely a londoni üzleti napilap internetes kiadásában jelent meg – kijelentette: Fehéroroszország gazdasági bajainak és elszigetelődésének oka az államfő által a gazdaságban és a politikai szférában meghonosított „Lukanomics” rendszer. Ezért Lukasenkóval Fehéroroszország demokratikus átmenetéről, valamint az ő rendezett távozásáról kell tárgyalni – fogalmazott az interjúban Sikorski. A soros EU-elnöki tisztséget betöltő Lengyelország külügyminisztere kijelentette: Lukasenko jobban járna, ha nem Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök vagy Kadhafi líbiai vezető példájából tanulna, hanem Wojciech Jaruzelskiéből. A Financial Times magyarázólag megjegyzi, hogy Jaruzelski, „Lengyelország utolsó kommunista vezetője” lemondott, miután egyezség jött létre a demokratikus választásokról.
Sikorsi az interjúban mindazonáltal úgy vélekedett, hogy az EU helyesen járt el, amikor nem zárta ki Fehéroroszországot a keleti partnerségi programból, annak ellenére sem, hogy Lukasenko a vitatott decemberi választások után megtorló intézkedéseket hozott az ellenzékkel szemben. A lengyel külügyminiszter szerint ugyanis a keleti partnerség programjai a fehérorosz nép számára nyújtanak előnyöket.
Sikorski kijelentette: Lengyelország a keleti szomszédokkal fennálló kapcsolatok erősítésére, valamint az EU-bővítés lendületének felélesztésére kívánja kihasználni uniós elnökségi időszakát. A miniszter szerint van esély arra, hogy Ukrajnával az év végéig be lehet fejezni a tárgyalásokat a társulási egyezményről, valamint egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodásról. Hozzátette: Lengyelország reméli, hogy az EU hasonló megállapodásokról kezd tárgyalásokat Grúziával és Moldáviával is a szeptemberi keleti partnerségi csúcstalálkozón. Sikorski közölte azt is, hogy ugyanolyan fontosnak tartja a kialakuló észak-afrikai demokráciák EU-támogatását, mint a keleti szomszédokkal fenntartott kapcsolatokat.
(MTI)
Keddtől újabb intézkedés segíti a gyermekes családokat