Hetvenesek

Nem tudom, 1941-ben milyen volt a csillagállás Magyarország felett. Ha csak azt veszem, hogy annak az esztendőnek a márciusában született Verebes József, júliusában Mészöly Kálmán, szeptemberében pedig Mezey György, majd Albert Flórián, semmi kétség, ragyogó. Egy átlagos futballkultúrájú ország jó, ha egy évszázad során képes felmutatni négy ekkora talentumot. Nekünk nem egész hat hónap kellett hozzá.
Albert és Mészöly az 1960-as évek válogatottjának, az 1962-es és 1966-os vb-csapatnak két hérosza, a Császár és a Szőke Szikla – kaphat-e még valaha magyar labdarúgó ilyen árulkodó beceneveket? – az évtized két hazai sikerklubjának, a Ferencvárosnak és a Vasasnak a legimádottabb klasszisa. Mészöly az 1982-es, Mezey az 1986-os vb-résztvevő alakulat szövetségi kapitánya (utóbbi ráadásul 1982-ben előbbi segítője), Verebes, a Mágus – azért ez sem hangzik rosszul – az 1982-es és 1983-as bajnok Győri ETO, majd a ’87-ben aranyérmes MTK trénere. Ha ők nincsenek, a 80-as évek magyar futballja talán éppen olyan fakó, mint az azt követő negyed századé. Császár, Szőke Szikla, Mágus – Mezeyt pedig szurkolóként annyira tiszteltük, hogy becézni sem merészeltük, még gyurizni sem, 1985 tavaszán, az osztrákok feletti 3-0-s diadal alkalmával is a „Mezey, Mezey” kórus zengett a „Mexikó, Mexikó” mellett a Hanappi-stadionban.
Hetven éve egyszer sem halmozta el ilyen gazdagon a sors a magyar focit. Nem véletlen, hogy még ma, 2011 szeptemberében is Albertet, Mészölyt, Verebest kérdezzük a Sport7főben. Mezey hetvenévesen is bajnoki címre vezette a Videotont, és ha a Vasasnál nagy a baj, még mindig Mészöly az utolsó mentsvár, persze már nem játékosként, nem is edzőként, de jöjjön, bármilyen minőségben, mert akárhonnan lőnek is, bástyának, sziklának még megteszi.
Úgyhogy érdemes fürkészni azt az 1941-es csillagállást. Vagy talán inkább azt, miként mentek itt, a földön a dolgaink. A típusválasz adódik: borzalmasan, éppen akkor sodródtunk bele menthetetlenül a második világháborúba. Csakhogy azt hittük, a győztes oldalon állunk – jó és rossz a hadviselő számára relatív fogalom –, és a gyakorlatilag teljes magyar társadalom legnagyobb, húszéves traumája, a trianoni békediktátum hatása is oldódni kezdett. Visszatért a Felvidék déli része, Kárpátalja, Észak-Erdély, a Délvidék. Statisztikai tény, hogy az öngyilkosok aránya Magyarországon 1939-re drasztikusan viszszaesett, a korabeli lapokból, tudósításokból, archív filmfelvételekből sugárzik a remény, az eufória. Érthető, hisz örökre elveszettnek hitt javainkat folyamatosan kaptuk vissza – Mezey György is a délvidéki Topolyán jött világra, amit manapság már a téma iránt fogékonyak is Bácskatopolyaként emlegetnek –, az iszonyatos számlát pedig csak később nyújtották be.
Ha nem is tudományos megalapozottságú, de logikus felvetés, hogy a jövőbe bizakodással tekintő nemzetek és szülők sokra hivatott gyermekeket szülnek. Ezért abban sem vagyok teljességgel bizonyos, hogy az 1989-es generáció az egyiptomi vb-bronzát kizárólag a Bozsik-programnak köszönheti. Hogy aztán ezek a srácok hány vb-re jutnak ki, és 2059-ben mennyit fognak írni róluk, azt megtippelni sem bátorkodom.
A későbbi évjáratokról nem beszélve.