A Munkácsy Alapítvány, a Magyar Nemzeti Galéria és a Helikon Kastélymúzeum együttműködésében rendezett kiállításon az életmű olyan darabjai kerülhettek egymás mellé, amelyek még soha – nem véletlenül viseli a kiállítás a Munkácsy Keszthelyen – ahogy még sosem láttuk címet. A galéria gyűjteményéből érkezett alkotások jobbára az életmű első felét dokumentálják az 1870-ben festett Siralomháztól a népi életképeken és a sokalakos kompozíciókon át a világsikert hozó, a párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazott Milton című festményig. Pákh Imre felbecsülhetetlen értékű Munkácsy-kollekcióját az ország több városában is megcsodálhatta már a közönség. Keszthelyen most 32 alkotás, a gyűjtemény fő művei kaptak helyet: az Ásító inas álló formátumban készült, életképi változata, a Zálogházhoz festett Bohém és az Öregasszony mappával, a Nő zöld ruhában, a Mosónők korai változatai vagy a Pálmaházban című alkotás.
A kiállítás megtekintése után nem érdemes sietve távozni, mert a Helikon Kastélymúzeum rengeteg különleges látnivalót tartogat kicsiknek-nagyoknak. A hintómúzeum legszebb, legérdekesebb darabjait most is megcsodálhatjuk, és megtudhatjuk, milyen lehetett a XIX. században postakocsin utazni.
A kastély 18 termében a XVIII–XIX. századi főúri életformát bemutató állandó kiállítás hív időutazásra. A márványkandallók, a barokk bútorok, a meisseni vázák és a díszlépcsőház a hajdani arisztokrácia fényűző életmódjáról mesélnek. Igazi szenzáció Magyarország legnagyobb és egyetlen épen maradt magánkönyvtára a több mint kilencvenezer, főként XVIII–XIX. századi kötetével és berendezésével.
A Festeticsek kiváló vadászok hírében álltak. A trófeagyűjteménynek sajnos a második világháborúban nyoma veszett, azóta viszont több magánszemély is a múzeumnak adományozta kollekcióját. Így jött létre az óriási, világrekordokban bővelkedő anyag, amely már az új múzeumépületben várja az érdeklődőket. A vadászati múzeum július végén Széchenyi Zsigmond- és Kittenberger Kálmán-emlékszobával gazdagodott. A tetőtér viszont már a kisvasutak birodalma. Európa egyik legnagyobb, több mint 500 négyzetméteres terepasztalán Semmering és a történelmi Zala megye, Nürnberg és Szász-Svájc, valamint a Nagykanizsa–Déli pályaudvar vonal miniatűr állomásai között összesen 160, az előző két évszázad mozdonyaiból, személy- és tehervagonjaiból összeállított, korhű szerelvény közlekedhet egy időben.
Infó: www.helikonkastely.hu
Három nap a tánc jegyében. Szeptember 15–17. között ismét Keszthely lesz a tánc (balatoni) fővárosa. A Keszthelyi Táncpanoráma kilencedik alkalommal várja a közönséget a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban. A programban gyerekelőadás, balett és néptánc is szerepel a Honvéd Táncszínház, Budai László és vendégei, valamint a Szegedi Kortárs Balett tolmácsolásában.
Infó: www.keszthely.hu
Rost Andrea nem mondott igazat, ezt Menczer Tamás közös fotójukkal bizonyítja - kép