A szokatlan temetkezést Knockvicar falu közelében, Roscommon grófságban tárták fel, Írország északi részén, ahol a sligói műszaki egyetem régészei végeznek ásatásokat. A Királyi Ír Akadémiai finanszírozásában végzett ásatások során összesen 137 sírt tártak fel, de a régészek szerint a területen körülbelül háromezer elhunytat helyezhettek végső nyugalomra 700 és 1400 között – olvasható az egyetem honlapján (http://itsligo.ie/).
Hasonló temetkezéseket korábban már tártak fel Nagy-Britanniában és más európai országokban. Öt évvel ezelőtt pedig Velencében, ahol a 16. századi pestisjárvány áldozatainak temetőjét tárták fel, találtak olyan női csontvázakat, amelyeknek száját kődarabbal „tömték ki”. Ezek női „vámpírok” voltak, akiket a középkorban gyakorta a pestis terjesztésével vádoltak.
Írországban viszont most első ízben került elő ilyen sír. A „deviáns” temetkezés két férfi, egy fiatalabb és egy idősebb csontvázát rejtette, akiket nem egyszerre helyeztek végső nyugalomra, de mindketten a 8. században hunytak el. Ez viszont kizárja, hogy „vámpírok” lettek volna, az emberi „vérszívókkal” kapcsolatos hiedelmek ugyanis csak az 1500-as években terjedtek el Európában.
Chris Read ásatásvezető régész szerint az egyik elhunyt a hátán feküdt, s szájában egy nagy fekete kő éktelenkedett. A másik halottat az oldalára helyezték, és a kődarabot olyan erővel erőszakolták ajkai közé, hogy majdnem kificamították az alsó állkapcsát. Mint az archeológus rámutat, esetükben valószínűleg attól féltek, hogy kikelnek a sírból és kísérteni fogják az élőket.
(MTI)

Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában