A szakemberek egyre eredetibb ötletekkel hozakodnak elő az alternatív üzemanyagok előállítását illetően, az algáktól a penészgombákon át mindennemű haszonnövényig számos alapanyagot teszteltek már. Az amerikai Lafayette-ben lévő Louisianai Egyetem kutatói szerint az Egyesült Államokban évente hétezer tonna alligátorzsír kerül a szemétbe az élelmiszer- és a divatágazat melléktermékeként. Különösen Floridában és Louisianában tenyésztik tömegesen a nagy testű hüllőket húsukért és bőrükért. Kiderítendő, hogy van-e értelme a hulladék hasznosításának, a vegyészek mínusz húsz fokon tárolt krokodilzsírt tanulmányoztak. A tetemekből 40 százalék zsírsavat sikerült kinyerniük, amelynek 70 százaléka hasonlított azokra a növényi zsírokra, amelyekből biodízelt lehet előállítani.
A kutatók végül olyan bioüzemanyagot tudtak létrehozni, amely nagyrészt megfelelt a szokásos szabványértékeknek – számoltak be eredményeikről az Industrial and Engineering Chemistry Research című szaklapban a Der Standard internetes kiadásának (www.derstandard.at) ismertetése szerint.
A bioüzemanyag egyre inkább a kritikák kereszttüzébe kerül, mivel az energianövények termesztésének terjedésével az élelmiszer-előállításra felhasznált termőterület csökken. Az Egyesült Államok például egyre több szóját használ biodízel előállítására. A kutatók becslése szerint amennyiben az energiaültetvények aránya meghaladja a 35 százalékot, hiány keletkezhet az élelmiszerpiacon.
(MTI)
Fontos információt közöltek a homokzsákokról